Magyar Copperfield
Bereményi Géza regényének rádióváltozata folytatásokban
Összefoglalás
A szerző saját maga és családja történetét beszéli el. A hangjáték főképp narráció, amit rövid párbeszédes részek illusztrálnak.
Színlap
Bereményi Géza regényének rádióváltozata folytatásokban
Közreműködik: (Bereményi) Géza – Epres Attila, Róza – Kiss Mari, Sándor – Hegedűs D. Géza, Évi (az anyja)- Bozó Andrea, Ádámka – Elek Ferenc, Galántai – Ágoston Péter,
Km. Fekete Györgyi, Pájer Alma, Tóth Zsófi, Bezerédi Zoltán, Görög László, Kaszás Gergő, Schneider Zoltán, Sztarenki Pál
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Hangmérnök: Drobek Attila
Szerkesztette és rendezte: Csizmadia Tibor
Készíttette az MTVA, 2021-ben. (A készítő műhely neve nem hangzik el a konferálásban)
Az epizódokat a bemondó összefoglalója indítja.
15×25 perc
Ez a regény rólam szól. Bár nyolc évvel később születtem, mint a szerző, és 1956-ról is vannak emlék-foszlányaim, de az igazi eszmélésem a Kádár korszakra esett. Ismertem a helyszíneket, a hatalom gyakorlás iskolai formáit, ahol a tanárok a kornak megfelelően viselkedtek egymással és velünk. Megéltem azokat a mozgalmi megnyilvánulásokat, amelyek megváltozhatatlannak tűntek, tehát mindenki elfogadta, ám kisebb nagyobb stikliken keresztül mégis igyekeztünk magunkban fenntartani a szabadság érzését. A regény, és remélem a hangjáték is ezt az érzetet idézi fel és tartja ébren, és reménykedek, hogy annak a korosztálynak számára is sokat jelent ez a feldolgozás, amelyiknek nem kellett átélnie ezt az időszakot.
Csizmadia Tibor
szerkesztő-rendező
1
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Fekete Györgyi
– Pájer Alma Virág
– Schneider Zoltán
– Tóth Zsófia
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Fekete Györgyi
– Pájer Alma Virág
– Schneider Zoltán
– Tóth Zsófia
2
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Fekete Györgyi
– Kaszás Gergő
– Pájer Alma Virág
– Schneider Zoltán
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Fekete Györgyi
– Kaszás Gergő
– Pájer Alma Virág
– Schneider Zoltán
3
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Fekete Györgyi
– Kaszás Gergő
– Pájer Alma Virág
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Fekete Györgyi
– Kaszás Gergő
– Pájer Alma Virág
4
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Görög László
– Elek Ferenc
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Sztarenki Pál
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bezerédi Zoltán
– Görög László
– Elek Ferenc
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Sztarenki Pál
5
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
6
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
Szereplők:
– Epres Attila
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
7
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
– Bezerédi Zoltán
– Schneider Zoltán
Szereplők:
– Epres Attila
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
– Bezerédi Zoltán
– Schneider Zoltán
8
A felvételt a Kaneta Produkció Kft. készítette.
Szereplők:
– Epres Attila
– Pájer Alma Virág
– Tóth Zsófia
– Elek Ferenc
– Bezerédi Zoltán
– Görög László
– Sztarenki Pál
Szereplők:
– Epres Attila
– Pájer Alma Virág
– Tóth Zsófia
– Elek Ferenc
– Bezerédi Zoltán
– Görög László
– Sztarenki Pál
9
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Bozó Andrea
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Bezerédi Zoltán
– Pájer Alma
– Görög László
10
Szereplők:
– Epres Attila
– Hegedűs D. Géza
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Ágoston Péter
– Bezerédi Zoltán
– Pájer Alma Virág
– Görög László
– Sztárenki Pál
11
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Schneider Zoltán
– Bezerédi Zoltán
– Görög László
– Ágoston Péter
– Kaszás Gergő
– Sztarenki Pál
12
Szereplők:
– Epres Attila
– Tóth Zsófia
– Sztarenki Pál
– Elek Ferenc
– Ágoston Péter
– Görög László
– Fekete Györgyi
13
Szereplők:
– Epres Attila
– Kiss Mari
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Görög László
– Ágoston Péter
– Elek Ferenc
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Sztarenki Pál
14
Szereplők:
– Epres Attila
– Bozó Andrea
-Tóth Zsófia
– Schneider Zoltán
– Ágoston Péter
-Bezerédi Zoltán
– Elek Ferenc
– Görög László
– Pájer Alma Virág
– Sztarenki Pál
15
Szereplők:
– Epres Attila
– Hegedűs D. Géza
– Bozó Andrea
– Görög László
– Elek Ferenc
– Ágoston Péter
– Bezerédi Zoltán
– Kaszás Gergő
– Schneider Zoltán
– Sztarenki Pál
Az epizódok hosszai: 1 – 25, 2 – 25, 3 – 25, 4 – 25, 5 – 25, 6 – 25, 7 – 25, 8 – 25, 9 – 24, 10 – 25, 11 – 25, 12 – 25, 13 – 25, 14 – 25, 15 – 24
NAVA ID-k: 3822669|3822698|3823304|3823526|3823568|3823704|3825138|3825250|3825283|3825375|3828186|3828369|3828463|3828571|3834824
Felvétel, adás vagy ismétlések dátumai: 2021-08-16|2021-08-30
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Zenei szerkesztők | |
Technikai munkatársak |
Játékidő | 373 perc |
---|---|
Bemutató dátuma | 2021. augusztus 16. |
Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Önéletrajz |
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Kaneta Produkció MTVA |
Eredeti korhatári besorolás | 18 |
Ismétlések adatai |
2021-08-16|2021-08-30 |
Hangfelvétel gyártási dátuma | 2021 |
Forrásmű első megjelenésének éve | 2018 |
Forrásmű típusa | Regény |
Szövegforma | DIalógus, Többszereplős felolvasás |
Előforduló releváns játékterek | Otthon |
Időszinkronitás | Múlt |
Megidézett kor (magyar) | 1959-1989 Kádár-korszak |
Történetszál | Egyhősös történet |
Narratíva/konfliktustípus | Élettörténet |
Történet időtartama | Több évtized |
Cselekmény kronológiája | Kronologikus |
Felvétel helye | Stúdió |
Nyelvezet | Köznyelv |
Főbb szereplőviszonyok | Magánéleti (nem szerelmi) |
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Diák, Eltartott gyerek, Szülő vagy házaspár |
Főszereplők releváns kora | Gyerek, Fiatal, Középkorú |
Narrátor | Férfi narrátor, Szereplő, Szerző |
Narráció helye | Folyamatos |
Párbeszédek jellege | Férfi monológ |
Zenei jellemzők | Átvezetőzene |
Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű |
Zenei tipológia | Korszakra utaló zene |