Az Asszony és a halál

Szerző: Dávid Teréz
Szereposztás: Júlia – Monoszlóy Eva, Halál – Nagy Jenö, Péter – Koreň Branislav, Szerkesztő – Gregor Martin
Közreműködők: Monoszlóy Eva, Nagy Jenő, Koreň Branislav, Gregor Martin
Rendező: Klimits Lajos
Játékidő: 115 perc
Bemutató dátuma: 1961. március 26.
Csehszlovák Rádió magyar adása (Pozsony)
A múlt vasárnap hazai magyar szerző, Dávid Teréz Az Asszony és Halál című verses rádiójátéka szerepelt műsoron. Már elöljáróban leszögezhetjük, drámaírónőnk nehéz fába vágta a fejszéjét elsősorban azért, mert komoly filozófiai mondanivaló művészi kifejezésére törekszik, mégpedig a bizonyos mérvű megkötöttséget jelentő verses formában. A szándék merészségével rokonszenvezünk, felszabadulás utáni drámairodalmunkban ez az első ily jellegű próbálkozás. A három részre tagozódó rádiójátékban Júlia, az Asszony háromszor nemet mond az érte eljövő megszemélyesített Halálnak, hogy megismerje a szerelmet, a családi élet boldogságát s végül töméntelen kín és szenvedés után ráeszméljen, az Élet igazi értelme harc: „A győztes csak az lehet, aki a él! (Aki harcol, aki hisz és remél!”) A mű ezen gondolati magvát nemcsak szépnek találjuk, hanem elvitathatatlannak tartjuk nevelő, nemesítő funkcióját is. A rádiójáték, — amely egyben az Asszony, a gyermekeiben továbbélő Anya, az Élet felmagasztalása — tehát bőségesen adhatna értékes útravalót a hallgatónak s hogy ez sajnos nincs így, ennek több oka van.A legfontosabb talán az, hogy ezt művet rádiójáték formájában, vagyis első hallásra csak igen kevesen érthetik meg. Ez főleg az első két részre vonatkozik. A hang itt kevés, a történést színpadon kellene látni vagy könyvdráma formájában olvasni. A hatásfokot csökkentő további tényezők közé sorolható többek közt az, hogy a mély alapgondolat számos részletben közhelyekké laposodik, a nagy szavak mögött itt-ott sekély vízre, csillogó szappanbuborékra bukkanunk. Helyenként utánérzésként cseng a fülünkben a szerző filozofálgatása, alakjainak mentalitása tegnapi s a részletes elemzés — amelyet a rádiójáték mind tartalmi, mind formai szempontból megérdemel, de amire itt nincs módunk — kimutathatná az erős Madách-hatást. Nézetem szerint különben ez az a dráma, amelyben igen fontos szerepe lehetne a narrátornak, aki elősegíthetné nemcsak a szimbolikus általánosítástól áthatott s a realitástól elrugaszkodó cselekmény megértését, hanem egyben a mai ember szemszögéből kommentálná az elhangzó szöveget. A rádiójáték Beszélője ezt a feladatot nem tölti be. Klimits Lajos rendezése ható a rádiójáték harmadik, elfogadlégerőssebb részében. Az első két részben azonban a szereplők uszályában marad s a játékuk színvonalától függően hullámzik az előadás ritmusa. A felesleges alakoktól túlzsúfolt mulatós jelenet álmatag, nincs benne lendület, aminek egyik fő oka, hogy a rendező nem tesz közölt itt dramaturgiai beavatkozást, nem magyarázta meg Éva alakítójának, hogy ilyen iskolás szövegmondással találóan nem formálhatja meg ennek a fiatal, de belülről romlott úri rimának alakját, jellemét. A rendezés tájára kell írnunk azt is, hogy számhelyenként, de főleg az első rész befejezése előtti jó néhány perces szakaszban a zenei aláfestés teljesen idegen a szövegtől, úgy hat, mintha több más rádióállomás zenéje szüremlett volna be az adásba. Szinte fenntartás nélkül dicsérhetjük viszont a Júliát alakító Monoszlóy Éva és a Halált megszemélyesítő Nagy Jenő művészi teljesítményét, továbbá Bronislav KoreňPéter és Gregor Martin (Szerkesztő) színvonalas játékát. Elsősorban nekik köszönhető, hogy az Asszony és a Halál előadása a szövegkönyv és a rendezés hiányosságai ellenére mégis nyújtott valamit a hallgatóknak. GÁLY IVÁN (Új Szó, 1961. március 30) — Már elöljáróban leszögezhetjük, drámaírónőnk nehéz fába vágta a fejszéjét elsősorban azért, mert komoly filozófiai mondanivaló művészi kifejezésére törekszik, mégpedig a bizonyos mérvű megkötöttséget jelentő verses formában. A szándék merészségével rokonszenvezünk, felszabadulás utáni drámairodalmunkban ez az első ily jellegű próbálkozás. A három részre tagozódó rádiójátékbanJúlia, az Asszony háromszor nemet mond az érte eljövő megszemélyesített Halálnak, hogy megismerje a szerelmet, a családi élet boldogságát s végül töméntelen kín és szenvedés után ráeszméljen, az Élet igazi értelme harc: „A győztes csak az lehet, aki a él! (Aki harcol, aki hisz és remél!”) A mű ezen gondolati magvát nemcsak szépnek találjuk, hanem elvitathatatlannak tartjuk nevelő, nemesítő funkcióját is. A rádiójáték, — amely egyben az Asszony, a gyermekeiben továbbélő Anya, az Élet felmagasztalása — tehát bőségesen adhatna értékes útravalót a hallgatónak s hogy ez sajnos nincs így, ennek több oka van.