Bodor Ádám

Idegen városban

Bodor Ádám novellájának rádióváltozata

43 perc

1993. június 21. 23:35

Családi kapcsolatok | Gúnyos | Könyv alapján |

Adaptáció

Megközelítés:
Groteszk |

Magyar Rádió

Összefoglalás

Holló elkíséri zenséz feleségét egy vidéki turnéra, fiatalkorának helyszínére, és megpróbálja megkeresni egy régi távoli ismerősét. Amikor kiderül, hogy Fiala nemrég halt meg, magára vállalja, hogy összecsomagolja a jóformán idegen férfi után maradt holmit.

Színlap

Bodor Ádám novellájának rádióváltozata

Rádióra alkalmazta és rendezte: Gothár Péter

Zeneszerző: Orbán György

Dramaturg: Sári László

Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet

A szereposztásból:

Mesélő-Törőcsik Mari

Holló-Végvári Tamás

Edit, a felesége – Eszenyi Enikő, Mérnök –
Kaszás Attila, Brácsás – Ujlaky Dénes, Bajuszos
férfi – Hollósi Frigyes, Titkár – Stohl András,
Szomszéd – Viszt Attila, Asszony – Szabó Gabi

Egy idegen városban bármi megtörténhet a látogatóval. Váratlanul ismerősökre akadhat, de váratlanul el is szakadhat tőlük. Isten tudja, mi hajtja az embert, amikor átlép minden korábbi szabályon, s hagyja, hogy valami máskor vagy máshol jelentéktelennek ítélt esemény felborítsa életrendjét. Talán a szabadság érzésének megmutatkozása ez az idegen környezetben, de az is lehet, hogy az idegen világ hatalma rajtunk, s életünk máshol kialakított, s itt nem is érvényes normái felett. Idegenben, ha az ember komolyan veszi magát, mindíg szembetalálkozik önmagával. Idegenben valamitől mindíg megszabadul, valamit mindíg egészen újrakezd. Látni, járni, normákat építeni, aztán megint mindent felejteni. Szép haszontalanság, derék férfimunka ez is.

1993.06.21. Bartók 23.35

2001. február 22.

Prix Italia nevezés

Új Magyar Hangjáték díj

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Bodor Ádám novellájának rádióváltozata
Zeneszerző: Orbán György
Szereposztás:
Mesélő – Törőcsik Mari, Holló – Végvári Tamás,
Edit, a felesége – Eszenyi Enikő, Mérnök –
Kaszás Attila, Brácsás – Ujlaky Dénes, Bajuszos
férfi – Hollósi Frigyes, Titkár – Stohl András,
Szomszéd – Viszt Attila, Asszony – Szabó Gabi
A felvételt Fényes Péter és Tánczos Tamás
készítette
Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet
Dramaturg: Sári László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Gothár Péter(1993)

Ismétlések dátumai: 2008-11-22
NAVA ID-k: 724058

Szerző
Rendező
Színészek
Díjak és jelölések
Prix Italia
Prix Italia 1994
Új Magyar Hangjáték díj
Új Magyar Hangjáték díj 1993-1994
Dramaturgok
Rádióra alkalmazók
Társrendezők
Meszéna Mariann
Zeneszerzők
Zenei szerkesztők
Technikai munkatársak
Fényes Péter
Tánczos Tamás
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaSzülői felügyelettel
Korhatár rövid indoklása

Kissé bizarr, gyerekek számára nehezen értelmezhető, de érdekes történet.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangfelvétel gyártási dátuma 1993
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1993. június 21. 23:35
Ismétlések adatai

2008-11-22

Játékidő 43 perc
Eredeti korhatári besorolás Nem ismert
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
mesélő Törőcsik Mari
Holló Végvári Tamás
Edit, a felesége Eszenyi Enikő
mérnök Kaszás Attila
brácsás Újlaki Dénes
bajuszos férfi Hollósi Frigyes
titkár Stohl András
szomszéd Viszt Attila
asszony Szabó Gabi
Előforduló releváns játékterek Jármű (űrhajó is), Köztér
Releváns földrajzi régió Vidék
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Szemléletmód, alműfaj, tematika Groteszk
Szövegforma Felolvasás
Történetszál Kapcsolattörténet
Narratíva/konfliktustípus Keresés
Történet időtartama Több nap
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca, Munkakapcsolat
Releváns státuszváltozás és életesemény Fordulatszerű (bármelyik), Erkölcsi felemelkedés (jellemfejlődés - pozitiv), Lélektani felemelkedés
Főszereplők releváns kora Középkorú
Narrátor Női narrátor
Narráció helye Szakaszos
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Érzelmi, Átvezetőzene, Főcímzene, Háttérzene
Zenei tipológia Elektronikus, szintetizátor, elektroakusztikus
Bemutató médium Bartók
Technikai adatok Monó
Forrásmű címe Egy idegen városban. In: A A tanú, 1969
Forrásmű első megjelenésének éve 1967
Forrásmű típusa Novella, elbeszélés
Megidézett kor (nemzetközi) 20. század, 1960-1969 Hatvanas évek
Címkék

házasság, magány, idegenség, autonómia, felelősség, rejtély

Vélemény, hozzászólás?