Silló Sándor

Két napló

56 perc

2006. november 11.

Magyar Rádió

Gyerekek voltunk `56-ban

A Rökk Szilárd utcában egy 13 éves fiatalember, Kovács János
elhatározta, hogy naplót ír a forradalomról, majd október 24-én e
tervéhez csatlakozott 12 éves barátja, Csics Gyula is. Naplóikat
külön, folyamatos egyeztetéssel, nagy gonddal vezették előbb kis
füzetekben, később átmásolva nagy alakú füzetekbe, alapos rajzokkal,
térképekkel, beragasztott röpcédulákkal, újságcikkekkel,
csokipapírokkal, egyéb korjellemző dokumentumokkal. Mindkettejük
naplója október 23-tól 1957 március 15-ig öleli fel az eseményeket.
Később Kovács János néhány bejegyzéssel toldotta meg naplóját,
melyek közül az utolsó a Népszabadság 1958. július 17-diki számának
egy oldala, a Nagy Imre és társainak perében hozott ítéletről és
annak végrehajtásáról, s a kommentár: „És e történelem utolsó lapja.”
A naplórészletek között korabeli hangdokumentumok hangzanak el.
Gyerekek voltunk ’56-ban
Közremuködik Csics Gyula
Gyuli hangja – Bárány Bence, Jancsi hangja – Giczy Róbert
Hangmérnök: Jörg Tibor
Készült az 1956-os Intézet közremuködésével
Történész szakérto: Rainer M. János
Csics és Kovács János 1956-57-es naplójából írta és rendezte: Silló
Sándor
Felelos Szerkeszto: Solténszky Tibor
A Rádiószínház musora
(a november 11-i K. adás ism.)
Gyerekek voltunk ´56-ban
Közreműködik Csics Gyula
Gyuli hangja – Bárány Bence, Jancsi hangja – Giczy Róbert
Hangmérnök: Jörg Tibor
Készült az 1956-os Intézet közreműködésével
Történész szakértő: Rainer M. János
Csics Gyula és Kovács János 1956-57-es naplójából írta és rendezte:
Silló Sándor
Felelős szerkesztő: Solténszky Tibor (2006)
(Felvétel: 2006.11.11.)
NAVA ID-k: 2463064|3387738|4005798
Felvétel, adás vagy ismétlések dátumai: 2006-11-11|2006-12-25|2016-10-29|2022-10-24

Szerző
Rendező
Színészek
Rádióra alkalmazók
Játékidő 56 perc
Bemutató dátuma 2006. november 11.
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Ismétlések adatai

2006-11-11|2006-12-25|2016-10-29|2022-10-24

Hangfelvétel gyártási dátuma 2006

Vélemény, hozzászólás?