Aucassin és Nicolete (1984)
Poetry programme
Korabeli ajánló
Talán még mindig nem sikerült végképp eloszlatni azt a tévhitet, mely a középkor századait a szellemi sötétséggel azonosította. De ha már oszladozóban is az előítélet, még mindig viszonylag kevés ismeret jut el a szélesebb olvasóközönséghez a „sötét középkor” valójában csodálatosan gazdag, sokrétű irodalmából. A francia középkor költészete hatalmas, alig ismert birodalom, ahol a legnagyobbak közé tartozó Chrétien de Troyes uralkodik. Az ő, saját korában oly népszerű verses regényei, sa különböző szerzőktől származó chanson de geste-ek a kelta mondakör és a lovagvilág igézetében fogantak. Az udvari regények szigorú értékhierarchiájába a lovagi szerelem és a „prouesse”, a vitézi becsület, lovagi virtus egymástól elválaszthatatlanul, összefonódva áll a középpontban. A XII. és a XIII. század fordulóján élt ismeretlen alkotó (csak annyit tudunk róla, hogy feltehetően Picardiából származott) műve, az Aucassin és Nicolete ennek a zárt világnak – a lovagi eszmények és a hagyományos formák világának – falait tágítja, feszegeti: korfordulót jelez, a szilárdnak tetsző értékhierarchia bomlását, s egy új, előremutató, ha úgy tetszik: modernebb eszmevilág és értékrend megszületését vetíti előre. Az ismeretlen szerző a poétikai tradíciót, a chanson de geste-ek visszatérő motívumait, szinte kötelező fordulatait is tiszteletben tartva és felhasználva teremtette meg a műfajnak – s ezzel a lovagvilágnak, a lovagi eszményeknek is – a paradisztikus változatát, pátosz helyett iróniával közelítve t…
Talán még mindig nem sikerült végképp eloszlatni azt a tévhitet, mely a középkor századait a szellemi sötétséggel azonosította. De ha már oszladozóban is az előítélet, még mindig viszonylag kevés ismeret jut el a szélesebb olvasóközönséghez a „sötét középkor” valójában csodálatosan gazdag, sokrétű irodalmából. A francia középkor költészete hatalmas, alig ismert birodalom, ahol a legnagyobbak közé tartozó Chrétien de Troyes uralkodik. Az ő, saját korában oly népszerű verses regényei, sa különböző szerzőktől származó chanson de geste-ek a kelta mondakör és a lovagvilág igézetében fogantak. Az udvari regények szigorú értékhierarchiájába a lovagi szerelem és a „prouesse”, a vitézi becsület, lovagi virtus egymástól elválaszthatatlanul, összefonódva áll a középpontban. A XII. és a XIII. század fordulóján élt ismeretlen alkotó (csak annyit tudunk róla, hogy feltehetően Picardiából származott) műve, az Aucassin és Nicolete ennek a zárt világnak – a lovagi eszmények és a hagyományos formák világának – falait tágítja, feszegeti: korfordulót jelez, a szilárdnak tetsző értékhierarchia bomlását, s egy új, előremutató, ha úgy tetszik: modernebb eszmevilág és értékrend megszületését vetíti előre. Az ismeretlen szerző a poétikai tradíciót, a chanson de geste-ek visszatérő motívumait, szinte kötelező fordulatait is tiszteletben tartva és felhasználva teremtette meg a műfajnak – s ezzel a lovagvilágnak, a lovagi eszményeknek is – a paradisztikus változatát, pátosz helyett iróniával közelítve tárgyához.
—
Aucassin már nem a hősi mondák, lovagregények feddhetetlen erkölcsű, tökéletes lovagja, hanem a szerelmet, a földi boldogságot és a testi örömöket a lovagi erényeknél, harci vitézségnél többre tartó, olykor esendőnek mutatkozó ifjú, aki alkudozni sem átall atyjával a csatában induláskor – szerelme érdekében. A műben felcserélődik a férfi és a nő hagyományos szerepköre is: Aucassin a passzívabb fél, aki egyre csak szép kedvese után sóhajtozik: „Nicolete, te szép ha állsz, / szép ha kelsz és szép ha jársz, / szép ha víg vitára szállsz, / szép ha csókra, bókra vársz, / szép ha kart ölelni társz , / bánat éretted csigáz, / érted leszek síri váz, bús szívemnek jaj de fájsz, / nővérkém, szívem!” A „fényes arcú” Nicolete az aktív, a cselekvő, a furfangos és találékony szerelmes: álruhába öltözik, szökik és cselt sző, semmiről sem riadva vissza, hogy viszontláthassa, s megkaphassa az ifjút, akitől a szülői önkény és a származás (Nicolete szaracén leány!) gátjai elválasztják.
