Temesvári Pelbárt

Stauromachia

Magyar hangjáték

56 perc

2003. július 24.

(Legalább 1 ismétlés. Műsoron tartva 9 éven át)

Összeállítás

Magyar Rádió

Korabeli ajánló

„Élt egy városban három polgár: az egyik roppant kevély, a másik szörnyen kapzsi, a harmadik meg rettenetesen irigy természetű volt. Ezekről hallván a király maga elé idézteti őket és így szól hozzájuk: halljátok, én nektek megadom, amit kívántok, mégpedig úgy, hogy amit az első közületek kér, annak a második kétszeresét, a harmadik háromszorosát kapja. Nagy vita támadt most a három között, mert egyikük sem akart első lenni a kívánásban. Végre mégis az irigy szánta rá magát. Azt kívánta, hogy tolják ki neki az egyik szemét, aminek következtében a kapzsi mind a két szemét elvesztette, a legutoljára maradt kevélynek pedig ezen felül még a kezeit is levágták.” (Temesvári Pelbárt, XV.század) Zenei szerkesztő: Hortobágyi László Szerkesztő-rendező: Turai Tamás (2003)

Színlap

Sorozatcím: Nyugat-keleti díván
(GYÁRT.DÁTUMA: 2003.07.24 – ELSÖ ADÁS: P 2003.08.08 idöpont: 21.04)
NAVA ID-k: 1477740
Felvétel, adás vagy ismétlések dátumai: 2003-07-24|2012-11-25

Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 56 perc
Bemutató dátuma 2003. július 24.
Rádiós műfaji besorolás Összeállítás
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Ismétlések adatai

2003-07-24|2012-11-25

Hangfelvétel gyártási dátuma 2003

A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Kondor Katalin (2001-2005);
  • Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó vezető rendező (2002-2013); Forrás
  • Rádiószínház: Solténszky Tibor (2002-2013); Forrás

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.