Egy a hét közül

Gácsi Sándor és Koltai Lajos rádióriportja (1964) / Gácsi Sándor dokumentumdrámája (1988) „A portrék (többnyire tíz-húsz percesek) készítették elő a nagyobbat, a komlói bányaszerencsétlenség hét áldozata közül kiválasztott egyet – már hatvanhárom percben! – riportdráma megjelöléssel. A műsor külőn „műfaji. vihart” kavart, az érintett iparág félelméről nem beszélve, amivel évekig akadályozták a leadást!” (1981, Gácsi Sándor) Előtérben a mikrofon, mögötte özvegy Bánvölgyi Ferencné elmosódott arca: egy a hét közül, a hetedik özvegy. Férjére, Bánvölgyi Ferenc vájárra és bányamentőre emlékezik, aki 1964. augusztus 4-én, a Zobák-aknai sujtólégrobbanás után még feljött a bányából, igarettát kért, pohár vizet ivott, viccelődött és a kórházba szállítás után meghalt. Ő a hetedik áldozat. „Én akkor Pécsről jöttem a kislányommal – mondja az asszony – hallottam, hogy jönnek a mentők, s rohantam, de őt akkor már nem is láttam.

—

Akkor vitték az első kocsival. Gondolni gondoltam rá, de nem hittem, hogy megtörténik. Mert vannak, akik ledolgoznak negyven évet és semmi bajuk sincsen. Én nagyon féltem mindig, mert ő is nagyon vakmerő volt mindenben…” Néhány zaklatot mondat egy ifjú asszony és egy fiatal vájár tragédiáját sűríti magába. Bánvölgyi Ferenc egyik szomszéfja és munkatársa, Márton Imre azt vallja: „A bányász élete mindig kockán forog, mert bányában vagyunk és megint csak bányában” A másik szomszéf, Horák Ferenc vájár pedig érveket sorakoztat fel: Nem törvényszerű”. Kinek van igaza? Gácsi Sándor és Koltai Lajos riportműsora, talán mondhatni: riport-drámája – amelyben a színészek és a riporterek helyett maguk a bányászok a sabesültek s az özvegy élik át újra a történteket – erre szeretne válaszolni. 1964. október 22., K 17.15 1988. aug. 2. K 16.05-17.00 SZÍVESEN HALLGATTUK

Gácsi Sándor és Koltai Lajos rádióriportja (1964) / Gácsi Sándor dokumentumdrámája (1988)

„A portrék (többnyire tíz-húsz percesek) készítették elő a nagyobbat, a komlói bányaszerencsétlenség hét áldozata közül kiválasztott egyet – már hatvanhárom percben! – riportdráma megjelöléssel. A műsor külőn „műfaji. vihart” kavart, az érintett iparág félelméről nem beszélve, amivel évekig akadályozták a leadást!” (1981, Gácsi Sándor)

Előtérben a mikrofon, mögötte özvegy Bánvölgyi Ferencné elmosódott arca: egy a hét közül, a hetedik özvegy. Férjére, Bánvölgyi Ferenc vájárra és bányamentőre emlékezik, aki 1964. augusztus 4-én, a Zobák-aknai sujtólégrobbanás után még feljött a bányából, igarettát kért, pohár vizet ivott, viccelődött és a kórházba szállítás után meghalt. Ő a hetedik áldozat. „Én akkor Pécsről jöttem a kislányommal – mondja az asszony – hallottam, hogy jönnek a mentők, s rohantam, de őt akkor már nem is láttam.

Akkor vitték az első kocsival. Gondolni gondoltam rá, de nem hittem, hogy megtörténik. Mert vannak, akik ledolgoznak negyven évet és semmi bajuk sincsen. Én nagyon féltem mindig, mert ő is nagyon vakmerő volt mindenben…” Néhány zaklatot mondat egy ifjú asszony és egy fiatal vájár tragédiáját sűríti magába. Bánvölgyi Ferenc egyik szomszéfja és munkatársa, Márton Imre azt vallja: „A bányász élete mindig kockán forog, mert bányában vagyunk és megint csak bányában” A másik szomszéf, Horák Ferenc vájár pedig érveket sorakoztat fel: Nem törvényszerű”. Kinek van igaza?

Gácsi Sándor és Koltai Lajos riportműsora, talán mondhatni: riport-drámája – amelyben a színészek és a riporterek helyett maguk a bányászok a sabesültek s az özvegy élik át újra a történteket – erre szeretne válaszolni.

1964. október 22., K 17.15

1988. aug. 2. K 16.05-17.00 SZÍVESEN HALLGATTUK –