Balázs Attila

Magyar Faust

125 perc

2015. június 01.

Megközelítés:
Sci-fi |

Kaneta Produkció
MTVA

Gyakran mesélik emberek, hogy látták. Legsűrűbben természetesen Debrecenben tűnik fel, de találkoztak már vele másutt is. Budapesten ugyancsak gyakori „kedves” vendég. Egyesek tudni vélik, hogy a fővárosban a Bimbó utca, újabb kutatások szerint pedig a Szív utca 39/a számú tömbházban húzódik meg, de erre nincs szilárd bizonyíték. Csak pár káposztafoszlány a lépcsőházban, ennyi utalna arra, hogy ott kotyvasztaná titkos varázsitalait, gyógyleveseit a maga rejtett laborjában. Egyik csengőn, egyik postaládán, egyik elszórt levélen, drámai mozdulattal elhajított befizetési felszólításon sincs hasonló név, neki tulajdonítható álnév, persze, attól még ő valahol ott bújhat meg időnként. Ami viszont jelenéseinek időpontját illeti: leginkább úgy éjfél előtt, tizenegy és tizenkettő között szokott feltűnni valamelyik kihalt utcán – főleg akkor, amikor a felhők a hold elé tolulnak, a város hangulata megváltozik, s a harangok kondulni készülnek –, ösztövér teste hosszú, sötét, malaclopóra emlékeztető kabátban, úgy vágtat felhúzott vállakkal, hóna alatt kerek fej káposztával. Előretolt homlokkal, loboncos hajjal igyekszik valahová, mint aki se lát, se hall. Ez a helyzet manapság a mi híres jó öreg prof. Hatvani Istvánunkkal, akiről itt szó van, s akiről az a hír járja, hogy réges-rég lepaktált, szakszerű nemzetközi jogi kifejezéssel élve: ratifikálta szerződését az ördöggel, ezért képtelen meghalni. Pontosabban egyszer már elhunyt, méghozzá súlyos eperohamban 1786. november 16-án délután négykor a saját házában, eltemették, de feltámadt, mondják, a sátán segedelmével, és azóta járja homályos útjait. Hajózik játszi könnyedséggel a józan ész és az azon túliak felségvizein egyaránt, mint egy vérbeli (magyar) Bolygó Hollandi. Siet, mindig valami megoldatlan kérdésen töprengve, fizikai és szellemi határokra fittyet hányva, tárt karokkal siklik az újabbnál újabb tudományos, ugyanakkor misztikus, annál kevésbé politikus kalandok felé. Róla szól, Magyar Fausztunkról a hangjáték.

Szereplők:

Műsorvezető nő – Pelsőczy Réka
Műsorvezető / Közvetítő – Rajkai Zoltán
Nővér – Csákányi Eszter
Nikola Tesla – Gálffi László
Dr. Johann Faust – Reviczky Gábor
Dr. Hatvani István – Blaskó Péter
Dr. Berkes Beatrix – Pálmai Anna

Közreműködött:

Hídvégi Nóra
Miklós Marcell
Süle István

Rendező Surányi András

Szövegkönyv Balázs Attila

Szerkesztő Kőrösi Zoltán

Zenei szerkesztő Hortobágyi László

Szereplők az eredeti terv szerint (pályázat alapján)

Bozó Andrea – Műsorvezető nő

Kálid Artúr – Műsorvezető / Közvetítő

Szirtes Ági – Nővér

Nikola Tesla – Reviczky Gábor

Bodrogi Gyula – Dr. Johann Faust

Blaskó Péter – Dr. Hatvani István

Jordán Adél – Dr. Berkes Beatrix

Rendezőasszisztens Szupper Edit

Hangmérnök Kiss Attila

Technikai stáb Híd Média Stúdió – Stúdió

Produkciós iroda Kaneta Produkció Kft.

Kőrösi Péter – producer

Játékidő 5×25′

Cserés Miklós pályázat éve 2014

Támogatás összege 3 500 000 Ft

Felvétel: 2015.06.01.

Bemutató: Kossuth rádió, 2015. november

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Hangjáték
1
Magyar Fauszt – 5/1. rész
Írta: Balázs Attila
Szereposztás:
Műsorvezető, közvetítő: Rajkai Zoltán, Műsorvezetőnő: Pelsőczy Réka
, Dr. Hatvani István: Blaskó Péter , Dr. Johann Faust: Reviczky
Gábor , Nikola Tesla: Gálffi László, Dr. Berkes Beatrix, Pszyché:
Pálmai Anna, Nővér, Ágnes, Crescencia: Csákányi Eszter
Közreműködött: Hidvégi Nóra, Miklós Marcell, Süle István
Hangmérnök: Kiss Attila
Dramaturg: Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András (2015)
(5/2. rész holnap 21.30)
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a
Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.

