A félhold tündöklése
Összefoglalás
1444 eseményeit elbeszélő könyv. A fantasy és scifi regényeket író Bán 2008-tól kezdve kizárólag a Hunyadi c. sorozatán dolgozott, aminek 2023-ra már 15 kötete gyűlt össze. Az MTVA 2016-tól évente új sorozattal dolgozta fel a regényeket. Az MTVA műsorszerkesztői körében elért rendkívüli népszerűség nyomán végül 2025-ben moziváltozat is készült a sorozat alapján, Hunyadi címmel.
A rádiójáték a narrátorra épít, aki mögött érzelmes filmzenét hallhatunk. Néha dramatizált-effektelt mikrojelenetek szakítják meg a narrátort.
A rádióújságban a cím sem szerepel, csak annyi, hogy „Rádiószínház”
A főcímzene a Buda Folk Band Kövecses út című számának részlete.
Színlap
Bán Mór történelmi regényének rádióváltozata
Mesélő – Papp János
Hunyadi János – Borbviczki Ferenc
Hunyadi László – Lukács Dániel
Vitéz János – Ujréti László
Szilágyi Erzsébet – Kubik Anna
Szilágyi Mihály – Dengyel Iván
Tuz János – Krausz Gábor
Viola – Nyirkó Krisztina
Filipesi Albert – Gyöngyösi Zoltán
Bemondó: Szalóczi Pál
Felv. Bobák Bence
Zenei szerkesztő: Horváth János
R. mtsa: Szupper Edit
Rádióra alkalmazta és rendezte: Horváth Péter
A zeneszerző neve / zene forrása nem hangzik el.
A Duna Médiaszolgáltató Zrt megrendelésére készíttette az MTVA 2022-ben.
A műsorszolgáltató neve nincs közölve.
„Mivel Murát szultán birodalmát Hunyadi seregei alaposan megtépázták, s belső ellenségei is gyengítik, a szultán békét kíván kötni az ellene szent háborút hirdető nyugati hatalmakkal, elsősorban Magyarországgal.” (A 2. rész bevezetőjéből)
2023. január 10., K 21.05
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Rádióra alkalmazók |
Játékidő | 250 perc |
---|---|
Bemutató dátuma | 2023. január 10. |
Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Történelmi eseményjáték |
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
MTVA |
Nyomtatott megjelenés | |
Forrásmű címe | Hunyadi - A félhold tündöklése |
Forrásmű első megjelenésének éve | 2014 |
Forrásmű típusa | Regény |
Szövegforma | DIalógus |
Előforduló releváns játékterek | Politikai hatalmi központ (várkastély, minisztérium, pártiroda) |
Időszinkronitás | Múlt |
Megidézett kor (magyar) | 1387-1456 Zsigmond kora, Vegyes-házi uralkodók |
Történetszál | Hálózattörténet |
Narratíva/konfliktustípus | Küzdelem |
Említések |
Hunyadi |
Történet időtartama | Több hónap |
Nyelvezet | Köznyelv |
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Regionális vezető, hatalombirtokos, Ország vezetője |
Zenei jellemzők | Főcímzene |
Zenei tipológia | Folklór |