„És tedd rá éltedet…”
Magyar hangjáték
Összefoglalás
Egy sakkozó körben vagyunk, ahova megérkezik Gárdonyi Géza, és partnere: Erkel Ferenc. Erkel a játszma közben elmeséli életét („hogyan lettem muzsikus”, amit Gárdonyi megjegyez, hogy majd leközölje. A hangjáték közben halljuk Erkel műveinek részleteit, és a művek korabeli fogadtatásával kapcsolatos részleteket, vitákat. A zenei részletek nagyon hosszúak, a visszaemlékezések pedig – talán a rendelkezésre álló anyagok jellege miatt – beszédek, monológok, amit a párbeszédes sakkozó keretjáték sem tud ellensúlyozni. Elhangoznak az Erkelt támadó viták, a magyar vagy európai zene 19. századi vitái: milyen legyen a magyar zene? Közben a háttérben sakkoznak a többiek.
Hasonlóképp Erkel sakkozó-zenészi témáját szintén egy sakkparti keretében dolgozza föl Török Tamás hangjátéka, A király és az idő.
Színlap
Emlékképek Erkel Ferenc életéből
Írta: Keszi Imre
Rendező: László Endre
Szereposztás:
Erkel Ferenc – Pécsi Sándor
Gárdonyi Géza – Zenthe Ferenc
Berlioz – Greguss Zoltán
Vachott Imre – Pásztor János
Adél – Tőkés Anna
Ábrányi Kornél – Győző László
Grófnő – Mezei Mária
Főszerkesztő – Kibédi Ervin
Podmaniczky – Csákányi László
Belügyminiszter – Velenczei István
Miniszteri tanácsos – Zách János
I. sakkozó – Pethes Sándor
II. sakkozó – Sugár Mihály
Eötvös Károly – Hindy Sándor
Mihalovich Ödön – Kovács Károly
Titkár – Szoó György
1961. május 7. K 20.40
1964. május 26., P 19.15
1964. október 6., K 22.20-23.38
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása
Hasonló rádiójátékok*
- A verbunkos cigány (1950)
- A száguldó riporter (1985)
- Schubert Szlovenszkón (1936)
- Liszt Ferenc (1932)
- Besúgtak a barátaim (2002)
- Beszélő székek (1964)
- Dravidák (1997)
- Smetana (1936)
- A nagykövet, aki hátizsákkal érkezett Lengyelországba (1993)
- New Buda (1995)
- A száguldó riporter (1985)
- Theremin (2001)
- 1933. május 1. (1986)
- Besúgtak a barátaim (2002)
- Morfinizmusom története (1991)
- A folyón át a fák közé (1964)
- Beszélő székek (1964)
- Liszt Ferenc (1932)
- A verbunkos cigány (1950)
- Schubert Szlovenszkón (1936)
- Lassú párbaj – beszélgetés (1993)
- Petőfi Sándor (1973)
- Apám (Juhász Ferenc) (1975)
- Épp testben… Talált monológok 2. (2017)
- 1933. május 1. (1986)
- A száguldó riporter (1985)
- Besúgtak a barátaim (2002)
- A folyón át a fák közé (1964)
- Baljósan és tehetetlenül (1992)
- Neveletlen példakép (1968)
- A görög-perzsa háború (2006)
- New Buda (1995)
- Én és a vargabéles (1996)
- Angyal István kihallgatása (2007)
- A szabadság futára (1959)
- A száguldó riporter (1985)
- Birkózás a szóval (1996)
- Tíz nap, amely megrengette a világot (1957)
- Besúgtak a barátaim (2002)
- Drága jó Rákosi Mátyás! (2006)
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- életrajzi portré történelmi portré
- Hangulat*
- művelt didaktikus emlékező vitázó ünnepélyes
- Téma*
- művészet és alkotói lét zene és zenés kultúra jog, per és igazságszolgáltatás szabadság és bezártság nemzeti emlékezet idegenség és külföld emlékezés és múltfeldolgozás nyelv, beszéd és kommunikáció
- Összekötő műfaj*
- Életrajzi és sorsportré
Tengelyprofil
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Színészek: (16 fő, átl. 48 év) | ||
| Korhatár (ifjúságvédelmi) | Mindenkinek | |
| A korhatár indoklása |
Alapvetően zenei ismeretterjesztő munka, dramatizált keretjátékkal |
|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 75 perc | |
| Bemutató dátuma | 1961. május 07. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Eredeti hangjáték Zenés hangjáték |
|
| Szemléletmód, alműfaj, tematika |
Történelmi eseményjáték Zenéről |
|
| Bemutató médium | Kossuth | |
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Szövegforma | DIalógus | |
| Előforduló releváns játékterek | Szórakoztató/vendéglátó létesítmény |
|
| Releváns földrajzi régió | Város |
|
| Időszinkronitás | Múlt |
|
| Megidézett kor (magyar) | 1825-1847 Reformkor, 1867-1913 Kiegyezés kora, millennium, századforduló |
|
| Történetszál | Egyhősös történet |
|
| Narratíva/konfliktustípus | Élettörténet |
|
| Címkék |
Zenetörténet, sakk |
|
| Társadalmi címkék |
Művelődés, kultúrpolitika, Berlioz, Eötvös Károly |
|
| Említések |
Békésgyula, Rákóczi-induló, Bánk Bán, Hunyadi László |
|
| Történet időtartama | Több évtized |
|
| Cselekmény kronológiája | Flashback, Keretes | |
| Felvétel helye | Stúdió | |
| Effektek és technika | Mikrofonplánok | |
| Nyelvezet | Köznyelv | |
| Főbb szereplőviszonyok | Munkakapcsolat |
|
| Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység | Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével), Író/újságíró |
|
| Releváns státuszváltozás és életesemény | Elismerés | |
| Főszereplők releváns kora | Fiatal, Idős | |
| Narrátor | Nincs | |
| Narráció helye | Nincs narrátor | |
| Párbeszédek jellege | Férfi-férfi, Férfi monológ | |
| Zenei jellemzők | Kiadott hangfelvétel, Zenei illusztráció | |
| Dramaturgiai egyéb adatok | Rádiószerű | |
| Zenei tipológia | Klasszikus zene | |
| Kódolás kész? | Kész |
A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49
Létrehozva: 2025. 05. 08.; Revíziók: 2025. 05. 08.; 2025. 05. 09.; 2026. 05. 26.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió és Televízió (MRT)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Gács László (1958-1962);
- Dramaturgia főrendező: Cserés Miklós (1958-1981);
- Ifjúsági Osztály: Takács Ferenc (1961-1962);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.








