Rune Bjastad

Libanyak – sertésflekken 🏆

Hungarian documentary radio play version of a Norvég work

49 minutes

February 24, 2002

Dokumentumműsor

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

Hiába volt azonos sorsa a két testvérnek – a 85 éves Rachelnek és a 87 éves Anna néninek – mégis nagyon különböznek egymástól. A család még a múlt század első felében, a zsidóüldözés miatt vándorolt ki Litvániából Norvégiába. Oslóban már nem zárt közösségben éltek. És itt indult el különválásuk. Míg Anna néni zsidó hagyomány szerint élte életét, addig húga teljesen más úton járt. Emiatt aztán annyira eltávolodtak egymástól, hogy nem is hajlandók találkozni. Hiába kísérletezett ezzel az oslói rádiónak dolgozó unoka, Rune Bjastad, nem járt sikerrel. Így csak a hangszalagon kerültek egymás mellé.

Original cast and credits (in Hungarian)

Rune Bjastad dokumentumjátéka

A dokumentumjáték eredetije 2000-ben díjat nyert a Prix Európán

Szereplők:

Nagymama – Ferrari Violetta

Anna – Vas Éva

Rune – Solténszky Tibor

Fordította: Mesterházy Márton

Dramaturg: Borenich Péter

Rendező: Vajda István

Zenei szerkezstő: Molnár András

A felvételt készítette: Szendi Antal és Tánczos Tamás

Ismertető:

2002.02.24, 20:00, Petőfi Rádió

2002. márc. 8 P 3.11

Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Author:
Director:
Dramaturge:
Actors: (3 fő, átl. 63 év)
Awards and nominations:
Prix Europa
Prix Europa 2000
Technical contributor:
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 49 minutes
Bemutató dátuma February 24, 2002
Rádiós műfaji besorolás Dokumentumműsor
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Non-fiction

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Kondor Katalin (2001-2005);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
  • Művészeti Főszerkesztőség: Kőrösi Zoltán (2001-2002);

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.