Samuel Beckett

Beckett

Hungarian radio drama version of a Irish work

Emlékzaj

56 minutes

April 16, 2006

(At least 1 repeat broadcast. Kept on air for 8 years)

Reading

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

Írországban született, 1906-ban, állítása szerint április tizenharmadikán, pénteki napon, sőt, nagypénteken, születési bizonyítványa szerint viszont egy hónappal később, május 13-án. (…) Életműve folytonos és makacs keresése a minimális kompromisszumoknak beszéd és hallgatás között, keresése a beszédnek, mely a lehetséges legminimálisabb mértékben hamis, keresése az igaz csendnek, mely azért mégiscsak szól valahogy, közöl valamiképp. (…) Tette mindezt aszketikus következetességgel, önmaga esélyeit gondosan rontva, még önmagát mint írót, a teremtő képzelet letéteményesét is „minimalizálva”, felszámolva magában a mitikus alkotót, mely modern kultúránkban hagyományosan az egyetlen Alkotó földi mása. „Én úgy dolgozom – fogalmazta egy interjúban, amikor még adott interjúkat -, hogy közben nem vagyok ura anyagomnak. Joyce minél többet tudott, annál többre volt képes. Mint művész, ő a mindent tudás és a mindenhatóság felé tendál. Én a tehetetlenségből és a tudatlanságból dolgozom.” (Takács Ferenc, 1989)

„Írországban született, 1906-ban, állítása szerint április tizenharmadikán, pénteki napon, sőt, nagypénteken, születési bizonyítványa szerint viszont egy hónappal később, május 13-án. (…) Életműve folytonos és makacs keresése a minimális kompromisszumoknak beszéd és hallgatás között, keresése a beszédnek, mely a lehetséges legminimálisabb mértékben hamis, keresése az igaz csendnek, mely azért mégiscsak szól valahogy, közöl valamiképp. (… ) Tette mindezt aszketikus következetességge…

Original cast and credits (in Hungarian)

Emékzaj 26. rész

2014. 03. 16. Kossuth 01.03

Írországban született, 1906-ban, állítása szerint április tizenharmadikán, pénteki napon, sőt, nagypénteken, születési bizonyítványa szerint viszont egy hónappal később, május 13-án. (…) Életműve folytonos és makacs keresése a minimális kompromisszumoknak beszéd és hallgatás között, keresése a beszédnek, mely a lehetséges legminimálisabb mértékben hamis, keresése az igaz csendnek, mely azért mégiscsak szól valahogy, közöl valamiképp. (…) Tette mindezt aszketikus következetességgel, önmaga esélyeit gondosan rontva, még önmagát mint írót, a teremtő képzelet letéteményesét is „minimalizálva”, felszámolva magában a mitikus alkotót, mely modern kultúránkban hagyományosan az egyetlen Alkotó földi mása. „Én úgy dolgozom – fogalmazta egy interjúban, amikor még adott interjúkat -, hogy közben nem vagyok ura anyagomnak. Joyce minél többet tudott, annál többre volt képes. Mint művész, ő a mindent tudás és a mindenhatóság felé tendál. Én a tehetetlenségből és a tudatlanságból dolgozom.” (Takács Ferenc, 1989)

Előadó: Bodnár Erika, Paizs Miklós, Reviczky Gábor

Szerkesztő-rendező: Turai Tamás (2006)

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
„Írországban született, 1906-ban, állítása szerint április tizenharmadikán, pénteki napon, sőt, nagypénteken, születési bizonyítványa szerint viszont egy hónappal később, május 13-án. (…) Életműve folytonos és makacs keresése a minimális kompromisszumoknak beszéd és hallgatás között, keresése a beszédnek, m…

Source: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Author:
Director:
Actors: (2 fő, átl. 58 év)
Editor:
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 56 minutes
Bemutató dátuma April 16, 2006
Rádiós műfaji besorolás Reading
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Ismétlések adatai

2014-03-16

Szövegforma Felolvasás

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Rádió (MR)

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Gőblyös István és Hollós János (2005-2006);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó vezető rendező (2002-2013); Source
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Dezsényi Katalin Ifj. O 2005 (2005-2006);
  • Rádiószínház: Solténszky Tibor (2002-2013); Source

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.