—
Az Aucassin és Nicolete műfaja is egyedülálló: prózai és verses részek váltják egymást (Szerb Antal „versbetétekkel ellátott prózanovella”-ként említi) – eredetileg azonban dramatikus, színpadi megjelenítés céljára készülhetett. A magyar olvasó Tóth Árpád remekmívű fordításában ismerhette meg ezt a „chantefable”-og, azaz énekes mesét, melyet a fordító – megfelelő magyar műfajmegjelölés híján – széphistóriának nevezett el. Fordításában kitűnően érvényesül mindaz a finom könnyedség, sziporkázó kedvesség, báj és elegáns irónia, ami az ófrancia eredetit jellemzi. A lebegő líraiság és a földhözragadtabb vaskosság, az átszellemültség és a groteszk elemek kiegyensúlyozottsága teszi a mai befogadó számára is élővé, vonzóvá a két szerelmes kalandos történetét, mely – annyi más irodalmi remekhez hasonlóan – a szerelem legyőzhetetlenségét és mindenhatóságát hirdeti a társadalmi előítéletekkel szemben.
Original cast and credits (in Hungarian)
Ófrancia széphistória, ismeretlen szerző műve a XIII. sz-ból
Fordította: Tóth Árpád
Rádióra alk. és rendezte: Varsányi Anikó
Szereplők:
Aucassin – Benkő Péter, Nicolete – Hűvösvölgyi
Ildikó, Narrátor – Tímár Béla
Km. Éless Béla, Gelley Kornél, Harkányi Endre,
Horváth József, Nagy Annamária, Paudits Béla,
Tanai Bella és Zenthe Ferenc
szerk: Kövesdy Zsuzsa
Zeneszerző :Tichy József
Zenei rendező: Durkó Katalin
1984. január 23. hétfő Kossuth Rádió 20.54
1999. február 15., B 10.05
Talán még mindig nem sikerült végképp eloszlatni azt a tévhitet, mely a középkor századait a szellemi sötétséggel azonosította. De ha már oszladozóban is az előítélet, még mindig viszonylag kevés ismeret jut el a szélesebb olvasóközönséghez a „sötét középkor” valójában csodálatosan gazdag, sokrétű irodalmából. A francia középkor költészete hatalmas, alig ismert birodalom, ahol a legnagyobbak közé tartozó Chrétien de Troyes uralkodik. Az ő, saját korában oly népszerű verses regényei, sa különböző szerzőktől származó chanson de geste-ek a kelta mondakör és a lovagvilág igézetében fogantak. Az udvari regények szigorú értékhierarchiájába a lovagi szerelem és a „prouesse”, a vitézi becsület, lovagi virtus egymástól elválaszthatatlanul, összefonódva áll a középpontban.
A XII. és a XIII. század fordulóján élt ismeretlen alkotó (csak annyit tudunk róla, hogy feltehetően Picardiából származott) műve, az Aucassin és Nicolete ennek a zárt világnak – a lovagi eszmények és a hagyományos formák világának – falait tágí…
Ófrancia széphistória, ismeretlen szerző műve a XIII. sz-ból
Fordította: Tóth Árpád
Rádióra alk. és rendezte: Varsányi Anikó
Szereplők:
Aucassin – Benkő Péter, Nicolete – Hűvösvölgyi
Ildikó, Narrátor – Tímár Béla
Km. Éless Béla, Gelley Kornél, Harkányi Endre,
Horváth József, Nagy Annamária, Paudits Béla,
Tanai Bella és Zenthe Ferenc
szerk: Kövesdy Zsuzsa
Zeneszerző :Tichy József
Zenei rendező: Durkó Katalin
1984. január 23. hétfő Kossuth Rádió 20.54
1999. február 15., B 10.05
Talán még mindig nem sikerült végképp eloszlatni azt a tévhitet, mely a középkor századait a szellemi sötétséggel azonosította. De ha már oszladozóban is az előítélet, még mindig viszonylag kevés ismeret jut el a szélesebb olvasóközönséghez a „sötét középkor” valójában csodálatosan gazdag, sokrétű irodalmából. A francia középkor költészete hatalmas, alig ismert birodalom, ahol a legnagyobbak közé tartozó Chrétien de Troyes uralkodik. Az ő, saját korában oly népszerű verses regényei, sa különböző szerzőktől származó chanson de geste-ek a kelta mondakör és a lovagvilág igézetében fogantak. Az udvari regények szigorú értékhierarchiájába a lovagi szerelem és a „prouesse”, a vitézi becsület, lovagi virtus egymástól elválaszthatatlanul, összefonódva áll a középpontban.
