Találkája volt (1979)

Rádiószínházi bemutató

MacNeice: Találkája volt

Louis MacNeice (1907—1963), az angol költészet és hangjátékirodalom neves alakja nem ismeretlen a magyar közönség számára. A sötét torony c. hangjátékát szép siker övezte 1969-ben; ugyanez a mű címadója lett az Európa Könyvkiadó első nemzetközi hangjáték-antológiájának.

Találkája volt c. művét 1944-ben mutatta be először a BBC. A „mutatta be először” kivételesen nem tautológia. 1949-ben elhangzott az újraírt, több jelenettel bővített második bemutató (ezúttal már az író keményebb, céltartóbb rendezésében). Hogy mit jelent a két évszám: 1944 — antifasiszta összefogás, 1949 — hidegháború. De MacNeice igazmondását ez a nem csekély változás nem befolyásolta.

Pedig a darab erősen (egyfajta szóhasználattal élve: „kényesen”) politikus. Hőse, Tom 1907-ben születik (akár a költő) és 1942-ben hal meg, önkéntes haditengerészként, a kegyetlen tengeren. A jelenetsor a halál előtti percekben indul, s az élet fontos mozzanatait felvillantva a halál perceiben ér véget. Tom derék, becsületes középosztálybeli szülők egyetlen fia, szép karrier, boldog házasság, fegyelmentes férfilkor várományosa. De a hagyománnyal szembeni kételyei erősebbek addig az érzésig, hogy kötelességet vannak azok iránt, akik a kenyérét megtermelik. (Azelőtt az úriemberek közül csak a csodabogarak közeledtek a munkásosztályhoz; MacNeice nemzedékének értelmisége tömegesen osztotta Tom véleményét.)

Hősünk tehát otthagyja Oxfordot (kitűnő tanuló létére); Marxot olvas (bár nem kételyek nélkül); proletárlányt vesz feleségül (aki nemcsak szép és jellemes, hanem korlátolt kispolgár is, úgyhogy a házasság nem kimondottan boldog); a Nemzetközi Brigád katonájaként fegyveresen harcol a fasiszták ellen; minden hitét elveszti Nagy-Britannia politikájában, de a náci bombázások láttán mégis jelentkezik a haditengerészethez. Két nagy szerelem között, rissz-rossz állásokon munkanélküliség, és hanyatló karrier után, ha valamit, hát karriert nem csinált (matrózként is hamar tisztiskolára küldenek, de nem kér belőle). Mégsem érezzük úgy, hogy megbukott volna. Bár nagy merészség hősnek titulálni. Kárvallott? Az se. Különben döntse el a hallgató.

A hangjáték fordítója, rendezője, dramaturgja, két hangtechnikusa, zenei munkatársa, féltucatnyi főszereplője korban nem, „egyívású” (amúgy is van valamil ingatag a nemzedéki elméletekben) — mégis mindegyikük különleges szívügyének érezte ezt a munkát. Elég gazdag MacNeice írása: eltöprenghet rajta (és önmagán) az is, aki 1907-ben született, az is, aki a második világháborúnak volt hadkötelese, s az is, aki nálunk jóval fiatalabb, de többet, jobbat szeret a szájába rágott közhelyeknél.

Mesterházi Márton
Hétfő, Kossuth 19.15