Hegyi Imre
Kovalik Márta

Kreol mise

60 perc

1980. október 18.

Dokumentumműsor

Magyar Rádió

HÚSZAS STÚDIÓ

Riporter Hegyi Imre

Szerkesztő Kovalik Márta

„Már másfél évtizede, hogy Missa Criola címmel hanglemezsiker söpört végig a világon. Ariel Ramirez dél-amerikai népzene-feldolgozása liturgikus szövegek miséjére foglamazta meg az örök kérdéseket életről, halálról, munkáról, szerelemről, becsületről egy olyan kontinensen, ahol indiánok és fehérek egymás mellett és ellen, beolvadva és beolvadhatatlanul küzdik végig életüket. Amikor e műsor készítői Szabolcs-Szatmárban egy kicsi faluban cigányok között jártak, ez a gondolati párhuzam jutott eszükbe. Így lett Kreol Mise mindaz, amit ott és azokban a napokban életről, halálról, munkáról, szerelemről, és becsületről hallottak…” (Rádióújság)

Egy 400 lelkes falu cigánygyülekezetéről, aho a szekta megszületésének és vorágzásának táptalajába kellett lemerülnünk hogy az okokig eljussuk. Ebben a műsorban technikailag is kísérleteztünk. Riporteri kézi-mikrofon nélkül, a mise-terem bemikrofonozásával rögzítettük a gyülekezet légkörét, az elemei erejű áldozati zenéket és a megdöbbentő nyilvános gyónásokat. A láthatatlan mikrofon, és a felszerelés nélküli riporter még oldottabbá tette ezt a megismételhetetlen pillanazot. – Hegyi Imre

1980. október 18., K 13.00-14.00

Toleranciadíj dokumentumjáték/műsor díj

Szerző
Díjak és jelölések
Toleranciadíj
Toleranciadíj 998
Játékidő 60 perc
Bemutató dátuma 1980. október 18.
Rádiós műfaji besorolás Dokumentumműsor
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Forrásmű típusa Non-fiction

Vélemény, hozzászólás?