Miskolc tragikus éjszakája
Dokumentumműsor a az 1952-es kitelepítésekről
Korabeli ajánló
2002. június 25-én táblával jelölték meg annak emlékét, hogy félszáz éve egyetlen éjszaka családok százait hurcolta el az ÁVH a borsodi megyeszékhelyről. Az akció titokban történt. Az eddigi adatok szerint 201 lakásból mintegy ötszáz embert kényszerítettek a „Magyar Szibériába”, a Hortobágyra, ahol 12 munkatáborban kb. 10 ezer „osztályidegen” végzett „közhasznú” munkát. Miskolc politikailag a legrosszabb város – vélekedett Rákosi Mátyás és Gerő Ernő. A tanácsrendszer bevezetését követően ugynis kiderült, hogy a közigazgatásban dolgozók hatvan százaléka még a régi rend szakembere, „Nevezetteknek a városban való tartózkodása a közrend szempontjából káros, kiutasításuk közérdekből szükséges.” A dokumentumösszeállításban – mely a miskolciak táborhelyén készült -, visszaemlékezések hangzanak el a megalázottság, a kisemmizettség és a kitaszítottság éveiről. (2002)
Színlap
szerkesztő-riporter Kardos Kata
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
Hasonló rádiójátékok*
AI-besorolás
Az aktuális hangjáték AI által kinyert kategóriái és kulcsszavai.
AI saját kategóriák (*)
- Műfaji kategóriák*
- ballada női sors dráma lélektani dráma politikai líra/vers szerelmi líra/vers történelmi próza társadalmi próza
- Hangulat*
- balladai özvegyi tragikus személyesen történelmi visszafogott gyászos megalázott történelmileg vádló kitaszított emlékműszerű
- Téma*
- házasság és válás rendszerváltás és közelmúlt nemzeti emlékezet politika és közélet művészet és alkotói lét gyász és veszteség nyelv, beszéd és kommunikáció női sors és szerepek diktatúra és megfigyelés munkahely és hivatás társadalmi kritika és egyenlőtlenség magány és idegenség emlékezés és múltfeldolgozás családi konfliktus
- Összekötő műfaj*
- Halálközeli számvetés Közösségi sorskrónika
AI kulcsszavak
- Kulcsszavak
- feleségi hang a hatalom árnyékából közös élet balladai maradéka dokumentummondatokból lett sirató özvegyi magánmitológia diktatúra otthoni emlékezete egy éjszaka alatt kiürített lakások városból táborba vitt családok közérdeknek nevezett száműzés Hortobágy mint magyar Szibéria kitaszítottság emléktáblája
Tengelyprofil
| Szerkesztő: | ||
|---|---|---|
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Bemutató dátuma | 2002. augusztus 11. 16:05 | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Dokumentumműsor |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
|
| Státusz | Önálló mű | |
| Forrásmű típusa | Non-fiction |
Létrehozva: 2022. 11. 04.
Ez az oldal létrehozása óta még nem volt átnézve, ezért lehetséges, hogy a szereposztás hiányos vagy a bemutató dátuma valójában ismétlés. Kutatói használat esetén rádióújságból ellenőrizendő.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Kondor Katalin (2001-2005);
- Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
- Művészeti Főszerkesztőség: Kőrösi Zoltán (2001-2002);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.