Visszatérés Dániába (2007a) (Részlet)
Romániai magyar hangjáték
Korabeli ajánló
Az ókori görög mondás, miszerint „nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyóba”, ebben az esetben, a hazatérés esetében is érvényes.
Persze ma már máshogy látjuk a kísérteteket. Hamlet atyjának szelleme, tulajdonképpen egy haldokló – akinek véget nem ér a haláltusája …. … … … Horatio, a nagy barát is már színben jelenik meg Kiss Csabánál. Körmönfont intrikus, méregkeverő – ezzé vált a végtelen elkeseredésbe kergetett értelmiségi.
Mindebből láthatjuk, hogy az új Hamlet szereplői kevésbé hősök, nem valami fennségesek. Inkább mai .kedők, akik sehol sem találnak hazára.
Színlap
Szerző: Kiss Csaba
Szereposztás:
Claudius – Széllyes Ferenc, Horatio – Makra Lajos
Színházi társulat: Marosvásárhelyi Állami Színház
A részlet utáni interjúalany: Kiss Csaba, szerző
Szerkesztő: Darvas Enikő, Zsehránszky István
Játékidő: 5 perc
2007 április 2., Bukaresti Rádió, Mozaik – Rendetlen feltámadás
Bevezető
Akárcsak az ókori mitológiai témák, a Hamlet is ihletforrássá vált a drámaírók számára. Lépten-nyomon faggatják, mert úgy érzik, választ találhatnak benne a mai gondokra. A mai világnak Hamlet-komplexusa van.
Kiss Csaba Hazatérés Dániába címmel írt egy új Hamlet-drámát. A szerző Magyarországra áttelepült erdélyi magyar író. Áttelepült, de itthon van. Találkozhattunk vele a Váradi Színház drámapályázatán, ahol díjat nyert és be is mutatták darabját, a Kún Lászlóról szóló dráámát. Aztán (készült el) a Látó, és marosvásárhelyi színház drámapályázatára, és ugyancsak nyert volna, ha nem külföldi illetőségű. Lám-lám, szép hazánkban tovább él a Ceausescu-világból ismert primitív diszkrimináció. Értéktagadó álhazafiság, szűkagyú provincializmus – ne beszéljünk róla többet.
A lényeg az – és ez már Kiss Csabának, az írónak a gondja -, hogy valójában nincs hazatérés.

Érvényes, mrt az elmenő nem ugyanaz, mint a hazajövő. Ezt talán a legplasztikusabban Laertes sorsával példázza a szerző: lefagyott lábbal kíván párbajhős lenni a norvégiai követség…
Szerző: Kiss Csaba
Szereposztás:
Claudius – Széllyes Ferenc, Horatio – Makra Lajos
Színházi társulat: Marosvásárhelyi Állami Színház
A részlet utáni interjúalany: Kiss Csaba, szerző
Szerkesztő: Darvas Enikő, Zsehránszky István
Játékidő: 5 perc
2007 április 2., Bukaresti Rádió, Mozaik – Rendetlen feltámadás
Bevezető
Akárcsak az ókori mitológiai témák, a Hamlet is ihletforrássá vált a drámaírók számára. Lépten-nyomon faggatják, mert úgy érzik, választ találhatnak benne a mai gondokra. A mai világnak Hamlet-komplexusa van.
Kiss Csaba Hazatérés Dániába címmel írt egy új Hamlet-drámát. A szerző Magyarországra áttelepült erdélyi magyar író. Áttelepült, de itthon van. Találkozhattunk vele a Váradi Színház drámapályázatán, ahol díjat nyert és be is mutatták darabját, a Kún Lászlóról szóló dráámát. Aztán (készült el) a Látó, és marosvásárhelyi színház drámapályázatára, és ugyancsak nyert volna, ha nem külföldi illetőségű. Lám-lám, szép hazánkban tovább él a Ceausescu-világból ismert primitív diszkrimináció. Értéktagadó álhazafiság, szűkagyú provincializmus – ne beszéljünk róla többet.
A lényeg az – és ez már Kiss Csabának, az írónak a gondja -, hogy valójában nincs hazatérés.
Az ókori görög mondás, miszerint „nem lehet kétszer belépni ugyanabba a folyóba”, ebben az esetben, a hazatérés esetében is érvényes.
Érvényes, mrt az elmenő nem ugyanaz, mint a hazajövő. Ezt talán a legplasztikusabban Laertes sorsával példázza a szerző: lefagyott lábbal kíván párbajhős lenni a norvégiai követségből hazatérő playboy!
És a haza – és benne az ember háza – sem ugyanaz immár, mint ami a gyermeki képzeletben él. Ez a mindenkori Hamlet drámája – és a Kiss Csaba kisregéjé (?) is.
Persze ma már máshogy látjuk a kísérteteket. Hamlet atyjának szelleme, tulajdonképpen egy haldokló – akinek véget nem ér a haláltusája …. … … … Horatio, a nagy barát is már színben jelenik meg Kiss Csabánál. Körmönfont intrikus, méregkeverő – ezzé vált a végtelen elkeseredésbe kergetett értelmiségi.
Mindebből láthatjuk, hogy az új Hamlet szereplői kevésbé hősök, nem valami fennségesek. Inkább mai .kedők, akik sehol sem találnak hazára.
Zs. I.
Forrás: Bukaresti Rádió BukarestiRadio_RadioSzinhaz-cimjegyzek dokumentum (Bukaresti Rádió archívuma); Új Magyar Szó
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Színészek: | ||
| Szerkesztő: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 5 perc | |
| Bemutató dátuma | 2007. április 02. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Részlet |
|
| Bemutató médium | Bukaresti Rádió | |
| Régió | Románia | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Bukaresti Rádió |
Létrehozva: 2025. 02. 24.; Revíziók: 2025. 02. 24.; 2025. 06. 25.