Mohácsi Árpád

Az év karmestere

16+

56 perc

2015. október 17.

Rivalizálás |

Eredeti hangjáték

Megközelítés:
Dráma |

Kaneta Produkció
MTVA

Összefoglalás

CSELEKMÉNY

A zenekarhoz új karmester érkezik, aki tesztnek veti alá a zenészeket. Az fel sem merül a fiatal, de máris híres karmesterben, hogy ő is lehet a teszt alanya. Még a mellbedobással fölényesen levizsgázó zenésszel szemben is.

Mindig kényelmetlen olyan hangjátékot hallgatni, ahol az egyik szereplő vagy elem sokkal nagyobb (vagy kisebb) tehetségről árulkodik, mint a többiek. Itt ilyen probléma nincs, a stáb különböző, együtt dolgozó elemei harmonikusan illeszkednek egymáshoz. A kezdő, magukat épp csak kipróbálni készülő amatőr hangjátékosokat is nagyban bátoríthatja ez a munka arra, hogy van olyan felület, ahol a szakmai képzés előtt álló munkatársaknak még az első próbálkozása is nyilvánosságot kaphat. Ezek általában a falusi kisközösségi rádiók, ahol a hallgatók büszkék lehetnek ismerőseik nyilvános szárnypróbálgatására. Kiváló illusztrációját adja az olvasópróba felvételnek és az effektek hatásával és keverővel  ismerkedő stábtagoknak.

Van azonban egy másik olvasata is a hangjátéknak, mely a készítők zsenialitását mutatja. Ez a darab valójában rejtett tiltakozás a készítés előtt néhány évvel szétvert Rádiószínház szétverőivel szemben. Hiszen mi az alaphelyzet: fiatal, karrierista vezető érkezik egy jól összecsiszolt csapathoz (akik csak együtt képesek művészi hatást elérni) és elkezdi kirúgni az embereket. A színészek csapnivaló játéka, a stáb kritikán aluli teljesítménye valójában mind arra utal művészi túlzás eszközével: ezt csináltátok, ez az eredménye, hogy szét…

Színlap

Mohácsi Árpád hangjátéka

Szereplők: Karajos Herbert – Adorjáni Bálint, Rejtek Anna – Bozó Andrea, Bajai Gábor – Lovas Dániel, Balla Barbara – Takács Andrea, Kendzsó Magda – Krajcsi Nikolett, Német Adél – Pallagi Melitta, Moholi Tibor – Kovács Kristóf, Sauer Péter – Fésős András

Zenei szerkesztő: Hortobágyi László

Hangmérnök: Kiss Attila

Rádióra alkalmazta és rendezte: Mészáros Péter

Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.

Technikai stáb Híd Média Stúdió – Stúdió

Produkciós iroda Kaneta Produkció Kft.

Producer Kőrösi Péter

Cserés Miklós pályázat éve 2014

Támogatás összege 2 077 150 Ft

2015.10.17. 21.04

„Budapest egyik régi kultúrházában működik egy egykor szebb napokat látott nagyzenekar. A mára középkorúvá lett tagok számos díjjal, kitüntetéssel rendelkeznek, hihetetlenül rutinosak és profik. Vérprofik. Ám egyáltalán nincs pénz. A nagyterem, a kiszolgálóhelyiségek az összeomlás határán, hónapok óta nem volt fizetés sem, ez újdonság, az elmúlt félévet leszámítva legalább a fizu megvolt mindig. Ráadásul szakmai problémák is vannak, mert hiába a rutin, nem stimmel valami a zenével. Valami nem működik. Ilyen körülmények között nem lehet zenélni, nem tudják fizetni a számlákat, a törlesztést, a gyerek iskoláját. Néhányan elmondják, hogy ők bizony próbáltak másfelé kacsingatni, de gyorsan kiderült, hogy zenésznek nem tudnak elmenni sehova, mindenhol csak leépítés van, pályát váltani meg már egyszerűen nem…

Forrás: MTVA Hangarchívum

Szerző:
Rendező:
Rádióra alkalmazó:
Színészek: (14 fő, átl. 40 év)
Zenei szerkesztő:
Technikai munkatárs:
Korhatár (ifjúságvédelmi)16 - nyugalmat megzavaró hang
A korhatár indoklása

A hangjáték feltűnően szexista viselkedésmintázatokat közvetít

Kézi besorolás AI kategorizálás
Játékidő 56 perc
Bemutató dátuma 2015. október 17.
Rádiós műfaji besorolás Eredeti hangjáték
Szemléletmód, alműfaj, tematika Dráma
Régió Magyarország (közrádió)
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Kaneta Produkció
MTVA
Státusz Önálló mű
Eredeti korhatári besorolás 16
Szövegforma DIalógus
Előforduló releváns játékterek Kulturális objektum
  • Hivatal
  • Kulturális objektum
Releváns földrajzi régió Nincs információ
  • Város
Időszinkronitás Szinkron
  • Szinkron
Megidézett kor (magyar) 2011- NER
  • Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Történetszál Hálózattörténet
  • Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Alapítás
  • Keresés
  • Küzdelem
  • Átváltozás
Címkék

szexizmus, csábítás, Mozart, macsó, protekció, kirúgás,

Történet időtartama Több nap
  • Több hét
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Nyelvezet Köznyelv
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca, Munkakapcsolat, Szerelmi/szexuális
  • Munkakapcsolat
  • Tradícióalapú-/hierarchikus
  • Szolgálati-hierarchikus
  • Képességbeli
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével)
  • Gazdasági felsővezető/tulajdonos
  • Hivatalnok
  • Művész vagy tömegszórakoztató-művész (író kivételével)
Releváns státuszváltozás és életesemény Erkölcsi lelepleződés (negatív)
Főszereplők releváns kora Fiatal, Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Férfi-nő
Zenei jellemzők Diegetikus - a szereplők zenélnek
Zenei tipológia Klasszikus zene

A táblázat adatainak és az Összefoglalás résznek a hivatkozása: Hargitai, H., Gács, A., Hirsch, T., & Szilágyi-Gál, M. (2025). A magyar nyelvű rádiójátékok történetének feltárása adatalapú eszközökkel. Jel-Kép: Kommunikáció, Közvélemény, Média, (4), 48–64. https://doi.org/10.20520/JEL-KEP.2025.4.49

A bemutató idején az intézmény neve: MTVA

A bemutató idején az intézmény neve: Duna Médiaszolgáltató Zrt.

Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:

  • Elnök: Dobos Menyhért (2015-2018) | Vaszily Miklós (2015-2018);

Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.