Igaz legenda 🏆 🏆

Rózsika néni „Schwarzbergerné” meghal. Ő volt az utolsó zsidó a faluban aki összes gyermekét, unokáját elveszítette. A szomszédasszony szeretné teljesíteni az elhunyt végakaratát, aki még utoljára hite szerinti temetést kért. A tanácselnök segíteni próbál, de nem sikerül rabbit – ahogy a szereplők többször utalnak rá: „zsidó papot” – szereznie. Végül a helyi evangélikus tiszteletes temeti el, az ateista tanácselnök kérésére megpróbálva legjobb tudása szerint néhány zsidó elemet becsempészni a szertartásba (héber imák, kalapot viselő tíz férfi). A tanácselnök is, a pap is mond beszédet: mindketten – mint ártatlanok – a bűnösök nevében kérnek bocsánatot az elhunyttól.
Tanulságos darab. Teljes bőségében tanulmányozhatok benne azok a leegyszerűsítő, problémakerülő megoldások, dramaturgiai elemek, tematikus leegyszerűsítések, melyekkel a népírtás múltját, az antiszemitizmus jelenét, a mélyben megbúvó kölcsönös gyanakvás történelmi valóságát egy efféle szimpla történettel a kor közgondolkozását irányítani próbálók – bizonyos írók, művészek is – 1960-ban még elintézhetőnek vélték.
A ki nem mondott szavak a dialógusban szinte beszédesebbek, mint az üzenetet szájbarágó gyászbeszédek „Rózsika néni” temetésén. A „világháború” elhangzik – de ezen kívül semmi konkrét. Nyilasokra, deportálásra, haláltáborra, vagy akár a falu saját múltjára (csak 15 évvel vagyunk az események után!) célzás sem történik. Ahogy a „zsinagóga”, „rabbi”, „héberül” szavak sem, helyettük állnak a „zsidó templom”, „zsidó pap”, „zsidóul mondta” óvatoskodó, távolságtartó kifejezések.