A XII. és a XIII. század fordulóján élt ismeretlen alkotó (csak annyit tudunk róla, hogy feltehetően Picardiából származott) műve, az Aucassin és Nicolete ennek a zárt világnak – a lovagi eszmények és a hagyományos formák világának – falait tágítja, feszegeti: korfordulót jelez, a szilárdnak tetsző értékhierarchia bomlását, s egy új, előremutató, ha úgy tetszik: modernebb eszmevilág és értékrend megszületését vetíti előre. Az ismeretlen szerző a poétikai tradíciót, a chanson de geste-ek visszatérő motívumait, szinte kötelező fordulatait is tiszteletben tartva és felhasználva teremtette meg a műfajnak – s ezzel a lovagvilágnak, a lovagi eszményeknek is – a paradisztikus változatát, pátosz helyett iróniával közelítve tárgyához.
Aucassin már nem a hősi mondák, lovagregények feddhetetlen erkölcsű, tökéletes lovagja, hanem a szerelmet, a földi boldogságot és a testi örömöket a lovagi erényeknél, harci vitézségnél többre tartó, olykor esendőnek mutatkozó ifjú, aki alkudozni sem átall atyjával a csatában induláskor – szerelme érdekében. A műben felcserélődik a férfi és a nő hagyományos szerepköre is: Aucassin a passzívabb fél, aki egyre csak szép kedvese után sóhajtozik:
„Nicolete, te szép ha állsz, / szép ha kelsz és szép ha jársz, / szép ha víg vitára szállsz, / szép ha csókra, bókra vársz, / szép ha kart ölelni társz , / bánat éretted csigáz, / érted leszek síri váz, bús szívemnek jaj de fájsz, / nővérkém, szívem!”
A „fényes arcú” Nicolete az aktív, a cselekvő, a furfangos és találékony szerelmes: álruhába öltözik, szökik és cselt sző, semmiről sem riadva vissza, hogy viszontláthassa, s megkaphassa az ifjút, akitől a szülői önkény és a származás (Nicolete szaracén leány!) gátjai elválasztják.
Az Aucassin és Nicolete műfaja is egyedülálló: prózai és verses részek váltják egymást (Szerb Antal „versbetétekkel ellátott prózanovella”-ként említi) – eredetileg azonban dramatikus, színpadi megjelenítés céljára készülhetett. A magyar olvasó Tóth Árpád remekmívű fordításában ismerhette meg ezt a „chantefable”-og, azaz énekes mesét, melyet a fordító – megfelelő magyar műfajmegjelölés híján – széphistóriának nevezett el. Fordításában kitűnően érvényesül mindaz a finom könnyedség, sziporkázó kedvesség, báj és elegáns irónia, ami az ófrancia eredetit jellemzi. A lebegő líraiság és a földhözragadtabb vaskosság, az átszellemültség és a groteszk elemek kiegyensúlyozottsága teszi a mai befogadó számára is élővé, vonzóvá a két szerelmes kalandos történetét, mely – annyi más irodalmi remekhez hasonlóan – a szerelem legyőzhetetlenségét és mindenhatóságát hirdeti a társadalmi előítéletekkel szemben.
A rádióban népszerű színészek hangján szólalnak meg Tóth Árpád sorai – remélhetőleg szép élményt nyújtva ridegebb korunk érzelmekre talán épp ezért szomjasabb rádióhallgatójának.
Szabics Imre
A széphistórai zenei közreműködője: Kecskés András, zeneszerzője: Tichy József (Szalay Zoltán)
(kép)
Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
| Author: | ||
|---|---|---|
| Director: | ||
| Radio adapter: | ||
| Actors: (8 fő, átl. 47 év) | ||
| Fordító: | ||
| Composer: | ||
| Music director: | ||
| Music performer: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 64 minutes | |
| Bemutató dátuma | January 23, 1984 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptation |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Forrásmű típusa | Vers | |
| Szövegforma | Vers |
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2023. 02. 27.; 2023. 08. 06.; 2023. 09. 20.
Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)
Radio and department leaders at that time:
- Elnök: Hárs István (1974-1988);
- Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Bozó László (1979-1989);
- Dramaturgia főrendező: Bozó László (1979-1989);
- Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
- Falurádió: Simon Ferenc (1967-1988);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Szabó Éva (?) (1976-1988) | Varsányi Anikó (1978-1999);
- Irodalmi Osztály: Dorogi Zsigmond (?) (1984);
- Rádiószínház: Lékay Ottó (1980-1984);
The data may contain contradictions because the sources are uncertain.





