🔈 A lemezlovas 🏆 ★

Az ízlés, a divat változása olyan folyamat, amelynek tükrében korok, korszakok, emberi sorsfordulók mutathatók meg. Különösen, ha valaki szerencsés, tehetséges kézzel nyúl a témához. És Momo Kapor jugoszláv író ezt tette, amikor egy ma negyvenéves lemezlovas hatvanperces műsorában a könnyűzene három évtizedes, a tömegdaloktól az érzelmes slágereken át a beatig ívelő ízlésváltozásaival párhuzam osan egy látszatra sikeres, valójában azonban vívódásokkal teli életet mutato tt be. Virtuóz könynyedséggel vonja be a legmodernebb, a slágerlistát vezető zeneszámok segítségével hallgatóját a téma bűvkörébe, majd egy a régi időkre, a lemezlovas viselt dolgaira emlékeztető hallgatói levél segítségével bontja ki a monodrámát. S ha ebben nem is tud olyan általánosságoknál többet mondani, mint például, hogy a gyenge jellem végül törvényszerűen kiárusítja, eladja önmagát, tehetségét, magával a gondolat felvetésével, a disc-jockey lelkiismeret-vizsgálatának, kiábrándult életérzése gyökereinek feltárásával is figyelmet kelt. Ha csak sok és jó könnyűzenét, könnyűzenei részletet kaptunk volna ebben a késő esti órában, az is elegendő lenne, hogy elismeréssel szóljunk erről a Spiró György gördülékeny fordításában elhangzott egyéni hangvételű monodrámáról. De Pós Sándor rendező Kelemen László zenei munkatárs kitűnő segítségével az illusztrációs anyagot olyan drámai érzékkel kezelte, az akusztikai színeket olyan érzékenységgel keverte ki, hogy az önmagában csalódott ember belső vívódása mély és távoli visszhangot kelthetett azokban a hallgatókban is, akik csak a slágerek kedvéért tartották nyitva készüléküket. Ebben nagy érdemei vannak Haumann Péternek is, aki a fölényes, hetykén vidám, behízelgő konferálástól a reklámszövegek bemondásán át a személyes, bensőséges emlékezésig minden hang- és érzelem regiszterben villódzóan sokszínű tehetséggel játszotta el, vagy inkább varázsolta elénk a lemezlovast. Ha egy színész divatba jön — mint ahogy Haumann most egyaránt élvezi a rendezők és a közönség kegyeit —, rendszerint modorossá válik, ismételni kezdi önmagát. Ezúttal is öröm volt hallani, hogy ez a pompás karakterszínész minél több és minél változatosabb feladatokat kap, annál jobban kiteljesíti egyéniségét és a legkülönfélébb műfajokban is képes újat, érdekeset felmutatni, a mű lényegére tapintó alakítást nyújtani. Rutinja helyett a még kiaknázatlan tartalékaiból él.

Az elején önmagát fényező lemezlovasunk meglehetősen rossz abban, amit csinál, személyében egy roppantul ellenszenves, enyhén rasszista, visszamaradott, siránkozó 40 év körüli férfit ismerünk meg, aki az 1 órás műsorának háromnegyedét a fiatalság szapulásával tölti, a fennmaradó időt pedig idegesítően hangos, meglehetősen irritáló reklámokkal. Egy a Pest Megyei Hírlapban megjelent kritika a lemezlovas karakterét a „clown”-hoz, azaz bohóchoz hasonlítja, aki a „közönséghez fűződő felemás viszony és egy különös társadalomkívüliség összes ellentmondását képviseli.” Az lenne a feladata, hogy a munkából hazafelé tartó, esetleg éjszakás műszakban dolgozó, vagy otthon ténykedő, rádiót hallgató embereket szórakoztassa, ehelyett azonban az önsajnáltatásával inkább felbosszantja a hallgatóit, akik teljesen érthető okokból kifolyólag dühösen hívogatják.

A hangjáték egy valós rádióműsorba kalauzol minket, ami az 1975-ben még bőszen virágzó szocializmus magyarországi hallgatóinak egy egészen új élményt jelenthetett, ugyanis a szerb származású Momo Kapor hazájában egészen más volt a rádiózás formája, mint nálunk. Szerbiára a rádiózás trendjében óriási benyomást gyakorolt az Amerikai Egyesült Államok, kalózrádiók révén az átlagemberek is részesei lehettek, kipróbálhatták benne magukat, nálunk azonban szigorú, oroszos rendben, a szocializmus, és a párt által megengedett formában folyhatott a műsorkészítés. Nem csak a hallgatóknak, de a lemezlovast alakító Haumann Péternek, a rendező Pós Sándornak, és a dramaturg Maráz Lászlónak is olyan lécet kellett megugrania, ami teljesen idegen számukra. A hangjátékot hallgatva kétség sem fér hozzá, hogy ez mindannyiuknak sikerült, még akkor sem, ha mai füllel hallgatva nem minden esetben jönnek át azok az értékek, amiken talán a nagymamámnak gondolkodnia sem kellene.

