A jó öreg Ferencváros

KRITIKA A DARABRÓL

Az új esztendő első napján stílszerűen, új attrakcióval szolgált a Stúdió, a rádió közönségének. Bevilaqua-BorsodyBélanem először szerepel a rádió szinlapján s valahányszor megjelent a mikrofon előtt, egy lépéssel előbbre vitte a hangjátéknak általa kezdeményezett sajátos faját. A „Régi jó Ferencváros“ volt Bevilaqualegutóbbi, de nem utolsó állomása. Novellisztikus formában elmondott, hangulatos jellemzője ennek a maga külön kis világát élő városrésznek, illusztrálva a mindennapi élet jelenségeinek jellemző zajával, hangmegnyilvánulásával — ez volna röviden a „Ferencváros“ műfajának meghatározása. A cselekményt az egyetlen szereplő harmadik személyben mondja el s szavai nyomán filmszerűen kopírozódik át az éppen elmondottak jellemző zaja. A többi szereplő hangkulissza csupán. Éppen olyan hangkulissza, mint a gyárak kürtje, a műhelyek zöreje, a piac lármája vagy a moziban síró gyermek. Végleges álláspontot foglalni el ez új hangjátéktípussal szemben időelőtti volna, de annyit máris megállapíthatunk, hogy ez a módszer feltétlenül mikrofonszerű. Beviláqvaazonban korántsem akar itt megállani A következő lépés egy másik technikai eszköznek a rádióval való zseniális kapcsolata lesz. Bevilaquaa háttért, vagy ha úgy tetszik, a hangkulisszát eleven realitással akarja a Stúdióban megszólaltatni s minden utánzás helyett, mikrofon elé viszi magát az életet. Gramofonlemezre veszi fel például egy pályaudvar különleges zaját, az indulásra kész mozdony pöfögését, az utasok hordár kiáltásait, a málházók kis kocsijának gördülését, a portás csengetyűjét, a kalauzok sípjelzését. A lemez lesz most már a hangjáték „díszlete“ s a darabban előforduló pályaudvarjelenet dialógusainak aláfestője. Bevilaquatovábbi terveiről is nyilatkozott s pompás ötlete van a rádió-riport kérdésének megoldására. A tervek azonban a kísérlet stádiumát még nem lépték túl s a szerző csak kész dologgal kíván a közönség elé lépni. A „Régi jó Ferencváros“ sikeréről beszámolva, meg kell emlékezzünk Gyarmathy Sándor rendezői munkájáról. A hangjátéknak ez az új faja hihetetlen nehézségek elé állítja a rendezőt, akinek minden egyes jellemző hangutánzó zaj megkonstruálására hosszú sor kísérletet kell végezni Gyarmathy rendező pompásan oldotta meg feladatútját. Matány Antal, a hangjáték egyetlen szerepének megszemélyesítője ezúttal is megcsillogtatta azt a behízelgő, hangulatos előadói modort, mely őt a Stúdió közönségének egyik kedvencévé tette. (Magyar Rádió Ujság, 1929. 01-13 / 3. szám) ( k.-nász.)

