Márai Sándor

Az igazi (1992)

200 perc

1992. február 10.

Adaptáció

Magyar Rádió

Márai Sándor regényét rádióra alkalmazta és rendezte: Magács László.

Szereposztás:

Marika – Venczel Vera;

Péter – Jordán Tamás;

Péter anyja – Bakó Márta.

Zenéjét szerezte és zongorán közreműködik: Farkas Mihály.

Zenei munkatárs: Kutasy Ferenc.

Dramaturg: Major Anna

Hossz: 4×50 perc

(Bemutató)

1941-ben, a Révai Kiadónál jelent meg Márai Sándor Az igazi c. regénye. A mű két részben, először a feleség, majd a férj szemszögéből meséli el egy házasság széthullásának történetét. Szimbolikusnak tekinthető ez a szétbomló házasság, hiszen 1941-ben, a háború előtti utolsó években erre a sorsra ítéltetett a magyar polgárság is. A személyes hang felerősödik a már emigrációban írt folytatásos lapjain. Márai hosszú emigrációs vándorlásának dokumentuma ez a mű, amelyet még Európában kezdett írni, s harminc évvel később, a kaliforniai San Diegoban fejezett be. A kötet első részében Judit, a cselédből lett úriasszony történetét ismerhetjük meg. Azét a Juditét, aki Az igaziban megismert család szétrobbantásáért felelős, s aki valódi megnyugvást akkor talál, amikor Budapest ostroma alatt megismerkedik a család író barátjával, Lázárral. Talán a legfurcsább történet a negyedik, mely egy New Yorkba szakadt zenész emigrációját s beilleszkedését mondja el. Így téve teljessé a 40-es években, Budapesten kezdődő történetet. (Magács László)

1992. 02. 10. Bartók 14.05 – 14.55

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Rádióra alkalmazók
Zeneszerzők
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1992. február 10.
Játékidő 200 perc
Bemutató médium Bartók
Forrásmű típusa Regény

Vélemény, hozzászólás?