Lógikus beszélgetés
Finn hangjáték magyar változata
Összefoglalás
A darab a túlszakosodott világot parodizálja ki, ahol mindennek külön szakértője van, ami csak a maga feladatáért felel, és hiába kapcsolódik sok másik hozzá, az már a kolléga asztala. 1970-ben futurisztikusnak tűnt, ma viszont már a múlt a telefonos (online) távgyógyítás, ami a darab központjában áll: a beteg felhívja a kórházat, ahol sorra kapcsolnak a megfelelő -ológushoz, végül aztán telefonos segítséggel a beteg saját magát operálja meg. Más vonalon A Per juthat a hallgató eszébe, vagy bármelyik bürokrácia útvesztőjét parodizáló darab, bár itt a főhős sikerrel eljut céljához.
A telefonos kapcsolgatásnál minden vonalnak más kicsöngés-hangja van és általában a mentéssel kapcsolatos valamennyi hangeffekt parodisztikus, rajzfilmszerűen elnagyolt.
Színlap

Pirkko Jaakola hangjátéka
Fordította: Fehérvári Győző
Dramaturg: Magos György
Rendezte: Varga Géza
Fúvológus: Újházy László
Muzikológus: Kelemen László
Hangmixológus: Kiss László és Kádár László
Szereplők: Nő – Makay Margit; Központ – Voith Ági; Főtudológus – Némethy Ferenc; Fővakológus – Gyenge Árpád; Főikrológus – Kibédi Ervin; Főgyötrológus – Dégi István; Főkritikológus – Szatmári István; Hugica – Ronyecz Mária; Főmimológus – Őze Lajos; Fősürgológus – Harkányi Endre; Főnyiszológus – Horváth Tivadar; Főcentrológus – Kautzky József; Főbúgológus – Horváth Gyula; Főügyológus – Garas Dezső; Főfuvarológus – Bodrogi Gyula.
1978. 12. 04. 18:07-18:27 3. műsor.
1980. 04. 07. 18:02-18:22 3. műsor,
1980. 12. 06. 15:15-15:35 3. műsor,
1982. 06. 17. 17:53-18:15 Kossuth.
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
Hasonló rádiójátékok*
- Csupa Marlonbrando (1982)
- A lyukasztós bérlet (1974)
- Fedeb (1973)
- Édes otthon botránykőből (1990)
- Halhatatlan akta (1944)
- Az óriáskifli (1975)
- A világ legkisebb szerelme (1970)
- Csupa Marlonbrando (1982)
- Családi jelenet (1977)
- Mire jó a pókerparti (1976)
- Mózes hatodik könyve (1977)
- Édes otthon botránykőből (1990)
- Kirakatrendezés (1973)
- Maleolap látomása (1998)
- Kirakatrendezés (1973)
- Majdnem isteni tévedés (1972)
- Ljen a hivatal! (1961)
- Herkules és Augiász istállója (1962)
- A szakma művésze (1973)
- Halhatatlan akta (1944)
- Fedeb (1973)
- Az óriáskifli (1975)
- Ella (1970)
- Családi jelenet (1977)
- Mire jó a pókerparti (1976)
- Mózes hatodik könyve (1977)
- A rettenthetetlen Don Quijote de la Mancha leghíresebb kalandjai (1980)
- Phillisz és a házasélet (1984)
- Édes otthon botránykőből (1990)
- Kenderke (1982)
- Menekülés Délre (1990)
- Lovag – ló nélkül (1994)
- Édes otthon botránykőből (1990)
- A szirén (1970)
- Amerikai komédia (1966)
- Csupa Marlonbrando (1982)
- Szennyland (1992)
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- komédia szatíra/paródia abszurd/groteszk komédia
- Hangműfaj*
- hangjáték/rádiójáték abszurd/groteszk hangjáték szatirikus rádiójelenet hangmontázs/kísérleti hangjáték
- Hangulat*
- abszurd komikus bürokratikus futurisztikus parodisztikus
- Téma*
- nyelv, beszéd és kommunikáció média, rádió és nyilvánosság test, betegség és gyógyítás tudomány, technika és modernitás jog, per és igazságszolgáltatás zene és zenés kultúra abszurd és groteszk világ humor, irónia és szatíra
- Összekötő műfaj*
- Félreértés- és helyzetkomédia
AI kulcsszavak
Tengelyprofil
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Színészek: (15 fő, átl. 49 év) | ||
Garas Dezső (44)Mafilm |
||
| Fordító: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | 16 - téma | |
| A korhatár indoklása |
Az ön-műtét és a végtelennek tűnő továbbkapcsolások, azaz a probléma megoldhatatlanságának látszata felkavaró lehet gyereknek, felnőttnek is, a darab paroisztikus jellege ellenére is. |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 20 perc | |
| Bemutató dátuma | 1978. december 04. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Komikus Szatíra |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Szövegforma | DIalógus | |
| Előforduló releváns játékterek | Otthon, Kórház/szanatórium, Jármű (űrhajó is), Telefon |
|
| Releváns földrajzi régió | Város, Külföld, Út(on) (a Földön) |
|
| Időszinkronitás | Szinkron |
|
| Megidézett kor (magyar) | Nem értelmezhető vagy nem magyar téma |
|
| Megidézett kor (nemzetközi) | 1970-1979 Hetvenes évek |
|
| Történetszál | Egyhősös történet |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Keresés, Látogatás egy másik világban |
|
| Címkék |
távgyógyítás, mentők, vakbélgyulladás, képzelt testvér, nyiszológia |
|
| Társadalmi címkék |
Betegek helyzete |
|
| Történet időtartama | Több óra |
|
| Cselekmény kronológiája | Kronologikus | |
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Effektek és technika | Speciális effektek | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Szolgálati-hierarchikus |
|
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Nyugdíjas, Orvos/gyógyító/ápoló |
|
| Főszereplők releváns kora | Idős | |
| Narrátor | Nincs | |
| Narráció helye | Nincs narrátor | |
| Párbeszédek jellege | Nő-nő, Férfi-nő | |
| Zenei jellemzők | Nincs zene | |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű | |
| Kódolás kész? | Kész |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2023. 02. 07.; 2024. 10. 05.; 2025. 04. 18.; 2025. 05. 29.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Hárs István (1974-1988);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981) | Bozó László (1971-1979); Forrás
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Szabó Éva (?) (1976-1988) | Sóskuti Márta (1978) | Varsányi Anikó (1978-1999);
- Ifjúsági Osztály: Faggyas Sándor (1968-1979); Forrás
- Szórakoztató Osztály: Bozó László (1971-1979); Forrás
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.