KRITIKA A DARABRÓL

A Jó öreg Franzstadt bevonult a világűrbe A rádió hallgatókőzönsége újév napján «megismerkedett a hírneves, mindenki álta becsült és szeretett Franzstadt, magyarul Fe rencváros, illetve Fradi tiszteletreméltó pol gárainak életével. A derék ferencvárosiak étérhúlilámoikon keresztül is kitettek ma gukért. Maradéktalanul magukat adták szombat esti fájromttól egészen a vasárnap élvezeteket befejező Blaumontag-ig. Aki kedden este a rádió mellett ült, meg lepetve hallotta, hogy egy egész városrészt karakterlzáló hangok szólalnak meg, melyek hallatára szinte az ember szeme elé varázso lódott a kiskocsma népe, a kültelki mozi kő zőnsége, a futballpálya tribünje és Kutrln csak ur előkelő tánciskolája. így a hangtölcsér előtt ütni és hallgatni mulatságos szórakozás,»az ember azt hinné, hogy ezeket a jeleneteket szerencsés pillanat ban, gramofonlemezekkel lopták el az élet 151. Pedig... Hogy a ferencvárosiak bemutatkozhattak a nagyvilág előtt, az elsősorban BevltaquaBorsodi Béla dr. ötletén múlott. Nem azért mert ő állította össze és irta ezt a mindent eláruló programszámot. Nem. Az ő szerepe enné! sokkal több volt. Tökéletesítette < rádióelőadás művészetét. Már egy év-ve! ez előtt tett a tegnapihoz hasonló kísérletet (amelyet azóta a világ összes stúdiói lekopj roztak), de a „ferencvárosiak bemutatko zása“ kétségtelenül egészen aj lehetőségeket *yit a rádióelőadások művészi fejlesztésére Eddig a rádió vagy emberi (ének, beszéd) vagy instrumentális hangokat (zene) közvetített. Bcvilaqua-Borsodi dr. elnevezése szerint csap premier plan-ba dolgozott. Ö hozta d „second plant", a második síkot. Az emberi hangot instrumentális, zenei hang is kísérte, hogy az előadás színezetét erősítse. Az újévi *dőad4snál .beállították a ..harmadik érzékeltető síkot“ is. Az előadó művész olv'asOtt. 'íii volt az első sík. A felolvasást,, hangulatadás kedvéért, zene kisérte. Ez a második sik. A felolvasáson és kisérő zenén kívül lehetett hallani az élet zaját (például a mozigép berregése, a nézőközönség zaja és a tribünlálogatók pofozkodása), vagyis annak az eseménynek tipikus kisérő zörejét vagy hangjait, amelyről a felolvasó, illetve előadó beszélt. Ez volt a harmadik sik: az élet zsongása. Bcvilaqua-Borsodi Béla dr. ötlete ez az egyidőben való, háromoldalú és mégis egybevágó, egymást kiegészítő előadásmód. Ezt alkalmazta a Stúdió először az újévi bemutatásnál teljes sikerrel. Korai volna arról Imi, hogy ez a módszer mit jelen! a rádióelőadás tölt élei esi lésénél; de- túlzás nélkül állíthatjuk, ak eddigi módszerhez viszonyítva majdnem •olyan a különbség, mint az álló- és a mozgó- fénykép között. Külön cikkel lehel írni a Stúdió munkájá­ ról Résztvetlem két nehéz és fáradságos pró­ bán, ahol tiz ember birkózott meg azzal a feladattal, hogy az öreg Ferencváros derék polgárait méltóképpen érzékeltesse a világ rádióközönsége előtt. Senki sem hinné, hogy a borzalmas és a tettlegességektől dnrrogó tribünjelenet egy kis, függönj-ökkel borított szobában zajlott le. Ugyanott, ahonnan a diszszázad katonabanda mellett az őrségváltásra indul?. Ami a színházban a díszlet, az itt az akusztikai cselfogás. A jó hallás- és ritmusérzék elengedhetetlen feltétel a szereplők részéről. Az együttest a Stúdió fiatal és kitűnő rendezője, Gyarmathy Sándor dirigálta. Matány Antal, a Nemzeti Szinház tagja volt a felolvasó, akinek szavai nyomán életre kelt a Franzstadt. Mindez egy hosszú­kás asztal mellől történt. Az aszta! egyik vé­gén Árkossy Vilmos, a Vígszínház tagja, mint öreg ferencvárosi polgár csapkodta az asztalt, a túlsó oldalon felesége mint kiérdemesüli házmestereié perlekedett a láthatatlan partéjjal. Zólyomi János és Kertész Lajos percről-percre változtatták szerepüket. A balsarokban Polgár Tibor, a Stúdió virtuóz művésze, leste azt a pillanatot, hogy a mozizongorást utánozza. Bevilaqua-Borsodi dr. pedig néhány percre felcsapott tánctanárnak. S mind e zaj és kavarodás mögött ott ült Zsille Kálmán iparművész és két fia, akikre nem kisebb feladat várt, hogy minden zajt és zörejt, ami nem emberi hang, utánozzanak. Meg is feleitek szerepüknek derekasan. A tehénbőgéstől, a mozigép-berregésen keresztül, a pofonig oly híven utánoztak mindent, szinte magam Is azt hittem, hogy a Ferencvárosban vagyok. Pedig a Józsefvárosban voltam. A Stúdióban: a világ füle előtt. (Magyarság 1929. jan.3. m.a.)