🔈 Szombat délután

1955 december:

FOLYTATÁSOS JÁTÉK… — Így jelezte a „Magyar Rádió“ ez a néhány hete az új műsorszerkezetben meginduló szombat délutáni műsort. Ne vegyék olvasóink rossz néven, ha ezúttal két kiigazítást teszünk. Az egyik — ez az egyszerűbb — az adásidő korrigálása. Akkor azt ígértük, hogy szombaton 16.40 órakor kezdődik majd a műsor. És most — elnézésüket kérve — ezúton is közöljük minden érdeklődővel, a műsort 18 órás kezdettel sugározzuk a Kossuth-rádió hullámhosszán. S ha most valaki elővenné a rádióműsort és ebben az időben keresné a „Folyatásos játék“-ot, hát itt sem találná. Ez a másik, a kicsit bonyolultabb kiigazítani való. A műsor címe ugyanis a bejelentés óta „Szombat délután…“-ra változott. Jó, rendben van, megváltoztatták a címet, de miért nem írják oda alcímnek: „Folyatásos játék“ — mondhatná valaki. Különösen ha egyszer így harangozták be. Íme, itt van a címkérdés bonyolult oldala. Műsorunk ui. nem rádiójáték — legalábbis nem a szó „klasszikus“ értelmében. Sőt, nem is játék. Aki hallotta az első adást, az igazolhatja ezt. Mert miről is van szó? Adva van hat ember. Hat teljesen különböző ember, akiknek mégis van egy közös vonásuk. Ez pedig: valamennyien szeretnek kártyázni. Erre a közös szenvedélyükre — ahogy ők mondják — a SZOT jóvoltából jöttek rá. Ugyanis ezen a nyáron két hétig egy balatoni üdülőben voltak az eső miatt összezárva. Első alkalommal csak az időt akarták elverni, aztán úgy összemelegedtek, hogy azóta is együtt töltenek egy-két órát szombat délután és játsszák véget nem érő „bulijaikat“. Riporterünk elviszi mindenüvé a mikrofont, Önök pedig hallhatják majd: mi is foglalkoztatja mostanában a Szeles-házaspárt, Révészéket, az öreg Kári bácsit és az agglegény Feledit. Tehát ne felejtsék el: „Szombat délután“ 18 órakor a Kossuth-rádión találkozunk. És ott majd elbeszélgetünk. Mert ugye Önök is ott lesznek?!  Fellegi Tamás

1956:

Szombat délutánonkint érdekes müsorszámot hallhatunk immár hetek óta a rádióban. Ismerős mondatok hangzanak el, olyan kérdések, amelyeket nem egyszer feltesznek, e gúnyos felszólítással: „Na, erre felelj, ha tudsz?” A kérdésfeltevők legtöbben nem is várnak választ, mert eleve nem fogadnak, nem fogadhatnak el semmiféle érvet: zavarná, sőt megsemmisítené elkészülésüket, vágyálmaikat, gondolatvilágukat – világnézetüket. Ezeknek – többségüknek – a gondolatvilágában csak egy központi követelmény körül forog a világ: hogyan élhetnek ők minél jobban, kényelmesebben, – munka nélkül. A világ közepe az ő számukra az ÉN, nemcsak nagy E-vel, hanem nagy N-nel. A múltból maradtak itt „életformájukkal”, „céljaikkal”, „vágyaikkal” együtt. Jól ismerjük őket az irodalomból is: Gorkij drámát irt róluk, amelyben leleplezte önzésüket, kártékonyságukat, tehetetlenségüket, a megmutatta törvényszerű pusztulásuk szükségszerűségét. De most még itt élnek közöttünk és bomlasztanak. Ók azok, akiknek semmi se jó, semmi sem elég, csak bajt, hibát látnak – s ezeket a bajokat, hibákat igyekeznek kihasználni. Vezető szerepbe vágynak, holott nem képesek a maguk helyzetét sem áttekinteni, nemhogy másokét. Ók terjesztik a rémhíreket s maguk sem tudják, örüljenek-e azoknak, vagy sopánkodjanak rajtuk. Vannak köztük jószándéku, de képzetlen, felvilágosulatlan, műveletlen emberek, de sokan rosszindulatuak, kártékonyak, ellenségesek. A „Szombat délután” kártyázó társaságában mindkét fajtából találhatunk. Ez a társaság egyre-másra megvitat olyan kérdéseket, amelyek „közszájon” forognak városunk kispolgárai között. Valóban, mintha besettenkedett volna a mikrofon lakásukba, annyira valószerben hangzanak e beszélgetések. Révész ur, ez a magát „nagy üzletember”-nek képzelő, kisstílű féreg provokálja a jószéndékú kártyapartnereket, akik bizony inkább oktatgatják, semmint vitatnák, lelepleznék állításainak valódi hátterét. Révész úr valamilyen szövetkezetben dolgozik – ugyan milyen állapotok lehetnek ott, ha megtűrik maguk között? S bár nemigen tesz fel olyan kérdéseket, amelyek életünk lényeges, legfontosabb jelenségeit érintenék – s ha néha mégis, azt is csak elvontan, általában, mint a múltkor a tervgazdálkodás problémájat – mégis nyilvánvaló, hogy olyan embere ő, akivel tisztességes ember nemigen ül le hetenkint kártyázni… Igaz, akkor nem lehetne vitatkozni mikrofon előtt… De ha már leül Kari bécsi, aki egyébként alig alkalmat arra, hogy vitába szálljon a minden hájjal megkent Révész-házaspárral, összebeszélhetné egyszer Feledi mérnökkel, hogy együtt induljanak támadásra és ne Révesz provokálja őket, hanem ők tegyenek fel valóban kényes kérdéseket Révész felől. Min járt erősebb lenne az „önleleplezéa”, amely bizony néha sántít, s a jószándékú magyarázat Révész fölényes röhögésébe fullad. Szívesen hallanánk, ha egyezer Kari bácsi nevetne, miután megbeszélte a kérdéseket, mondjuk a körzeti pérttitkárral, aki jobban ismeri a kérdeznivalókat, mint – a mikroión tanúsága szerint – ő. így talán fontosabb kérdésekben ismernénk meg Révész véleményét, Szeles úr állásfoglalását, s még többször előfordulna, hogy nem Révész ur nevetne a vita végén, hanem mi… Kíváncsian várjuk a Szombat délután további adásait! Az ötlet kitűnő, hasznos, még több kételkedésre, kérdésre adhat választ, köztük arra is, hogy mi az, ami Révész urat az állandó vitatkozásra „kényszeríti” és mi az, állandó védekezésben tartja Kari bácsit és Feledit – holott az életben Révész urak azok, akik kénytelenek védekezni. Hisz’ olyan műveletlenek, szűklátókörüek és bizony – akár hiszik, akár nem,- csak a kérdéseik szaprodnak, ők maguk pusztulóban vannak… Lenkei Lajos. (Magyar Rádió, 1956. év, 2. hét)