A korabeli kritikák és visszajelzések szerint a hangjáték „műalkotás”, „53 perc förgeteges szórakozás” és „egy férfi kíméletlen önvizsgálata” szerintem azonban csak egy életunt, alkalmazkodásra képtelen fickó önsajnáltatása. Bárhogy is legyen, mindkét eset súlyos mondanivalókat hordoz magában.

Momo Kapor rádiójátéka

Fordította: Spiró György

Technikai munkatársak: Hámor János és Varga Károly

Zenei szerkesztő: Komjáthy György

Zenei munkatárs: Kelemen László

Dramaturg: Maráz László

Rendező: Pós Sándor

A lemezlovas szerepét Haumann Péter alakítja.

Az 1975. április 4-i nemzeti ünnep alkalmából a Rádió elnöksége nívódíjjal jutalmazta alkotói teljesítményéért Spiró Györgyöt, Haumann Pétert, Pós Sándort, Maráz Lászlót, Kelemen Lászlót, Hámor Jánost és Varga Károlyt.

Bemutató: 1975. 01. 16. 22:00-23:00, 3. műsor.

Ismétlések: 1975. 06. 26. 20:28-21:21 Petőfi, 1975. 12. 06. 11:06-12:00 Kossuth, 1977. 09. 02. 21:56-23:00 3. műsor, 1980. 08. 09. 11:05-12:00 Kossuth, 1983. 10. 26. 10:35-11:29 Kossuth, 1985. 09. 07. 9:05-10:00 Petőfi, 1988. 07. 30. 18:45-19:39 Kossuth, 1992. 10. 10. 17:05-18:00 Kossuth-URH, 1994. 10. 28. 2:03-3:00 Petőfi, 1995. 01. 24. 20:06-21:00 Petőfi, 2002. 12. 11. 3:01-4:00 Petőfi.

Bemutató az Újvidéki Rádióban: 1976. március 2.

Tükör, 1977.07.09

Ismétlésben hangzik el egy másik adás, melyet akár Haumann Péter jutalomjátékának is tekinthetünk. Momo Kapor A lemezlovas című darabja talán azért is lett annak idején nálunk oly népszerű, mert Haumann kitűen megelevenítette a luxemburgi rádió staílusában deklamáló, ripacskodó, cinikus és szentimentális disc-jockey figuráját, aki miközben a reklámok “kikiáltásával” meg-megszakítja a műsorát, egész megfáradt, kiürült életét is felpanaszolja a hallgatóknak. (IX 2. péntek, Kossuth 21.56)

Film, Színház, Muzsika 1975.01

Az ízlés, a divat változása olyan folyamat, amelynek tükrében korok, korszakok, emberi sorsfordulók mutathatók meg. Különösen, ha valaki szerencsés, tehetséges kézzel nyúl a témához. És Momo Kapor jugoszláv író ezt tette, amikor egy ma negyvenéves lemezlovas hatvanperces műsorában a könnyűzene három évtizedes, a tömegdaloktól az érzelmes slágereken át a beatig ívelő ízlésváltozásaival párhuzam osan egy látszatra sikeres, valójában azonban vívódásokkal teli életet mutato tt be. Virtuóz könynyedséggel vonja be a legmodernebb, a slágerlistát vezető zeneszámok segítségével hallgatóját a téma bűvkörébe, majd egy a régi időkre, a lemezlovas viselt dolgaira emlékeztető hallgatói levél segítségével bontja ki a monodrámát. S ha ebben nem is tud olyan általánosságoknál többet mondani, mint például, hogy a gyenge jellem végül törvényszerűen kiárusítja, eladja önmagát, tehetségét, magával a gondolat felvetésével, a disc-jockey lelkiismeret-vizsgálatának, kiábrándult életérzése gyökereinek feltárásával is figyelmet kelt. Ha csak sok és jó könnyűzenét, könnyűzenei részletet kaptunk volna ebben a késő esti órában, az is elegendő lenne, hogy elismeréssel szóljunk erről a Spiró György gördülékeny fordításában elhangzott egyéni hangvételű monodrámáról. De Pós Sándor rendező Kelemen László zenei munkatárs kitűnő segítségével az illusztrációs anyagot olyan drámai érzékkel kezelte, az akusztikai színeket olyan érzékenységgel keverte ki, hogy az önmagában csalódott ember belső vívódása mély és távoli visszhangot kelthetett azokban a hallgatókban is, akik csak a slágerek kedvéért tartották nyitva készüléküket. Ebben nagy érdemei vannak Haumann Péternek is, aki a fölényes, hetykén vidám, behízelgő konferálástól a reklámszövegek bemondásán át a személyes, bensőséges emlékezésig minden hang- és érzelem regiszterben villódzóan sokszínű tehetséggel játszotta el, vagy inkább varázsolta elénk a lemezlovast. Ha egy színész divatba jön — mint ahogy Haumann most egyaránt élvezi a rendezők és a közönség kegyeit —, rendszerint modorossá válik, ismételni kezdi önmagát. Ezúttal is öröm volt hallani, hogy ez a pompás karakterszínész minél több és minél változatosabb feladatokat kap, annál jobban kiteljesíti egyéniségét és a legkülönfélébb műfajokban is képes újat, érdekeset felmutatni, a mű lényegére tapintó alakítást nyújtani. Rutinja helyett a még kiaknázatlan tartalékaiból él.

