Poós Zoltán

A szív határai

Összefoglalás

A 1960-as évekből emlékszik vissza a családi kastélyban Aradon folyó életére a szerző.

A moly.hu leírása: „Poós Zoltán új regénye egy határmenti kisváros két történelmi pillanatát idézi meg. Az első 1944. szeptember 23-a, az oroszok bevonulása és egy kamaszszerelem születésének napja, míg a második az elbeszélő-főhős válásának és a kisváros elhagyásának időpontja. Ám A szív határai mindenek előtt a szenvedély regénye: visszafogott pontossággal jeleníti meg két ember egymásra találásának és különválásának belső drámáját.”

A gyerekkori szövegek azért furcsák, mert teljesen felnőtt szöveget mondanak gyerekhangok.

Zongorakísérettel.

Színlap

Írta Poós Zoltán

Km. Erdélyi Timea és Vida Péter

Gyerekszereplők Bogdán Gergő és Pekár Adrienn

Zene Bolba Tamás

Rádióra alkalmazta: Poós Zoltán

Technika: Kocsis László és Páncél Lajos

Rendező: Vajda István

2012 Thália Színház

2013. március 4., K 2130

2023. március 26, 5×30 perc

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Írta és rádióra alkalmazta: Poós Zoltán (2012)
Előadók:
Vida Péter, Bogdán Gergő, Pekár Adrienn
Közreműködik: Bolba Tamás
Rendezte: Vajda István
A felvételt Kocsis László és Pánczél Lajos készítette .
(5/2. rész holnap 21.30)
(Külső gyártás)- Thália
2

Írta és rádióra alkalmazta: Poós Zoltán
Előadók:
Vida Péter, Bogdán Gergő, Pekár Adrienn
Közreműködik: Bolba Tamás
Rendezte: Vajda István
A felvételt Kocsis László és Pánczél Lajos készítette.
(5/3. rész holnap 21.30)
(Külső gyártás)- Thália
3

Írta és rádióra alkalmazta: Poós Zoltán
Előadók:
Vida Péter, Bogdán Gergő, Pekár Adrienn
Közreműködik: Bolba Tamás
Rendezte: Vajda István
A felvételt Kocsis László és Pánczél Lajos készítette.
(5/4. rész holnap 21.30)
(Külső gyártás)- Thália
4
Írta és rádióra alkalmazta: Poós Zoltán
Előadók:
Erdélyi Tímea, Vida Péter
Közreműködik: Bolba Tamás
Rendezte: Vajda István
A felvételt Kocsis László és Pánczél Lajos készítette .
(5/5. holnap 21.30)
(Külső gyártás)- Thália
5
Írta és rádióra alkalmazta: Poós Zoltán
Előadók:
Erdélyi Tímea, Vida Péter
Közreműködik: Bolba Tamás
Rendezte: Vajda István
A felvételt Kocsis László és Pánczél Lajos készítette.
(Külső gyártás)- Thália

Ismétlések dátumai: 2023-03-26
NAVA ID-k: 1535178 | 1536706 | 1536732 | 1536896 | 1537100

Szerző
Rendező
Színészek
Rádióra alkalmazók
Zeneszerzők
Technikai munkatársak
Játékidő 120 perc
Bemutató dátuma 2013. március 04.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Romantikus
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Thália Színház
Magyar Rádió
Ismétlések adatai

2023-03-26

Szövegforma Felolvasás
Releváns földrajzi régió Vidék
Időszinkronitás Múlt
Megidézett kor (magyar) 1944-1945 Vészkorszak, 1959-1989 Kádár-korszak
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv
Főszereplők releváns kora Gyerek
Narrátor Férfi narrátor, Szerző
Narráció helye Folyamatos
Párbeszédek jellege Gyerek-gyerek, Férfi monológ
Dramaturgiai egyéb adatok Egyedi főcím/stáblista
Zenei tipológia Szólózongora

Vélemény, hozzászólás?