Gácsi Sándor

Úgy nevezték hogy szoba meg konyha

1972. január 10.

Dokumentumműsor

Magyar Rádió

Gácsi Sándor riportdrámája

A szereplők élő személyek: a vádlott, a felesége, az anyja, a keresztlányy, a házmesterné, a csoportvezetőnő, a szakértő, az ügyész, a védő és a bírónő
Közreműködik: Egressy István
Dramaturg: Lóránt Lajos

A Rádiószínház mai szerzője írja:

Úgy nevezték, hogy szoba meg konyha – ez szokatlan műfajú „riportdrámám” címe, mert a gyilkossággal gyanusított férfi így mutatja be azt a pincét, amelyet lakássá alakított.
Vidékről feljönni, munkát, lakást szerezni, a lakást megtartani, összeférni idegenekkel, akikkel csak érdek tarthatna együtt – ez a dráma kulcskérdése. Hogy általános-e, mérje le ki-ki önmagában. Hogy átlagos-e a rendbehozandó pince, ezt is a hallgatóra bízom. Mindenesetre abból indultam ki, hogy a felköltöző idegen olyan helyre került, melyet valódi otthonnak az sem nevezhetne, aki már lakott benne – hogy lenne képes hát épp ő azzá varázsolni? Legfeljebb látszólag, ideig-óráig, amíg a munka és a korai öröm tart, hoszen a lakássaé az ember, a társasága és rokoni környezete is megváltozik. De az emberi kapcsolta nem olyan, mint az új csap, a villanykörte meg az étel, hanem láthatatlan. Észrevenni a változást ebben a szövevényben hogyan is tudná éppen ah, aki önmaga képességeinek megítélésére is képtelen? Enek a férfinak sorsa megpecsételődött akkor, amikor az első és legkönnyebb alkalmat ragadta meg, s kiteljesedett akkor, amikor „a mű befejeztetett”…
Az elhangzó riportdráam maga a drámai valóság, hiszen ugyanazok „játsszák”, akik a mikrofon előtt másodszor is árélték. S ilyen valóságot, ennyire személyekhez tapadót senki sem teremthet, csak az a tér, amit úgy hívtak, hogy szoba meg konyha…

Gácsi Sándor

Rádió és Televízió Újság 1972. I. 10.

1972. I. 10. Kossuth rádió, 16.05

1973. június 19., kedd, Petőfi, Kb. 21:15 – Kb. 22:08

1976. május 15. szombat 11:06, 3. Műsor

Szerző
Rendező
Dramaturgok
Rádiós műfaji besorolás Dokumentumműsor
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1972. január 10.
Forrásmű típusa Non-fiction

Vélemény, hozzászólás?