** Liszt Ferenc (1932) **
Hangjáték 3 részben.
Írta k. Halász Gyula és Kristóf Károly.
Zenéjét Liszt, Beethoven és Wagner műveiből összeállította Stefániai Imre.
A hangjáték zongoraszámait előadja Stefániai Imre.
Rendező Csanády György és k. Halász Gyula.
Liszt Ferenc — Lehotay Árpád.
Saint-Crique Carolin grófnő — Szathmáry Margit.
Marie D’Agoult grófnő — Mátray Erzsi.
Liszt Cosima — Orsolya Erzsi.
Wagner — Forgách Antal.
Beethoven — Zilahy Gyula.
1932. december 18. Rádió Budapest 19.30-21.15
Korabeli ajánlószöveg
A magyar rádió december 19-én mutatta be az első magyar, egész estét betöltő hangjátékot. A hangjátékLiszt Ferencről szól, szerzői K. Halász Gyula, a rádió sokoldalú rendezője és Kristóf Károly, a fiatal újságíró.
Zenéjét Stefániai Imre zongoraművész állította össze, aki tudvalevően Liszt Ferenc Társaság vezetője is.
Az új utakon járó, friss, ötletes, mikrofon elé való színjáték a napokban elhunyt Szőts Ernő ötlete volt és ő volt az, aki a próbák megkezdésekor ezt mondotta a szerzőknek: „Lehet, hogy új fejezetét nyitjátok meg a rádiódrámának. Sajnos, nem tudta megérni a premiert. A közönség nagy érdeklődéssel fogadta a Liszt Ferencről szóló hangjátékot. Sok ezer levél érkezett a bemutató után a stúdió vezetőségéhez, amelyben az ország minden részéből üdvözlik a stúdiót, a hangjáték rendezőit és a szerzőket. Jellemző a sikerre, hogy a római rádióállomás már fordíttatja is a pesti rádió legújabb sikerét „Francesco Liszt”címmel. A Preussische Rundfunk szintén megvette. Tavasszal már játszani is fogják. A külföldi adóállomások előadásain Stefániai Imre „játssza” Liszt Ferencet zongorán.
A közvetítés alatt folyton csengett a telefon. Elsőnek Ravasz László püspök telefonált, aki melegen gratulált a szerzőknek. Utána Szabados Béla vette fel a kagylót és meghatottan köszönte meg az ügyeletes rendezőnek a szép előadást. A főváros társadalmi életének és a művészvilág színe-java telefonált még vasárnap este, hogy lerögzítsék a Liszt-játék sikerét, K. Halász Gyula (Színházi Élet, 1932. december 25–1933. január 1. (23. évfolyam, 1. szám)1932-12-25 / 1. szám)
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Zenei közreműködők |
Játékidő | 105 perc |
---|---|
Bemutató dátuma | 1932. december 19. |
Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték Zenés hangjáték |
Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Életrajz |
Bemutató médium | Rádió Budapest |
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |