Toxikoma
Tíz év drogvallomásai.
Összefoglalás
„Szabó Győző színész tíz évig volt szerhasználó, majd a kétezres évek elején elvonókúrára ment, és letette a drogot. Ebben a kötetben felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba. ” (a könyv fülszövege)
Csernus Imre saját nevén olvas „Morpheus” szerepében szöveget. Csernus „Egyik drogfüggőként kezelt páciense Szabó Győző színművész volt. Alakja megjelenik a Toxikoma című filmben is.” (Wikipedia)
Könyv formában is megjelent, 2021-ben készült film belőle.
Mivel a felolvasó a valóságban színész, ezért egyáltalán nem érzékelhető, hogy a saját történetét mondja el – hatása jelentősen gyengül a felolvasó színészi profizmusa miatt: úgy olvas, mint ahogy egy színész bármilyen elbeszélést olvasna fel. Ráadásul könyvre írt szöveget olvas, ami hangban nem igazán jön át.
Csernus Imre szerepe még rosszabb: celeb pszichológus, író, de előre írt szöveget olvasni civil hangon rosszul olvas, még akkor is, ha a hangmérnök visszhangosítva, zenei alájátszásal próbálta menteni a szerepet. Vagy készakarva olvas elidegenedett hangon? Nem tűnik indokoltnak.
Színlap
Tíz év drogvallomásai.
Szabó Győző olvassa fel írását.
Szerző: Szabó Győző
Közreműködik: Dr. Csernus Imre
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Kiss Attila
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András
Hossz: 24 perc/nap Összesen:120 perc
A hangfelvételt az MTVA megbízásából a Kaneta Produkció készítette 2013-ban a Híd Média Stúdióban.
2013. szeptember 3-6,9 21.32-21.56 Kossuth Rádió
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Szerző: Szabó Győző
Közreműködik: Szabó Győző, Dr. Csernus Imre
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Kiss Attila
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András
A hangfelvételt az MTVA megbízásából a Kaneta Produkció készítette
2013-ban a Híd Média Stúdióban.
(5/2. rész holnap K. 21.32)
(Külső gyártás) – Kanéta
2
Tíz év drogvallomásai

(5/3. rész holnap K. 21.32)
(Külső gyártás) – Kanéta
3

(5/4. rész holnap K. 21.32)
(Külső gyártás) – Kanéta
4
Szerző: Szabó Győző
Közreműködik: Szabó Győző, Dr. Csernus…

(5/5. hétfőn K. 21.32)
(Külső gyártás) – Kanéta
5
Szerző: Szabó Győző
Közreműködik: Szabó Győző, Dr. Csernus Imre
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Kiss Attila
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András
A hangfelvételt az MTVA megbízásából a Kaneta Produkció készítette
2013-ban a Híd Média Stúdióban.
(Külső gyártás – Kanéta)
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (2 fő, átl. 43 év) | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 120 perc | |
| Bemutató dátuma | 2013. szeptember 03. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Adaptáció Felolvasás Felolvassa a szerző Monodráma |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Önéletrajz |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Kaneta Produkció Híd Média Stúdió |
|
| Eredeti korhatári besorolás | 16 | |
| Forrásmű szerzője azonos? | Újrafelhasznált mű | |
| Forrásmű első megjelenésének éve | 2012 | |
| Forrásmű típusa | Napló, memoár | |
| Szövegforma | Felolvasás | |
| Narratíva/konfliktustípus | Élettörténet |
|
Létrehozva: 2022. 02. 03.; Revíziók: 2022. 10. 26.; 2024. 04. 11.; 2025. 06. 10.; 2025. 08. 25.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.