(Felvétel: 2015.06.01., – Első adás: 2015.11.09.)
2

Írta: Balázs Attila
Szereposztás:
Műsorvezető, közvetítő: Rajkai Zoltán, Műsorvezetőnő: Pelsőczy Réka ,
Dr. Hatvani István: Blaskó Péter ,
Dr. Johann Faust: Reviczky Gábor ,
Nikola Tesla: Gálffi László, Dr. Berkes Beatrix, Pszyché: Pálmai Anna,
Közreműködött: Hidvégi Nóra, Miklós Marcell, Süle István
Hangmérnök: Kiss Attila
Dramaturg: Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András (2015)
(5/3. rész holnap 21.30)
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a
Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
(Felvétel: 2015.06.01., Ea.: 2015.11.10.)
3

Írta: Balázs Attila
Szereposztás:
Műsorvezető, közvetítő: Rajkai Zoltán, Műsorvezetőnő: Pelsőczy Réka ,
Dr. Hatvani István: Blaskó Péter ,
Dr. Johann Faust: Reviczky Gábor ,
Nikola Tesla: Gálffi László, Dr. Berkes Beatrix, Pszyché: Pálmai Anna,
Nővér, Ágnes, Crescencia: Csákányi Eszter
Közreműködött: Hidvégi Nóra, Miklós Marcell, Süle István
Hangmérnök: Kiss Attila
Dramaturg: Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András (2015)
(5/4. rész holnap 21.30)
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a
Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
(Felvétel: 2015.06.01., Ea.: 2015.11.11.)
4

Írta: Balázs Attila
Szereposztás:
Műsorvezető, közvetítő: Rajkai Zoltán, Műsorvezetőnő: Pelsőczy Réka ,
Dr. Hatvani István: Blaskó Péter ,
Dr. Johann Faust: Reviczky Gábor ,
Nikola Tesla: Gálffi László, Dr. Berkes Beatrix, Pszyché: Pálmai Anna,
Nővér, Ágnes, Crescencia: Csákányi Eszter
Közreműködött: Hidvégi Nóra, Miklós Marcell, Süle István
Hangmérnök: Kiss Attila
Dramaturg: Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András (2015)
(5/5. holnap 21.30)
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a
Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
(Felvétel: 2015.06.01., Ea.: 2015.11.12.)
5

Írta: Balázs Attila
Szereposztás:
Műsorvezető, közvetítő: Rajkai Zoltán, Műsorvezetőnő: Pelsőczy Réka ,
Dr. Hatvani István: Blaskó Péter ,
Dr. Johann Faust: Reviczky Gábor ,
Nikola Tesla: Gálffi László, Dr. Berkes Beatrix, Pszyché: Pálmai Anna,
Nővér, Ágnes, Crescencia: Csákányi Eszter
Közreműködött: Hidvégi Nóra, Miklós Marcell, Süle István
Hangmérnök: Kiss Attila
Dramaturg: Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztő: Hortobágyi László
Rádióra alkalmazta és rendezte: Surányi András (2015)
Készítette a Kaneta Produkció Kft. a Médiatanács támogatásával, a
Magyar Média Mecenatúra program keretében 2015-ben.
(Felvétel: 2015.06.01., Ea.: 2015.11.13.)

Ismétlések dátumai: 2015-11-09
NAVA ID-k: 2375120 | 2375538 | 2375816 | 2376106 | 3676550

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Rádióra alkalmazók
Szerkesztők
Kőrösi Zoltán
Zenei szerkesztők
Technikai munkatársak
Kiss Attila
Státusz Önálló mű
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Kaneta Produkció
MTVA
Bemutató dátuma 2015. június 01.
Ismétlések adatai

2015-11-09

Játékidő 125 perc
Eredeti korhatári besorolás 16
Szemléletmód, alműfaj, tematika Sci-fi
Bemutató médium Kossuth

Egy hozzászólás

  1. Richard66 szerint:

    Kritika a hangjátékról: A helyes szereposztás:

    Szereplők:

    Műsorvezető nő – Pelsőczy Réka
    Műsorvezető / Közvetítő – Rajkai Zoltán
    Nővér – Csákányi Eszter
    Nikola Tesla – Gálffi László
    Dr. Johann Faust – Reviczky Gábor
    Dr. Hatvani István – Blaskó Péter
    Dr. Berkes Beatrix – Pálmai Anna

    Közreműködött:

    Hídvégi Nóra
    Miklós Marcell
    Süle István

    Egyéb hozzászólás:

Vélemény, hozzászólás?