Kőrösi Zoltán

Szívlekvár

244 perc

2018. május 21.

Kaneta Produkció
MTVA

(12-es korhatár)

„„Figyelj, elmesélek neked egy életet” – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár
az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is
egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi
Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. Így aztán az egyik történetben a nagyapa
édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett
volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni
áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény
vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az
Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra.
„Nincsen egyetlen emlék, mint ahogy nincsen egyetlen igazság sem, emlékek és igazságok
vannak, összekuszálódva és kibogozhatatlanul, egymás mellett, vagy akár egymást nem is
ismerve, úgy futnak ezek az utak, mint a repedések a szikladarabon, ha lecsap rá a kőtörő
kalapács”.
A valós események és a személyes elbeszélés alapján megírt történetfolyam öt generációról
mesél. Van itt szerelem, és háború, éhezés, ország és családépítés és Szibéria. A sok mesétől
a történet kezdetekor még aprócska kisfiú a regény végére már 240 centisre nő meg. A
szavak hatalma meglepően nagy: a történetek gyógyítanak.

A Szívlekvár meséje két szálon fut. Egy, a Magyar Sándorék több generációt magába foglaló
története, és egy, az oroszországi történet, mely Luda központi alakja köré épített mese. A
tízszer huszonöt perces adaptáció középpontjában is Luda sorsa áll, amit keretbe foglal
Magyar Sándorka növekedésének története, a Papa meséjének hatására. A szinte az egész
huszadik századon átvonuló kelet-európai történet nagyvonalúan vázolja fel azt a kort, mely
szerelmeken és csalódásokon keresztül felnőtté tett bennünket, hogy éretten tudjunk
szembenézni a kor következményeként kialakult mai világunk konfliktusaival.”

Rendező Csizmadia Tibor

Iró Kőrösi Zoltán

Szövegkönyv Perczel Enikő

Dramaturg Perczel Enikő

Szerkesztő Csizmadia Tibor

Zenei szerkesztő Hortobágyi László

További alkotók Borbélyné Szupper Edit – Gyártásvezető

Szereplők a mű pályázata szerint:

Láng-Vranik Annamária – Kislány

Mészáros Béla – Kihallgatótiszt 2., Leonard,

Görög László – Kihallgatótiszt 1., tanár, Magyar 2., Károly

Mészáros Máté – Berija, Oleg, Tibor

Kaszás Gergő – Apuska

Bozó Andrea – Luda

Takács Kati – Dása, Jancsi felesége

Egri Kati – Anya, Nagyanya, Loli

Fekete Györgyi – Doktornő, Tamara

Ágoston Péter – Sándorka, Magyar 3.

Újvári Zoltán – Apa, Vendég (Magyar 1.)

Reviczky Gábor – Papa

Epres Attila – Szmeckoj, Fekete Öltönyös, Igazgató narrátor Epres Attila

Szereplők a NAVA szerint

Papa: Hegedűs D. Géza

Narrátor: Epres Attila

Luda: Bozó Andrea15

Apa: Újvári Zoltán

Anya: Tímár Éva

Sándorka: Ágoston Péter

Hangmérnök Drobek Attila

Produkciós iroda Kaneta Produkció kft.

Producer Kőrösi Péter

Játékidő 244’29”

„Nincsen egyetlen emlék, mint ahogyan nincsen egyetlen igazság sem, emlékek és igazságok vannak, összekuszálódva és kibogozhatatlanul, egymás mellett, vagy akár egymást nem is ismerve, úgy futnak ezek az utak, mint a repedések a szikladarabon, ha lecsap rá a kőtörő kalapács.”

Cserés Miklós pályázat éve 2016

Támogatás összege 3 500 000 Ft

„A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra program keretében.”

Adás: Kossuth rádió 2018. június

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Narrátor: Epres Attila,
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Apa: Újvári Zoltán
Doktornő: Fekete Györgyi
Sándorka: Ágoston Péter
Anya: Tímár Éva
Dása: Takács Katalin
Apuska: Kaszás Gergő
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/2. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
2

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Narrátor: Epres Attila
Sándorka: Ágoston Péter
Luda: Bozó Andrea
Papa: Hegedűs D. Géza
Nagyanya: Tímár Éva
Apuska: Kaszás Gergő
Dása: Takács Katalin
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/3. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
3

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Narrátor: Epres Attila
Papa: Hegedűs D. Géza
Anya: Tímár Éva
Apa: Újvári Zoltán
Sándorka: Ágoston Péter
Kihallgatótiszt l: Tóth József
Kihallgatótiszt 2: Mészáros Béla
Apuska: Kaszás Gergő
Berija: Ember Márk
Dása: Takács Katalin
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/4. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
4

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Sándorka: Ágoston Péter
Dása: Takács Katalin
Ruszlán: Vranik-Láng Elena
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/5. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
5

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Apuska: Kaszás Gergő
Leonard: Mészáros Béla
Oleg: Ember Márk
Tanár: Tóth József
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/6. rész hétfőn 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
6

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Apuska: Kaszás Gergő
Fekete öltönyös: Epres Attila
Magyar 1: Újvári Zoltán
Magyar 2: Tóth József
Magyar 3: Ágoston Péter
Leonard: Mészáros Béla
Kislány: Vranik-Láng Elena
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/7. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
7

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Dása: Takács Katalin
Károly: Tóth József
Tibor: Ember Márk
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/8. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
8

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Károly: Tóth József
Tibor: Ember Márk
Igazgató: Epres Attila
Loli: Tímár Éva
Dás: Takács Katalin
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/9. rész holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)
9

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Luda: Bozó Andrea
Apuska: Kaszás Gergő
Dása: Takács Kati
Leonard: Mészáros Béla
Sándorka: Ágoston Péter
Tamara: Fekete Györgyi
Tibor: Ember Márk
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(10/10. holnap 21.30)
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)

Írta: Kőrösi Zoltán
Szereposztás:
Papa: Hegedűs D. Géza
Narrátor: Epres Attila
Luda: Bozó Andrea15
Apa: Újvári Zoltán
Anya: Tímár Éva
Sándorka: Ágoston Péter
A felvételt Drobek Attila készítette
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Dramaturg: Perczel Enikő
Rendezte: Csizmadia Tibor
A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit zrt. megrendelésére az MTVA
megbízásából készítette a Kaneta Produkció 2017-ben.
Készült a Médiatanács támogatásával a Magyar Média Mecenatúra
program keretében.
(Felvétel: 2017.)
(Cserés pályázat)

Felvétel, adás vagy ismétlések dátumai: nan
NAVA ID-k: 3306489 | 3306524 | 3306851 | 3307664 | 3307697 | 3309404 | 3309410 | 3309506 | 3311234 | 3311663

Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Kaneta Produkció
MTVA
Bemutató dátuma 2018. május 21.
Játékidő 244 perc
Eredeti korhatári besorolás 12

Vélemény, hozzászólás?