Oidipusz Kolonoszban
Ókori görög mű romániai magyar hangjáték-változata
Korabeli ajánló
Az antik görög drámatörténeti ciklus eredetileg a Kolozsvári Színház stúdiójában volt, Janovics Jenő gondolata alapján aki 1912-13-ban, 11 darabból álló ciklust mutatott be. Most Senkálszky Endre elevenítette fel ezt a ciklust. „Oratórikus előadásmódban” – Benedek Marcell (1947) nyomán, aki Racine Bérénice c. drámáját rendezte oratórikus előadásban, aminek Senkálszky színésze volt. Az előadásmód jelentése: díszlet, jelmez, maszk, kellék, zene, játék nélküli előadás, csak a színész hangjára építve. A színházi siker után a rádióban a Donát úton a nagy stúdióban is elhangzottak közönség előtt, szintén Senkálszky Endre rendezésében. A cél az ókori görög drámairodalom 14 alkotását közkinccsé tenni.
Színlap
Szophoklész: Oidipusz Kolonoszban.
Oidipusz – László Gerő
Antigoné – Katona Éva
Idegen – Jancsó Miklós
Karvezető – Ille Ferenc
Attikai aggok kara – Kozma Lajos, Dehel Gábor
Katona Károly
Iszméné – Albert Júlia
Thészeusz – Czikéli László
Kreón – Péterffy Gyula
Polüneikész – Nagy Dezső
Hírnök – Tamás Simon
Bevezető: Szabó György egyetemi tanár
Rendezte: Senkálszky Endre érdemes művész.
Fordította: Babits Mihály
Záró interjú: László Gerő
1979. május 12., Kolozsvári Rádió, Az Irodalmi Színpad antik, görög, oratórikus drámatörténeti ciklusának bemutatója (4) – a hangfelvétel stúdióban, előadáson készült.
1982. december.
Szerkesztő: Muzsnay Magda.
65p

A sorozat rendezője Senkálszky Endre.
(Forrás: Irodalmi Színpad: Az antik, görög, oratorikus drámatörténeti sorozatának beharangozója I rész,…

(Forrás: Irodalmi Színpad: Az antik, görög, oratorikus drámatörténeti sorozatának beharangozója I rész, 1979. február 10., szerk. Muzsnay Magda).
Forrás: Kolozsvári Rádió Hangarchívum (Fonoteka) hanganyagok; BENZI MAGH teatru T táblázat; és Kolozsvári Levéltár Stud. Radio Cluj
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Rádióra alkalmazó: | ||
| Színészek: (12 fő, átl. 44 év) | ||
|
Jancsó Miklós (36)Népszínház |
||
| Fordító: | ||
| Szerkesztő: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 65 perc | |
| Bemutató dátuma | 1982. december 01. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció Oratórium |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Tragédia |
|
| Bemutató médium | Kolozsvári Rádió | |
| Régió | Románia | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Kolozsvári Rádió |
|
| Technikai adatok | Monó |
Létrehozva: 2025. 02. 06.; Revíziók: 2025. 10. 26.; 2026. 05. 23.; 2026. 05. 26.