Szírius kapitány színre lép
Magyar rádiójáték gyermekeknek
Korabeli ajánló
A huszonötödik századra az ember benépesíti a Holdat. Kettőszáz kupolavárosoban kolóniák élnek teljes életet. A gyermekek iskolákba járnak, a felnőttek kórházban, központi konyhán, kertészetben, víz- és levegőgyárban dolgoznak, vagy szállodát, könyvtárat, uszodát, mozit üzemeltetnek. A kormányzó és hivatala pedig az egész Hold-államot irányítja. Ide érkezik tanulni a Földről Berci a magyar származású fiú. Régi bartájánál Pierre-nél lakik és a szomszéd kislánnyal Ritával is hamarosan jóban lesz. Azonnal kis csapat kovácsolódik belőlük, amikor kiderül, hogy az Antonio Sao-Felipe nevű mérnök, aki Bercivel együtt érkezett a Holdra, nem tisztességes ember, és a gyerekek nyomozni kezdenek utána. A szimatolást szó szerint is segíti Berci nem mindennapi pulikutyája Csibész, de semmire sem mennének a címszerepelő, a százéves, nyugalmazott űrhajóskapitány és hibernológus orvos Viktor Szíriusz segítsége nélkül. Sao-Felipe mérnökről hamarosan kiderül, hogy sokkal veszélyesebb, mint azt gondolták. Olyan indulatok lakoznak a szívében, amelyek a Hold kormányzójának elpusztításra késztetik. Három tinédzser és egy öregember száll szembe egy őrületbe hajló lángelme akaratával.
Színlap
Szíriusz kapitány – 1. sorozat
Írta és rendezte: László Endre
A rendező munkatársa: Lendvai Istvánné
A hangfelvételt Krausz Éva és Erdész Anna készítette
Zenei szerkesztő: Erőss Ágota
Szaklektor: Szüle Dénes
Szerkesztő: Bujtás Amália
Szereplők: Szirius – Csákányi László; Pierre Renard – Harkányi Endre; Rita Steff – Örkényi Éva; Berci – Petrik József; Antonio Sao-Felippe alias Perez Castuero – Nagy Attila; Csibész – Dóka Emánuel; Adam Renard – Kéry Gyula; Kovács professzor – Ruttkai Ottó; Roberto Namora – Uri István; Forgalmi tiszt – Balázs Péter; Filmhíradó bemondó – Bán György; Reptéri alkalmazott – Horkai János; Knox kormányzó – Képessy József; Conchita Ibanez – Moór Marianna; Pinton – László Marcika.
Közreműködtek: Hajnóczy Lívia, Kőmíves Erzsi, Lengyel Erzsi, Lóránd Hanna, Sugár László és Verdes Tamás.
Bemutató: V/1. rész – Két és fél vendég érkezik a Földről: 1977. 07. 10. 13:05-13:45,
V/2. rész – Hová lehet elbújni a Holdon?: 07. 17. 13:05-13:45,
V/3. rész – Megszökik egy graviplán: 07. 24. 13:05-13:45,
V/4. rész – A barlangpalota titka: 07. 31. 13:05-13:45,
V/5. rész – A kutya orrát meg kell nyomni: 08. 07. 13:05-13:45, Petőfi.
Ismétlések: V/1. rész: 1977. 07. 14. 10:05-10:45, V/2. rész: 07. 21. 10:05-10:45, V/3. rész: 07. 28. 10:05-10:45, V/4. rész: 08. 04. 10:05-10:45, V/5. rész: 08. 11. 10:05-10:45, Kossuth.
V/1. rész: 1978. 06. 11. 13:05-13:45, V/2. rész: 06. 18. 13:05-13:45, V/3. rész: 06. 25. 13:05-13:45, V/4. rész: 07. 02. 13:05-13:45, V/5. rész: 07. 09. 13:06-1…
Szíriusz kapitány – 1. sorozat
Írta és rendezte: László Endre
A rendező munkatársa: Lendvai Istvánné
A hangfelvételt Krausz Éva és Erdész Anna készítette
Zenei szerkesztő: Erőss Ágota
Szaklektor: Szüle Dénes
Szerkesztő: Bujtás Amália
Szereplők: Szirius – Csákányi László; Pierre Renard – Harkányi Endre; Rita Steff – Örkényi Éva; Berci – Petrik József; Antonio Sao-Felippe alias Perez Castuero – Nagy Attila; Csibész – Dóka Emánuel; Adam Renard – Kéry Gyula; Kovács professzor – Ruttkai Ottó; Roberto Namora – Uri István; Forgalmi tiszt – Balázs Péter; Filmhíradó bemondó – Bán György; Reptéri alkalmazott – Horkai János; Knox kormányzó – Képessy József; Conchita Ibanez – Moór Marianna; Pinton – László Marcika.
Közreműködtek: Hajnóczy Lívia, Kőmíves Erzsi, Lengyel Erzsi, Lóránd Hanna, Sugár László és Verdes Tamás.
Bemutató: V/1. rész – Két és fél vendég érkezik a Földről: 1977. 07. 10. 13:05-13:45,
V/2. rész – Hová lehet elbújni a Holdon?: 07. 17. 13:05-13:45,
V/3. rész – Megszökik egy graviplán: 07. 24. 13:05-13:45,
V/4. rész – A barlangpalota titka: 07. 31. 13:05-13:45,
V/5. rész – A kutya orrát meg kell nyomni: 08. 07. 13:05-13:45, Petőfi.
Ismétlések: V/1. rész: 1977. 07. 14. 10:05-10:45, V/2. rész: 07. 21. 10:05-10:45, V/3. rész: 07. 28. 10:05-10:45, V/4. rész: 08. 04. 10:05-10:45, V/5. rész: 08. 11. 10:05-10:45, Kossuth.
V/1. rész: 1978. 06. 11. 13:05-13:45, V/2. rész: 06. 18. 13:05-13:45, V/3. rész: 06. 25. 13:05-13:45, V/4. rész: 07. 02. 13:05-13:45, V/5. rész: 07. 09. 13:06-13:45, Petőfi.
V/1. rész: 1978. 06. 15. 8:27-9:07, V/2. rész: 06. 22. 8:25-9:05, V/3. rész: 06. 29. 8:25-9:05, V/4. rész: 07. 06. 8:25-9:04, V/5. rész: 07. 13. 8:55-9:34, Kossuth.
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Színészek: (19 fő, átl. 48 év) | ||
| Szerkesztő: | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 200 perc | |
| Bemutató dátuma | 1977. július 10. 13:05 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Hangjáték Eredeti hangjáték Rádiójáték gyermekeknek |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Sci-fi |
|
| Bemutató médium | Kossuth | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Státusz | Sorozat | |
| Eredeti korhatári besorolás | Nincs |
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2023. 06. 07.; 2025. 10. 15.; 2026. 04. 25.; 2026. 05. 23.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Hárs István (1974-1988);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981) | Bozó László (1971-1979); Forrás
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Szabó Éva (?) (1976-1988);
- Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Forrás
- Szórakoztató Osztály: Bozó László (1971-1979); Forrás
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.













