Egy kis fájdalom

Nehéz helyzetbe kerül az ember, ha az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb drámaírójának, Harold Pintérnek, és nálunk alig játszott darabjainak szeretne az ínyenceken kívül is híveket (hallgatókat) toborozni, mert anélkül, hogy bárkit is elriasztana, be kell vallania, hogy Pintér művei nehezen megfejthető rejtvények és a bennük ábrázolt világ — bármennyire mulatságos is eleinte —, mégsem szívderítő.
A rejtvény megfejtésében maga a szerző sem sokat segít; egy riporternek arra a kérdésére, hogy mi darabjainak célja, azt felelte: „A menyét a bárszekrény alatt”. Ez a különös és meghökkentő válasz nyilvánvalóan inkább viccnek fogható föl, mégis arra figyelmeztet, hogy a konkrét mondanivaló helyett a darabokban jelenlevő világra figyeljünk.
A Pintér darabjaiban megjelenő fizikai világ nagyon szűk térre korlátozódik, általában egyetlen szobára — ebben a hangjátékban Edward és Flóra kertes házára, a hétköznapi nyugalom, a biztonság otthonára, ahol virágokat gondozva, esszéírói terveket dédelgetve élnek, és ahonnan — ki tudja, mióta — ki se teszik a lábukat. Hogy mi elől húzódik a házaspár ebbe a menedékbe? Az elől, ami körülveszi őket, az ismeretlen, félelmetes, borzalmakkal fenyegető külvilág elől.
Ám ez a külvilág — egy rongyos, öreg gyufaárus személyében, akiről nem tudjuk, kicsoda, honnét jött, mit akar, akar-e egyáltalán valamit — mégiscsak bejut a nyugalom fészkébe és fejetetejére állítja apróságokkal bíbelődő, a maga abszurditásában mulatságos életüket, és az emberi állapot felszínre bukkanó borzalma az ajkunkra fagyasztja a mosolyt.
Azt hiszem, jó néhány hangjáték rejtvényfejtő dramaturgi munkája után kezdő rendezőként az ember nem kívánhat magának izgalmasabb feladatot, mint hogy egy ilyen talányos világ összes rejtvényeinek megfejtése után úgy képzelje el a színészek hangján megszólaló játékot, hogy az más módon kifejezve, de ugyanazokat a rejtvényeket adja föl a hallgatóknak is. Hiszen Pintér darabjainak különös feszültsége éppen abban rejlik, hogy a szereplők felszíni cselekvése aprólékosan indokolt, lelkiállapota pontosan körülhatárolható, ám a háttér, az indíték homályba vész. Az író nem árul el többet szereplőiről, mint amennyit ők tudnak önmagukról, és mivel nemcsak másokat, hanem önmagukat is meg akarják győzni, hogy szép, hasznos, boldog életet élnek, nem tudhatjuk — hiszen már ők sem tudják —, hogy amit a régi életükről ma állítanak, igaz-e vagy sem. Talán nem is fontos, hogy Edward valaha földesúr, tudós vagy utcai árus volt-e, sokkal érdekesebb, hogy milyen ember ma.
Magos György 1978