Gyárfás Miklós

** Kastély csillagfényben **

Gyárfás Miklós rádiójátéka

Összefoglalás

1850-ben vagyunk, a Szabadságharc leverése után, a megtorlások idején. A kastélyba különös látogató érkezik, akit a gróf, elővigyázatosan kérdez ki, és akiben először felismerni véli a császáriak elöl bujkáló Petőfit, később azonban kiderül, senki sem az, akinek mutatja magát, sem a bujdosó vendég, sem a vendéglátó. Ez utóbbinak a történet végére sem lehetünk biztosak értérendjében, pártállásában, politikai státuszában. A spionok, a lojális ellenzékiek, a hatalom kényszerű és önkéntes kiszolgálóinak bonyolult szimbiózisa, amit Gyárfás műve fölvillant – mintha a Kádárkor, de különösen a forradalom utáni korai konszolidáció éveire is utalna. Bár természetesen az önkényuralmi allúziók általános érvényűek, kortól-helytől részben függetlenek, a történet a szerző szándéka szerint könnyen aktualizálható születésnek jelen idejére: ez – Mensáros László nagyszerű alakítása mellett – különösen érdekessé teszi.

Színlap

Gyárfás Miklós rádiójátéka

Szereplők:
A gróf – Mensáros László
A jövevény – Sinkó László
A grófné – Venczel Vera


A hangfelvételt Stuhl Béláné és Váczi Györgyné készítette
Dramaturg: Lóránd Lajos
Rendező: Bozó László (1973)

1973. március 12., Kossuth, 18.06 – 19.00

1973. 03. 23. 18.05-18.58 Kossuth,

1973. május 31., P 20.38

1982. július 3., K 19.45

1984. 07. 14. 19.17-20.11 Kossuth,

1986. 09. 06. 18.45-19.38 Kossuth,

1994. 03. 15. 13.23-14.16 Bartók,

1995. 12. 21. 10.05-10.58 Bartók.

A dramaturgia 1971-es Petőfi hangjátékpályázat nyertes darabja.



A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Gyárfás Miklós rádiójátéka
Szereplők:
A gróf – Mensáros László, A jövevény – Sinkó
László, A grófné – Venczel Vera
A felvételt Stuhl Béláné és Váczi Györgyné
készítette
Dramaturg: Lóránd Lajos
Rendező: Bozó László (1972)

(Felvétel: 1972.09.28., ea.: 73.03.12., ui.: 1996.12.21.)


Ismétlések dátumai: 2016-01-30|2018-03-17
NAVA ID-k: 2412364
Szerző
Rendező
Színészek
Díjak és jelölések
Kritikusok díja
Kritikusok díja 1973
Nívódíj
Nívódíj 1973
Petőfi szellemi öröksége hangjátékpályázat
Petőfi-évforduló hangjátékpályázat 1971
Prix Italia
Prix Italia 1972
Dramaturgok
Technikai munkatársak
Stuhl Béláné
Korhatár - edukációs skálaGyerekeknek is alkalmas
Fiataloknak
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaMindenkinek
Korhatár rövid indoklása

A rádiójáték – bár történelmi műveltségszerzés céljából elsősorban tizenéves hallgatóknak (és természetesen felnőtteknek) tanulságos – gyerekek-hallgató számára sem tartalmaz érzelmileg feldolgozhatatlan részleteket, még ha a filozofikus párbeszédeket, vagy manipulatív megjegyzéseket kiskorúak esetleg nem is volnának képesek mind értelmezni.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1973. március 12. 18:06
Ismétlések adatai

2016-01-30|2018-03-17

Játékidő 53 perc
Eredeti korhatári besorolás Nincs
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
A gróf Mensáros László
A jövevény Sinkó László
A grófné Venczel Vera
Előforduló releváns játékterek Otthon
Releváns földrajzi régió Vidék
Időszinkronitás Múlt
Megidézett kor (magyar) 1849-1866 Bach-korszak, 48-as emigráció kora
Szemléletmód, alműfaj, tematika Moralizáló-filozófikus
Tárgyilagos
Történelmi eseményjáték
Szövegforma DIalógus
Történetszál Kapcsolattörténet, Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Keresés, Küzdelem, Átváltozás
Dramaturgiai egyéb adatok Színházszerű
Történet időtartama Egyidejű az előadással
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Mikrofonplánok
Nyelvezet Köznyelv, Emelkedett stílus
Főbb szereplőviszonyok Álidentitás, Bűnügyi, Nemzedéki, Politikai, Tradícióalapú-/hierarchikus, Szolgálati-hierarchikus
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Feudális rang/arisztokrata, Erőszakszerv tagja
Releváns státuszváltozás és életesemény Fordulatszerű (bármelyik), Lélektani felemelkedés, Lélektani összeroppanás, Erkölcsi lelepleződés (pozitív), Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Fiatal, Idős
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Nincs zene
Korhatár - edukációs skála Gyerekeknek is alkalmas, Fiataloknak
Bemutató médium Kossuth
Megidézett kor (nemzetközi) 19. század
Címkék

Politika, pártpolitika, Forradalom, felkelés, lázadás, Ellenség, Diktatúra, Feudális rend, Konspiráció, Álhír

Említések

Kossuth, Széchényi, Haynau, Latour, Heckenast, Petőfi: János Vitéz, Egy gondolat bánt engemet, Nemzeti dal

Kódolás kész? Kész

Egy hozzászólás

  1. kocsis szerint:

    Kritika a hangjátékról: Venczel Vera neve két helyen is el van írva.

    Egyéb hozzászólás: További ismétlések: 1973. 03. 23. 18.05-18.58 Kossuth, 1984. 07. 14. 19.17-20.11 Kossuth, 1986. 09. 06. 18.45-19.38 Kossuth, 1994. 03. 15. 13.23-14.16 Bartók, 1995. 12. 21. 10.05-10.58 Bartók.

Vélemény, hozzászólás?