Jerome K. Jerome

Fanny és a cselédkérdés

Hungarian radio drama version of a English work

July 13, 1930

Megközelítés:
Vígjáték |

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

„Nagyon kellemes meglepetés volt a „Fanny és a cselédkérdés“ című vígjáték előadása. Vajda László először szerepelt mint rendező a rádióban és mindjárt első esetben derekasan megállta helyét. A darabot gondosan alkalmazta mikrofonra, szükség szerint meghúzta, hozzáírt és így nem is éreztünk semmi hiányosságot előadás közben. A szereplők megválasztása is sikerült, mert az orgánumok kitűnően fedték szerepeiket. Magáról a darabról azonban már nem mondhatunk ennyi jót, mert témája túlságosan naiv, erőszakolt és színpad hiányában nem hat meggyőző erővel. A szövegmondás tempója megfelelt, itt-ott ömlött túl csak egy-egy szereplő hangja a mikrofon keretein. A csaknem kifogástalanul deklamáló együttesből is kiváltak nagyszerű beszédtechnikájukkal Balla Zsuzsi, Rajnai Gábor, Kürthy József és Szerémy Zoltán.“ (Budapesti Hirlap) 1930. július 13. Rádió Budapest, 19.30: Szinműelőadás a Stúdióban

Original cast and credits (in Hungarian)

Vígjáték 3 felvonásban.
Irta: Jerome K. Jerome.
Fordította: Heltai Jenő.
Rendezi: Vajda László.

Source: Rádió Újság; Rádióélet; Feldolgozatlan (napilap)

Author:
Director:
Actors: (4 fő, átl. 54 év)
Fordító:
Kézi besorolás AI kategorizálás
Bemutató dátuma July 13, 1930
Szemléletmód, alműfaj, tematika Vígjáték
Bemutató médium Rádió Budapest
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Technikai adatok Monó
Felvétel helye Élő adás (nincs felvétel, stúdió)

Name of the institution at the time of the premiere: Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. / Magyar Rádió

Radio and department leaders at that time:

  • Elnök: Kozma Miklós (1925-1941); Source
  • Dramaturg-igazgató (Drámai Osztály): Somogyváry Gyula (1928-1936);
  • Dramaturgia főrendező: Ódry Árpád (1928-1937);

The data may contain contradictions because the sources are uncertain.