Robert Coover

** A pótmama **

Összefoglalás

Az eredeti „metafikciós” amerikai történet apró törmelékekben, hangkollázsként mutatja be a történetet, vagy inkább történeteket, amik széttört üvegszilánkokként illeszkednek egymásba, illetve nem illeszkednek. Ennek hangjátéki adaptációja hű az eredetihez: a főszereplő „pótmama” (azaz mai nyelven, és az eredeti cím szerint is: bébiszitter) és az őt alkalmazó családbeli férj, és feleség, a bébiszitter barátja, annak a barátja, egy este történéseit beszéli el, aminek bármi lehet a vége, és lesz is; végül pedig elveszítve a talajt magunk alól az (amerikai stílusú) rádió hírei teszik fel a pontot az i-re.

A kvadróban készülő darab sokáig dobozban volt; amíg sztereóban megszólalhatott, már a rendszerváltás után.

Kern András 1978-as interjújában azt mondja: szívesen meghallgatná a darabot, „amelyet azonban senki sem hallott: kvadrofon kísérlet volt. „Apait-anyait” beladtunk, Varga Géza rendezte. Azt nagyon meghallgatnám” (forrás)

Színlap

Robert Coover kisregényét fordította: Abádi Nagy Zoltán

Szereposztás:

Pótmama – Hűvösvölgyi Ildikó

Harry – Kállai Ferenc

Dolly – Pécsi Ildikó

Jimmy – Kaszás Gergely

Bitsy – Szántó Ildikó

Jack – Kern András

Mark – Oszter Sándor

Házigazda – Képessy József

A felesége – Balogh Emese

A többi szerepben: Almási József, Darvas Magda, Felvinczy Viktor, Gyarmati Anikó, Karikás Sándor, Kéry Gyula, Martin Márta, Móni Ottó, Móricz Ildikó, Pathó István, Rákosi Mária, Sugár László, S.Tóth József, Usztics Mátyás, közreműködik a Nemzeti Színház Stúdiója

Zenei munkatárs: Hegedűs Emmi és Fülep Pál Ferenc

Felvétel: Hámor János, Gajdos Ferenc, Lakatos Gábor

Dramaturg: Magos György

Rendező: Varga Géza

(A felvétel 1976-ban készült a Kisérleti Stúdióban, eredetileg kvadrofon változatban)

38 p.

1991. január 5. Bartók 22.35-23.13

1995. május 14., 02.03-02.41

2000. november 30., B 23.10 Többcsatornás sztereó hangfelvételek a Magyar Rádióban – Dolby surround stereo adás (részlet)(

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Technikai adatok Kvadró
Hangfelvétel gyártási dátuma 1976
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Magyar Rádió Kísérleti Stúdió
Bemutató dátuma 1991. január 05.
Játékidő 38 perc
Forrásmű első megjelenésének éve 1969
Forrásmű típusa Novella, elbeszélés
Szövegforma DIalógus
Szemléletmód, alműfaj, tematika Groteszk
Életkép
Előforduló releváns játékterek Otthon
Releváns földrajzi régió Város
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (nemzetközi) 20. század
Történetszál Hálózattörténet, Párhuzamos történetek
Narratíva/konfliktustípus Szenvedéstörténet, Átváltozás
Címkék

bébiszitter, gyerekek, férj, hűtlenség, erőszak, kukkolás

Történet időtartama Egyidejű az előadással
Cselekmény kronológiája Kronologikus, Nem meghatározható
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv, Argó/szleng
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Diák
Releváns státuszváltozás és életesemény Erkölcsi leépülés (jellemfejlődés - negatív), Erkölcsi lelepleződés (negatív), Halál
Főszereplők releváns kora Fiatal, Idős
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-nő, Férfi belső monológ, Női belső monológ
Zenei jellemzők Háttérzene, Diegetikus mediális
Dramaturgiai egyéb adatok Rádiószerű, Erőszak, Mediális önreflexió, Nyitott végű
Zenei tipológia Tánczene/popzene/esztrád/liftzene
Forrásmű címe The Babysitter
Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?