Tizenháromezrek
Összefoglalás
A műsor a Sárika lámpása egyfajta folytatása, elvált szülők gyerekei beszélnek arról, hogy mit gondolnak a felnőttekről. Az egyik gyerek hivatkozik is a Sárika lámpására, mint ahol rossz felnőttek vannak.
A riporter egy hatodik osztály diákjaival és osztályfőnökével beszél. Először a hősökről, aztán a felnőttekről, a szülőkről. Egyben megragadja az alkalmat, hogy a disszidenseket negatívan fesse le.
A 13 ezres szám az 1964-es válások számát jelzi.
Ki a jó és a rossz felnőtt? „Rossz, aki veri a gyerekét.”
Milyen felnőtt akarsz lenni? Aki jó.
„Apukám 1956-ban ment ki Londonba és akkor váltak el…”
„Édesapám Kanadában, az utolsó levélre már nem is válaszolt”
„Apukám disszidált és anyukámat itthagyta 2 gyerekkel”
„Miért váltak el a szüleid? – Nem tudom”
Színlap
Dokumentumműsor gyermekhangon – felnőttek dolgáról
Bánkúti Gábor, Dezséry László összeállítása
Szerk. Faggyas Sándor
Politikai Adások Főszerkesztősége
1964. augusztus 13 K 18.10
1967-11-17 P 15.05
1977. december 10. P 12.57 „Készült 1964-ben, ismétlés – utószóval) „Dokumentumműsorunk ismétléséveél a Magyar Rádió nemrég elhunyt főmunkatársára, Dezséry Lászlóra emlékeztünk”
Korabeli ajánlószöveg
Vallomás a Tizenháromezer-ekről
Dezséry László
A Meglepő című műsor alkotói számára is meglepetés. Példázza, hogy az ember az ismeretekért, a helyes ítéletekért sokszor egészen máshová fordul, mint ahová a leghasznosabb volna. Találtunk egy iskolát, amelyben — osztályonként eltérő módon — ugyan rendkívül sok olyan tanuló járt, aki elvált szülők gyermeke, vagy aki akut válságból jár az iskolába.
A pedagógusok felfigyeltek e jelenségre, s megoszlottak a véleményeik. Volt, aki speciálisnak mondotta ezt az iskolát, azt híven, hogy az elvált szülők gyerekei itt véletlenül és túlzottan sokan vannak.
Hogy az úgynevezett napközis osztályokban a gyerekeket fele, vagy még több ilyen, azt természetesnek tartották, hiszen jórészt ezért van napközi, „ezeknek van szükségük reája”. Hova menjen tanítás után egy gyerek, akinek a szülők munkaideje után sincs igazi otthona?
Mások úgy gondolták, hogy ezen a téren az iskola egyáltalán nincs különös helyzetben. Máshol is va nilyen Budapesten.
A gyerekek közül minden harmadik — vagy legalább minden negyedik – felbomlott, vagy bomlófélben levő család „neveltje”. A napközis osztályok pedig mindenütt azt a „funkciót” töltik be, hogy azokkal foglalkoznak, akikkel „más” nem foglalkozik.
Az osztály, amelyet bemutatunk, fiúk-lányok vegyes osztálya, s harminckét gyerekből tizenhét elváltaké. (A 18-ik a műsor felvétele után lett félárvává, mert egyik szülője a másik kicsapongásai miatt öngyilkossá lett.)
A gyerekeknek ugyanazokat a kérdéseket tettük fel hosszabb beszélgetés során külön-külön, egyenként. Akivel beszéltünk, azt elkülönítettük — a többiek nem tudták, mit kérdeztünk az előzőtől, ők maguk nem tudták előre, mit kérdezünk tőlük és nem tudták, mit válaszoltak a többiek.
A négy kérdésre való válaszok azután „összevágtuk”, vagyis csoportosítottuk. Mindenkit meglep majd, milyen világos és milyen egységes ezeknek a serdülő korhoz még el sem ért gyermekeknek – általában 12 éveseknek, egy általános iskola VI/*A osztályú tanulóinak – a véleménye arról, amiről a már felnőtt emberek is elég sokat vitatkoznak. A hallgató ismerheti a sokféle véleményet és a válások statisztikájának állandó és nagyarányú romlásáról. Hallhatja a társadalmi mentegetőzés és a sokféle magyarázat erdejéből előtörő hangot. Ezt a furcsa hatású hangmontázst, amelyet az „élet” az ítéletalkotás bizonytalanságából, a válás demokratikus jogának védelméből és némi pedagógiai aggodásból kevert.
Mi nem sokat tettünk ezekhez a gyermeki vallomásokhoz. A gyerekek beszélnek — és nincs magyar író vagy szociológus, aki ezt a témát ilyen drámai erővel tudta volna feltárni.
Bánkuti Gáborral együtt a válás egész „szociológiáját” tanultam ezektől a gyerekektől. Aki őket hallgatja, hasonló élményben részesü, mint mi.
Bánkúti Gábor:
Egyetlen kislányért, a sásdi Török Sárikáért megmozdult az egész ország – későn. Rajta már nem lehetett segíteni. De segítettek azóta nem egy gyermeken, tízeket mentettek meg kínzó szülők karmai közül. Tízeket, hiszen gyermeküket halálraszánó szülők legfeljebb tízével akadnak. De vajon csak a testet ölni bűn?
tavaly tizenháromezer gyermek szenvedett súlyos, sok esetben gyógyíthatatlan lelki sérülést. Évente 13 ezer gyermek jut erre a sorsra — felelőtlenség miatt. Ezeknek a tizenháromezernek a sorsát követtük nyomon műsorunkkal.
Forog a magnetofon-orsó:
— Vannak jó és rossz emberek. Jó ember, aki…
— Ismersz rossz embert?
— Jaj, de még mennyit, sajnos sok rossz embert ismerek….”
Hogyan alakult ki ez a vélemény a tizenkét éves kislányban? Milyen tapasztalatok keserítették meg hangját? Az övét és a többiekét…
Erre igyekszik válaszolni a Tizenháromezre…. S ha a váddá súlyosbodó vallomásoktól a felnőttek világa legalább egy kicsit jobb, felelősségteljesebb lesz, a dokumentumműsor elérte célját.
(Csütörtök, K. 18.10)
| Szerző | |
|---|---|
| Szerk. |
| Játékidő | 46 perc |
|---|---|
| Bemutató dátuma | 1964. augusztus 13. |
| Rádiós műfaji besorolás |
Dokumentumműsor |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Dráma |
| Bemutató médium | Kossuth |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Politikai Adások Főszerkesztősége |
| Technikai adatok | Monó |
| Szövegforma | Spontán beszéd |
| Előforduló releváns játékterek | Oktatási intézmény/kollégium |
| Időszinkronitás | Szinkron |
| Történet időtartama | Absztrakt idő |
| Felvétel helye | Belső helyszín, de nem stúdió |
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Diák, Eltartott gyerek |
| Főszereplők releváns kora | Gyerek |
| Narrátor | Férfi narrátor, Riporter |
| Régió | Magyarország (közrádió) |