Tárnay István

Szétfoszlott álom

1928. April 14. :

Magyar Rádió

Array

Írta: Tárnay István (második díjat nyert hangjáték).

Személyek: Karády Kajetán, megyei iktató, 55 éves — Góth Sándor, A felesége — S. Fáy Szeréna, Tamás fia, 26 éves — Uray Tivadar, Csáthy, megyei hivatalnok — Matány Antal, Lajthay, megyei hivatalnok — Teleky Sándor, Gerő — Körmendy János, Kató cseléd — Gárdos Kornélia.

Történik Karádyéknál nagypéntek délutánján.

Az előadást rendezik Gyarmathy Sándor, a Studió és Hegedűs Tibor, a Vígszínház rendezője.

1928. április 14., Rádió Budapest 14.30

Tárnay István Szétfoszlott álom című második dijat jutalmazott hangjátéka hangulatos magyar családi történetet elevenít meg. (Magyarság, 1928. április 12.)

Author	Tárnay István
Director	Gyarmathy Sándor Hegedüs Tibor
Actors	Hegedűs Tibor Uray Tivadar

Kritika 1

A második díjat A szétfoszlott álom című kis darabnak ítélték oda. A pusztuló dsentri világból meríti tárgyát. A tönkrement földesúr, aki a vármegyénél kapott iktatói állást, néhány megyei hivatalnok társaságában üli születésnapját és házassági évfordulóját. Folyik az ivás meg a lakomázás, cigány húzza, mulatnak a vendégek. Ez mind rendjén volna, azonban az egészet érthetetlenné teszi egy rövid mondat, amely a hangjátékbemutató műsorában szerepel. Történik nagypéntek délutánján, — mondja a szerző, ami igazán felesleges, sőt érthetetlen előírás. A közönség számára igazán nem volt fontos, hogy megjelölje az Úri múlt idejét, azonban hogy az esztendő 365 napja közül éppen nagypéntek napját választja ki a cselekmény időpontjának, nagyfokú naivitásra és felületességre vall. Nem tartjuk valószínűnek ugyanis, hogy keresztény magyar emberek nagypénteken rendeznének zenés mulatságot, ennek ellenére sem a szerzőt, sem a bírálóbizottság nem vette észre ezt a groteszk furcsaságot. Ettől azonban még lehetne jó a darab, hiszen a szövegben, ha jól hallottuk, nem igen van utalás a nagypéntekre. De sajnos, a darab meglepően naiv, a kezdetleges próbálkozás, amellett nem is hangjáték, még abban az értelemben sem, mint az N. 777. Egy oszlopos kúria körül forog a cselekmény, azt akarja megvásárolni az öreg megyei iktató. Vendégei és felesége igen hitetlenül hallgatják. Különben is meglehetősen furcsa viszony van a házigazda és vendégei között. Kölcsönösen leszólják egymást a sárga földig, természetesen nem egymás jelenlétében, hanem hátuk mögött, ami meglehetős furcsa színben tünteti fel úri mivoltukat. A szerző úgy látszik ilyennek ismeri a megyei urakat, mi nem. Végül szétoszlik a vendégsereg, miután megettek és megittak mindent, ami a házban található volt, egyedül marad az öreg iktató és felesége. Az asszony szemrehányást tesz férjének az ábrándozásért, mire az elővesz egy szivarskatulyát és belőle 12.000 pengőt. Spórolós ember lehet, mert saját bevallása szerint iktatói fizetéséből takarította meg ezt a hatalmas összeget úgy, hogy kevesebbet szivarozott és nem vásárolt ruhát sem magának, sem feleségének. A dolog meglehetősen valószínűtlen és meglepően hasonlít a Takarékosság dicsérete című faliképek mottójához. A kúriavásárlásból azonban mégsem lesz semmi, mert végszóra befut az iktató fia és elmondja, hogy menyasszonyának apja pontosan 12.000 pengőt sikkasztott és ha nem segítenek rajta, börtönbe jut. Erre újból előkerül a szivaros skatulya a 12.000 pengővel, az öreg átadja fiánál; a pénzt és a velencei gondoladal hangjai mellett lemondanak az összespórolt kúriáról. Meglepő, hogy ez a darab is a rossz amerikai filmszcenáriumok naiv meseszövésére emlékeztet, természetesen hazai miliőbe átültetve. A „hangjáték” jellegét cigányzene és zongoraszó beiktatásával próbálja megadni a műnek a szerző, anélkül, hogy ezirányban eredményt érhetne el. Sem a Stúdióban, sem pedig színpadon nem kerülhet színre ilyen naiv, kezdetleges írói próbálkozás, amely tipikus dilettánsmunka, és igazán fölösleges volt a rádió közönségét ilyen ünnepélyes külsőségek között megismertetni vele.