A visszaeső bűnös

Tüskés Tibor átdolgozásában egészen újszerű rádiójátékkal ismerkedhettünk meg.A rádiójátékokra jellemző a mozgalmasság, az események gyors váltakozása, itt meg feltűnően sok volt különösen azelső részben a „cselekménynélküliség”, az emberek belsőérzelmeinek kitárulkozása. Ezazonban szerencsére se több,se kevesebb nem volt a kelleténél. Pontosan súrolta azt ahatárt, amikor az ember még oda tud figyelni. Tüskés Tibor ragaszkodott az író novellájához, éppen ezért a megírásnem okozott csalódást. A technikai elégtelenség ésa rendezés annál inkább. A színészek: Dobák Lajos, Pécsi Ildikó, Dávid Kiss Ferenc, Kutas Béla, Szerencsi Hugó és Fekete András játékán érződött, hogy nekik is tetszik adarab, kedvvel, odaadással játsszák. A rendezés azonbannem a legjobb volt. Ez talán annak is betudható, hogy Dohai Vilmosnak még nincs nagygyakorlata rádiójátékok rendezésében. Az ember bizony„lelki szemeivel” gyakran ottlátta a színészeket a mikrofon előtt, ülnek és mondják aszöveget. Ez az érzése támadtannál is inkább, mert a dzsungelbe távolodó vadász hangjátéppen úgy, olyan erősen lehetett hallani, mint az autóbanvárakozó feleségéét, vagy a nyilván távolban feldörrenőlövés éppen úgy hangzott, mintha a mikrofon előtt sütötték volna el a puskát. Ilyen ésehhez hasonló, gyakorlatból eredő fogyatékosságok rontották ugyan a rádiójáték hitelességét, értékét, mégis a rádióhallgatók azzal kelhettek fel a székükből: egy jó kezdeményezés jó foytatásának lehettek fültanúi. (Szalai) Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám) 1962-10-07

A fehér vadász
Hemingway elbeszélését rádióra alkalmazta: Tüskés Tibor. A szereposztás: Francis Macomber — Dobák Lajos, Margót — Pécsi Ildikó, Robert Wilson — Dávid Kiss Ferenc, Első szolga — Kutas Béla, Második szolga — Szerencsi Hugó, Puskahordozó — Fekete András. Rendezte: Dobai Vilmos.
1962. október 5. 19.30-20.03 Pécsi Rádió
Tüskés Tibor átdolgozásában egészen újszerű rádiójátékkal ismerkedhettünk meg.A rádiójátékokrajellemző amozgalmasság, az események gyors váltakozása, itt meg feltűnően sok volt különösen azelső részben a „cselekménynélküliség”, az emberek belsőérzelmeinek kitárulkozása. Ezazonban szerencsére se több,se kevesebb nem volt a kelleténél. Pontosan súrolta azt ahatárt, amikor az ember még oda tud figyelni. Tüskés Tibor ragaszkodott az író novellájához, éppen ezért a megírásnem okozott csalódást. A technikai elégtelenség ésa rendezés annál inkább. A színészek: Dobák Lajos, Pécsi Ildikó, Dávid Kiss Ferenc, Kutas Béla, Szerencsi Hugó és Fekete András játékán érződött, hogy nekik is tetszik adarab, kedvvel, odaadással játsszák. A rendezés azonbannem a legjobb volt. Ez talán annak is betudható, hogy Dohai Vilmosnak még nincs nagygyakorlata rádiójátékok rendezésében. Az ember bizony„lelki szemeivel” gyakran ottlátta a színészeket a mikrofon előtt, ülnek és mondják aszöveget. Ez az érzése támadtannál is inkább, mert a dzsungelbe távolodó vadász hangjátéppen úgy, olyan erősen lehetett hallani, mint az autóbanvárakozó feleségéét, vagy a nyilván távolban feldörrenőlövés éppen úgy hangzott, mintha a mikrofon előtt sütötték volna el a puskát. Ilyen ésehhez hasonló, gyakorlatból eredő fogyatékosságok rontották ugyan a rádiójáték hitelességét, értékét, mégis a rádióhallgatók azzal kelhettek fel a székükből: egy jó kezdeményezés jó foytatásának lehettek fültanúi. (Szalai) Dunántúli Napló, 1962. október (19. évfolyam, 230-255. szám) 1962-10-07