Barta András

Leáldozott lemezlovas

A depressziós disck-jockey egy órában megfejti élete értelmetlenségének titkát.

Vidám kurjongatásokkal invitál minket a fél 9-től fél 10-ig tartó műsorának meghallgatására a disc jockey, aki rögtön felidézi azt a 60-as évekbeli magyar szokást, hogy nyelvtudás hiányában a nyugati világból beáramló zenéket kamuangollal fordították, rettentően rossz kiejtéssel beszélték.

Az elején önmagát fényező lemezlovasunk meglehetősen rossz abban, amit csinál, személyében egy roppantul ellenszenves, enyhén rasszista, visszamaradott, siránkozó 40 év körüli férfit ismerünk meg, aki az 1 órás műsorának háromnegyedét a fiatalság szapulásával tölti, a fennmaradó időt pedig idegesítően hangos, meglehetősen irritáló reklámokkal. Egy a Pest Megyei Hírlapban megjelent kritika a lemezlovas karakterét a „clown”-hoz, azaz bohóchoz hasonlítja, aki a „közönséghez fűződő felemás viszony és egy különös társadalomkívüliség összes ellentmondását képviseli.” Az lenne a feladata, hogy a munkából hazafelé tartó, esetleg éjszakás műszakban dolgozó, vagy otthon ténykedő, rádiót hallgató embereket szórakoztassa, ehelyett azonban az önsajnáltatásával inkább felbosszantja a hallgatóit, akik teljesen érthető okokból kifolyólag dühösen hívogatják.

Abszolút tudok velük azonosulni, mivel én is pont így reagálnék, ha efféle borzalmakat kellene hallgatnom.

A hangjáték egy valós rádióműsorba kalauzol minket, ami az 1975-ben még bőszen virágzó szocializmus magyarországi hallgatóinak egy egészen új élményt jelenthetett, ugyanis a szerb származású Momo Kapor hazájában egészen más volt a rádiózás formája, mint nálunk. Szerbiára a rádiózás trendjében óriási benyomást gyakorolt az Amerikai Egyesült Államok, kalózrádiók révén az átlagemberek is részesei lehettek, kipróbálhatták benne magukat, nálunk azonban szigorú, oroszos rendben, a szocializmus, és a párt által megengedett formában folyhatott a műsorkészítés. Nem csak a hallgatóknak, de a lemezlovast alakító Haumann Péternek, a rendező Pós Sándornak, és a dramaturg Maráz Lászlónak is olyan lécet kellett megugrania, ami teljesen idegen számukra. A hangjátékot hallgatva kétség sem fér hozzá, hogy ez mindannyiuknak sikerült, még akkor sem, ha mai füllel hallgatva nem minden esetben jönnek át azok az értékek, amiken talán a nagymamámnak gondolkodnia sem kellene.

A Momo Kapor, szerb író tollából született hangjáték 1975-ben került bemutatásra Magyarországon, melynek szövegét Spiró György fordította.

A korabeli kritikák és visszajelzések szerint a hangjáték „műalkotás”, „53 perc förgeteges szórakozás” és „egy férfi kíméletlen önvizsgálata” szerintem azonban csak egy életunt, alkalmazkodásra képtelen fickó önsajnáltatása. Bárhogy is legyen, mindkét eset súlyos mondanivalókat hordoz magában.

7/10

Székács Linda

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Momo Kapor rádiójátéka
Fordította: Spiró György
A lemezlovas szerepében Haumann Péter
Dramaturg: Maráz László
Rendező: Pós Sándor (1975)

Ismétlések dátumai: 2009-07-25
NAVA ID-k: 847590