Philoktétész
Szophoklész: Philoktétész című tragédiája, a Kolozsvári Napoca-i Állami Magyar Színház művészeinek oratórikus előadásában.
Odysseus – Vadász Zoltán
Neoptelomos – Héjja Sándor
Philoktetes – Csiky András
Karvezető – Ille Ferenc
Hajósok kara – Dehel Gábor, Sata Árpád, Tamás Simon
Kereskedő – Kozma Lajos
Heraklész – Czikéli László
Rendezte: Senkálszky Endre érdemes művész.
Bevezető: Szabó György egyetemi tanár
Fordította: Janosy István
1983. február 26. , Kolozsvári Rádió, Antik görög drámatörténeti sorozat 6.
Szerkesztő: Muzsnay Magda.
66p
Az antik görög drámatörténeti ciklus eredetileg a Kolozsvári Színház stúdiójában volt, Janovics Jenő gondolata alapján aki 1912-13-ban, 11 darabból álló ciklust mutatott be. Most Senkálszky Endre elevenítette fel ezt a ciklust. „Oratórikus előadásmódban” – Benedek Marcell (1947) nyomán, aki Racine Bérénice c. drámáját rendezte oratórikus előadásban, aminek Senkálszky színésze volt. Az előadásmód jelentése: díszlet, jelmez, maszk, kellék, zene, játék nélküli előadás, csak a színész hangjára építve. A színházi siker után a rádióban a Donát úton a nagy stúdióban is elhangzottak közönség előtt, szintén Senkálszky Endre rendezésében. A cél az ókori görög drámairodalom 14 alkotását közkinccsé tenni.
A sorozat rendezője Senkálszky Endre.
(Forrás: Irodalmi Színpad: Az antik, görög, oratorikus drámatörténeti sorozatának beharangozója I rész, 1979. február 10., szerk. Muzsnay Magda).
| Szerző: | |
|---|---|
| Rendező: | |
| Színészek: | |
| Fordító: | |
| Rádióra alkalmazó: | |
| Szerkesztő: | |
| Játékidő | 66 perc |
|---|---|
| Bemutató dátuma | 1983. február 26. |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció Oratórium |
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Tragédia |
| Bemutató médium | Kolozsvári Rádió |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Kolozsvári Rádió |
| Technikai adatok | Monó |
| Régió | Románia |