A napló 🏆

A férfi főhős naplói ír, amit szeretőfogásra és önmegvalósításra használ fel. Csurka darabjában megjelenik egy olyan nő képe, aki akkor is a férfi karjaiba omlik, ha az felesége mellett (még egy) szeretőt tart, de persze csak őt szereti, amit azzal a duplán perverz trükkel is bizonyít, hogy folyamatosan titokban magnóra vesz minden beszélgetést, többek között amiket a szeretővel folytat. Ez a darabban teljesen természetes, fel sem merül, hogy valami gond lenne vele. Mindezt pedig ki mással, a szeretőjével gépelteti le, aki a férfi iránti rajongása miatt hajlandó erre a végtelen munkára, hisz a napló folyamatosan íródik tovább. A darab annak idején még díjat is kapott – kétségtelen, hogy a rádiójátékban levő magnóra vett napló gondolata érdekes ötlet, kérdés, hogy írója mire használja. A narrátor valójában a férfi, aki szalagra mondja gondolatait, de arról is halljuk a gondolatait, hogy ezeket szalagra fogja mondani, és a szalagról is egy esetben kiszól a későbbi hallgatónak, aki a másik szereplő, a szerető.

CSELEKMÉNY

A férfi kitalálja az évszázad ötletét: nem írja naplóját, mert akkor az az emlékezet szűrőjén hamis volna, hanem mindent magnóra vesz, az ő szavait és a másokkal folytatott beszélgetéseit is. (Később Zola naturalizmusára is hivatkozik). Szeretőjét bízza meg a feladattal, hogy legépelje a szalagokat. Úgy van kitalálva a projekt, hogy a gépelés mindig az egy évvel korábbi szalagoknál tart, így az intim részletek is már a régmúlt emlékei csak. A nő így megismeri a férfi egy évvel azelőtti minden titkát. Eljut az egy évvel korábbi szalagig is, amikor megismerkedtek, és a felvételen egy másik szeretőt is talál, még másik alkalmi szeretőjével való éjszakáját is. De megbocsát neki: Végül arra jut, hogy mindenki szerencsétlen, és szeretetre vágyik, még a férfi is, szegény.