Csajági János (66)
Sirmai Kristóf

Gyapai Márton, avagy az oktalan szerelemféltők

Magyar hangjáték

43 perc

1991. február 09.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 8 éven át)

Adaptáció

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

”A zord atya valaki máshoz akarja hozzákényszeríteni lányát. A leány a baljós hírre elalél, kebeléből pedig igazi szerelmesének arcmása hull ki és kerül illetéktelen kézbe, sőt kezekbe. Ebből aztán félreértések és bonyodalmak sora kavarodik ki. A szerelmesek életre-halálra – de legalább fél órára – összevesznek, végül azonban minden jóra fordul.” ”Soványka- szokványka történet volna ez még 1792-ből (ekkor nyomattatott a színdarab Pesten), ha Simai Kristóf nem kétszáz évvel ezelőtti, jóízű (óborízű, de nem érthetetlenül avítt), színes, eleven magyar nyelven beszéltetné szereplőit. És ha nem remekelte volna a történet közepébe Gyapai Mártont – ő az egyik illetéktelen, kinek a képmás a kezébe kerül – aki gyáva létére becsületét fegyverrel védelmező bajnok, s unalomban megállapodott létére dalisá szerelmes kívánna lenni.” ”A komédia Csajági János verseivel, Darvas Ferenc zenéjével fűszerezve kerül színpadra ezúttal a Márványteremben, nyilvános fölvételen.”

Színlap

Írta: Sirmai Kristóf

Rádióra alkalmazta és a verseket írta: Csajági János

Zene: Darvas Ferenc

Szereposztás:

Hédervári- Buss Gyula

Rózsa, a leánya – Csonka Ibolya

Szemerei – Józsa Imre

Gyapai – Gálvölgyi János

Gyapainé – Galambos Erzsi

Magda – Mányai Zsuzsa

Dramaturg: Mesterházi Márton

Rendező: Csajági János

(A február 6-7-8-i nyilvános hangjátékfelvétel a Rádió Márványterméből)

„rtv Rádió-és televízióújság XXXVI.évfolyam 9.szám 1991. február 4- 10. 2.oldal”

„Rádiójáték- Szín”

„A gyáva bajnok”

„A zord atya valaki máshoz akarja hozzákényszeríteni lányát. A leány a baljós hírre elalél, kebeléből pedig igazi szerelmesének arcmása hull ki és kerül illetéktelen kézbe, sőt kezekbe. Ebből aztán félreértések és bonyodalmak sora kavarodik ki. A szerelmesek életre-halálra – de legalább fél órára – összevesznek, végül azonban minden jóra fordul.”
„Soványka- szokványka történet volna ez még 1792-ből (ekkor nyomattatott a színdarab Pesten), ha Simai Kristóf nem kétszáz évvel ezelőtti, jóízű (óborízű, de nem érthetetlenül avítt), színes, eleven magyar nyelven beszéltetné szereplőit. És ha nem remekelte volna a történet közepébe Gyapai Mártont – ő az egyik illetéktelen, kinek a képmás a kezébe kerül – aki gyáva létére becsületét fegyverrel védelmező bajnok, s unalomban megállapodott létére dalisá szerelmes kívánna lenni.”
„A komédia Csajági János verseivel, Darvas Ferenc zenéjével fűszerezve kerül színpadra ezúttal a Márványteremben, nyilvános fölvételen.”

„Mesterházi Márton”

55 perc

1991.02…

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Szerző:
Rendező:
Dramaturg:
Rádióra alkalmazó:
Színészek: (6 fő, átl. 46 év)
Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 43 perc
Bemutató dátuma 1991. február 09.
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Felvétel helye Belső helyszín, de nem stúdió, Nyilvános felvétel

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Gombár Csaba (1990-1993); Forrás
  • Elektroakusztikus Zenei Stúdió: Decsényi János (1975-1994);
  • Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
  • Irodalmi Főszerkesztőség: Varga Lajos Márton (1991); Forrás
  • Szórakoztató Osztály: László György (1987-1993);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.