chevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upquotesearch
Hunčik Péter

Határeset (2010)

201 perc

2010. November 26. :

Kaneta Produkció
MTVA

Array

Részletek Hunčik Péter regényéből

1.rész: 2010.11.26. Kossuth 13:04 – 13:30 (26 perc)

8. rész: 2010.12.07 Kossuth 13:04 – (25 perc)

Részletek Hunčik Péter regényéből

8 részes

Előadja:

Száraz Dénes

Varga Viktor

Barvich Iván tárogatón

Készítette:

Zenei szerkesztő – Kakó Gyula

Tánczos Tamás – hang és zörejtechnika

Zoltán Gábor- rendező és szerkeztő

A szerző 1951-ben született a szlovákiai Ipolyságon. Ez az első regénye, korábban verseket írt. A mű élénk figyelmet keltett Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, elnyerte legígéretesebb prózaköteteknek évente odaítélt Bródy-díjat. Hunčik egy olyan közösség tagjaként élte életét, amelyről az anyaországban sokáig kevés szó esett, majd amikor ez megváltozott, és a felvidéki magyarokról rendszeresen lehetett olvasni és hallani, a valóságos életről, az úgynevezett mindennapokról, a megpróbáltatásokról, a küzdelmekről továbbra sem jutnak el hiteles információk még a művelt és érdeklődő közönséghez sem. Pedig a részletek, az adott területre jellemző sajátosságok roppant fontosak: nem volt ugyanolyan a Szlovákiában élő magyarok sorsa, mint például a Jugoszlávia területén élőké, és természetesen a helyzet évről évre változott, minden egyes területen más és más dinamikával. A Határeset szerzője ezekről a tapasztalatokról beszél. Nem kioktatóan, nem felelősségrevonóan, hanem igazi író módjára, a magyar irodalom legjobb hagyományainak folytatójaként, egyúttal személyes ismerősei, Hrabal és Grendel Lajos követőjeként. A regénynek nincs „mindentudó” elbeszélője, maguk a szereplők mesélik el, egymást váltogatva, egymást kiegészítve, más-más nézőpontból a velük és körülöttük megesett dolgokat.

8x25p

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Részletek Hunčik Péter regényéből
1
Közreműködők: Száraz Dénes és Varga Viktor, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(VIII/2. rész: hétfő, 13.04)
A szerző 1951-ben született a szlovákiai Ipolyságon. Ez az első
regénye, korábban verseket írt. A mű élénk figyelmet keltett
Szlovákiában és Magyarországon egyaránt, elnyerte legígéretesebb
prózaköteteknek évente odaítélt Bródy-díjat.
Hunčik egy olyan közösség tagjaként élte életét, amelyről az
anyaországban sokáig kevés szó esett, majd amikor ez megváltozott,
és a felvidéki magyarokról rendszeresen lehetett olvasni és hallani,
a valóságos életről, az úgynevezett mindennapokról, a
megpróbáltatásokról, a küzdelmekről továbbra sem jutnak el hiteles
információk még a művelt és érdeklődő közönséghez sem. Pedig a
részletek, az adott területre jellemző sajátosságok roppant
fontosak: nem volt ugyanolyan a Szlovákiában élő magyarok sorsa,
mint például a Jugoszlávia területén élőké, és természetesen a
helyzet évről évre változott, minden egyes területen más és más
dinamikával.
A Határeset szerzője ezekről a tapasztalatokról beszél. Nem
kioktatóan, nem felelősségrevonóan, hanem igazi író módjára, a
magyar irodalom legjobb hagyományainak folytatójaként, egyúttal
személyes ismerősei, Hrabal és Grendel Lajos követőjeként.
A regénynek nincs „mindentudó” elbeszélője, maguk a szereplők
mesélik el, egymást váltogatva, egymást kiegészítve, más-más
nézőpontból a velük és körülöttük megesett dolgokat.
2
Közreműködők: Telekes Péter, valamint Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(VIII/3. rész: holnap 13.04)
3
Közreműködött Lajos András és Varga Viktor, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/4. rész: holnap 13.04)
4
Közreműködött Száraz Dénes és Telekes Péter, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette 2010
(VIII/5. rész: holnap 13.04)
5
Közreműködött Lajos András, Derzsi György és Telekes Péter, valamint
Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/6. rész: holnap 13.04)
6
Közreműködött Derzsi György és Száraz Dénes, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette (2010)
(VIII/7. rész: hétfő 13.04)
7
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(bef. rész: holnap 13.04)
8
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(bef. rész)
2
részletek Hunčik Péter regényéből
e.a.: Telekes Péter, valamint Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/3. rész: holnap 20.04)
3
részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Lajos András és Varga Viktor, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/4. rész: holnap 20.04)
4
részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Száraz Dénes és Telekes Péter, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette 2010
(VIII/5. rész: holnap 20.04)
5
részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Lajos András, Derzsi György és Telekes Péter, valamint
Barvich Iván tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(VIII/6. rész: hétfőn 20.04)
6
Részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Derzsi György és Száraz Dénes, valamint Barvich Iván
tárogatón.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette (2010)
(VIII/7. rész: holnap 20.04)
7
Részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette
2010-ben, az ORTT támogatásával.
(bef. rész: holnap 20.04)
8
Részletek Hunčik Péter regényéből
Közreműködött Száraz Dénes, Barvich Iván tárogatón játszott.
A műsort Kakó Gyula, Tánczos Tamás és Zoltán Gábor készítette. (2010)
(bef. rész)
1

Szerző: Huncik Péter
Közreműködtek:
Hegedűs D. Géza, Kaszás Gergő, Széles László
Tahi Tóth László, Tóth József, Vajda Milán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Drobek Attila
Rádióra alkalmazta és rendezte: Csizmadia Tibor
A felvételt az MTVA megbízásából a Kaneta Produkció készítette a
Híd-Média Stúdióban 2013-ban.
(2/2. holnap K. 21.32)
(Külső gyártás)- Kanéta

Ismétlések dátumai: 2011-07-11|2011-07-12|2013-11-30
NAVA ID-k: 1107814 | 1107990 | 1108074 | 1108160 | 1108246 | 1108334 | 1112896 | 1112980 | 1224958 | 1227720 | 1227774 | 1227918 | 1228204 | 1228772 | 1228778 | 1228982 | 1798900 | 1799036

Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Kaneta Produkció, MTVA
Bemutató dátuma 2010. November 26. :
Ismétlések adatai

2011-07-11|2011-07-12|2013-11-30

Játékidő 201 perc
Eredeti korhatári besorolás 16
Forrásmű típusa Regény
Kapcsolódó rádiójátékok
Filter by
radioplay Post Page
Sort by

Határeset (2013)

2013. november 30-december 1. 21.04-21.57 Kossuth Rádió Szerző: H

1

A szél a füzesben

Zenés mese Előadja a King’s S

0

Reformáció 500 éve

színmű Narrátor: Szalóczy Pál az utca embere: Bán Bálint Lut

0

Ítélet előtt

Illyés Gyula regényének rádió változataNarrátor: Szombathy Gyula

0

Leave a Reply

en_USENG