Határeset (2010)
Részletek Hunčik Péter regényéből
Részletek Hunčik Péter regényéből
8 részes
Előadja: Száraz Dénes, Varga Viktor
Barvich Iván tárogatón
Készítette:
Zenei szerkesztő – Kakó Gyula
Tánczos Tamás – hang és zörejtechnika
Zoltán Gábor- rendező és szerkesztő
A szerző 1951-ben született a szlovákiai Ipolyságon. Ez az első regénye, korábban verseket írt. A mű élénk figyelmet keltett Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, elnyerte legígéretesebb prózaköteteknek évente odaítélt Bródy-díjat. Hunčik egy olyan közösség tagjaként élte életét, amelyről az anyaországban sokáig kevés szó esett, majd amikor ez megváltozott, és a felvidéki magyarokról rendszeresen lehetett olvasni és hallani, a valóságos életről, az úgynevezett mindennapokról, a megpróbáltatásokról, a küzdelmekről továbbra sem jutnak el hiteles információk még a művelt és érdeklődő közönséghez sem. Pedig a részletek, az adott területre jellemző sajátosságok roppant fontosak: nem volt ugyanolyan a Szlovákiában élő magyarok sorsa, mint például a Jugoszlávia területén élőké, és természetesen a helyzet évről évre változott, minden egyes területen más és más dinamikával. A Határeset szerzője ezekről a tapasztalatokról beszél. Nem kioktatóan, nem felelősségrevonóan, hanem igazi író módjára, a magyar irodalom legjobb hagyományainak folytatójaként, egyúttal személyes ismerősei, Hrabal és Grendel Lajos követőjeként. A regénynek nincs „mindentudó” elbeszélője, maguk a szereplők mesélik el, egymást váltogatva, egymást kiegészítve, más-más nézőpontból a velük és körülöttük megesett dolgokat.
8x25p
2010. november 26. – december 07 Kossuth 13:04 – 13:30 (8×26 perc)
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Részletek Hunčik Péter regényéből
1
Közreműködők: Száraz Dénes és Varga Viktor, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(VIII/2. rész: hétfő, 13.04)
2
Közreműködők: Telekes Péter, valamint Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(VIII/3. rész: holnap 13.04)
3
Közreműködött Lajos András és Varga Viktor, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/4. rész: holnap 13.04)
4
Közreműködött Száraz Dénes és Telekes Péter, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette 2010
(VIII/5. rész: holnap 13.04)
5
Közreműködött Lajos András, Derzsi György és Telekes Péter, valamint
Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/6. rész: holnap 13.04)
6
Közreműködött Derzsi György és Száraz Dénes, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette (2010)
(VIII/7. rész: hétfő 13.04)
7
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(bef. rész: holnap 13.04)
8
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(bef. rész)
Ismétlések dátumai: 2011-07-11|2011-07-12|2013-11-30
NAVA ID-k: 1107814 | 1107990 | 1108074 | 1108160 | 1108246 | 1108334 | 1112896 | 1112980 | 1224958 | 1227720 | 1227774 | 1227918 | 1228204 | 1228772 | 1228778 | 1228982 |
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Zenei szerkesztők | |
Zenei közreműködők | |
Technikai munkatársak |
Tánczos Tamás |
Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Kaneta Produkció MTVA |
Bemutató dátuma | 2010. november 26. |
Ismétlések adatai |
2011-07-11|2011-07-12|2013-11-30 |
Játékidő | 201 perc |
Eredeti korhatári besorolás | 16 |
Forrásmű típusa | Regény |