Forintos doktor 🏆

KRITIKA A DARABRÓL

Csak találgathatjuk, hogy Csemer Géza hangjátéka, az Ifjúsági Rádiószínpadon most bemutatott Forintos doktor mennyiben önéletrajzi jellegű, s mennyi benne a fikció. Úgy tűnik föl azonban, hogy a szerző legszemélyesebb, sőt leggyötrőbb élményeit vetíti ki benne, írja ki magából, olyannyira, hogy a vallomás kényszere időnként háttérbe szorítja a megformálás finomságát, s gáttalanul árad benne egyéni és közösségi sérelmet a cigánysors sok évszázados keserűsége. Forintos doktor ugyanis cigány, aki a putriból ösztöndíjjal kerül az orvosi egyetemre, s nem annyira tehetségével, mint inkább szorgalmával el is végzi azt. De már ekkor is érezhető, hogy életútja nem lesz könnyű, származása túl érzékennyé, ingerlékennyé és gyakran igazságtalanná is teszi; a felényújtott segítő kezet is ellöki. Már ekkor a „senki földjére” kerül: cigány véreitől elszakadóban van, más társadalmi közegbe még nem tud beilleszkedni. „Megtanultam gyógyítani, és gyógyíthatatlan betegségbe estem.” Tragédiája akkor válik teljessé, amikor visszamegy a falujába, hogy gyógyítsa és nevelje a putrik népét. Saját hazájában ő sem lehet próféta — újabb összeütközései és csalódásai után visszamenekül a városba, ahol egy sufniban húzza meg magát, és újságkihordásból, napszámosmunkából él. Erősen pesszimista kicsengésű vég, de a darab logikája nem enged meg más kifejletét. A hallgató pedig csak reménykedhet, hogy Forintos doktor — sorstársaival együtt — egyszer kikínlódja magának nemcsak az emberhez méltó élet jogát, hanem a megvalósulását is. Kemény, igazmondó mű Csemer hangjátéka. Nem kíméli hőseit — s érzésem szerint önmagát sem —, kendőzetlenül tárja fel hibáikat, létük összefonódó szövevényeit. Darabja mintegy átmenetet képez a szépirodalom, az esszéjellegű önéletírás és a szociográfia között. Ez a műfaji tisztázatlanság néhol zavaró, de a mű így is hatásos, sőt egy tipikus, bár kissé végletes sors ábrázolásával megrendítő — jelentős hozzászólás a cigánykérdésről folyó vitához. Gáli Ernőrendező a cigányság összetett világát, s annak sajátos színeit emelte ki, de elkerült minden romantikus elemet. A színészek is óvakodtak szerepük túljátszásától (ami itt valószínűleg a fő veszély volt), s nagyon mértéktartó, jól kidolgozott alakításokat hallhattunk, különösen Sztankay Istvántól, Solti Bertalantól és Bihari Józseftől. B. Fazekas László (Film Színház Muzsika 1982 1982-01-16 / 3. szám)