Ottlik Géza

A Valencia-rejtély (2018)

151 perc

2018. január 29.

Adaptáció

Megközelítés:
Krimi |Sci-fi |

Magyar Katolikus Rádió

„Magyar irodalmi hangjáték sorozat. A darab főszereplője két idős elméleti fizikus Cholnoky Sándor – aki a világvég pillanatát kiszámította, s a végzetes időpont előtt néhány órával érkezik haza negyven év távollét után Amerikából -, hogy diákkori jó barátjával, tudóstársával, Szontágh Miklóssal töltse együtt az anyagi világ utolsó óráit. Ám ez a röpke idő beszélgetésük során végtelenné tágul; egész ifjúságukat élik meg benne. Az eltűnt idő – tudjuk – a tudat mélyére süllyedt emlékek világa. Ezt a beláthatatlan, boldog, talányos labirintust járja be a két barát, miközben utolsó százhúsz percét pergeti le a világegyetem. Egy harangszó emléke kísérte őket Gyulafehérvárról, egy szakítás talánya, meg egy táncdalé, José Padilla Valencia című daláé, s a rejtély kibogozásának szándéka, hogy miközben e dal szólt, miért is robbant föl Cholnoki kísérlete közben egy katódcső, majdnem halálát okozva. Emlékeiket persze belengi némi mélabú: „Istenem, lehettünk volna boldogok…” Csupa életbe vágó semmiség, szubjektív lenyomat eseményekről, emberekről, érzésekről, hangulatokról, de épp ezek a „semmiségek” kérdőjelezik meg az Univerzum totális elmúlását. A Semminek és a Mindenségnek a konfliktusa az izgalmas darab, mely a szerző meghatározása szerint műfaját tekintve természettudományos krimi.”

Iró Ottlik Géza

Szövegkönyv/Dramaturg: Perczel Enikő
Szerkesztő: Gerbei Anita
Zenei szerkesztő: Bögös Henrietta
Asszisztens/gyártásvezető: Csókné Varga Hedvig és Varga Zita
Technika: Liszkai Károly és Gera Csilla
Rendezte: Fesztbaum Béla

Szereplők:
Cholnoky – Fesztbaum Béla
Miklós – Fekete Ernő
Sanyi – Mohai Tamás
Anna – Ónodi Eszter
Szilvia – Gáspár Kata
Péter – Pavletits Béla
Diáklány – Bánfalvi Eszter
Bemondó – Egri Bálint
Nővér: Bögös Henrietta
Ágota/Kollegina – Ruttkay Laura
Gyallai – Nikl János
Újságárus – Nagy Imre

Rendező Fesztbaum Béla

Hangmérnök Liszkai Károly, Gera Csilla

Produkciós iroda Magyar Katolikus Rádió Zrt.

Producer Dr. Radetzky András

Játékidő 6×24 perc

Rádiós sugárzások

Magyar Katolikus Rádió – 2018.01.29-02.05. A hangjáték a Magyar Katolikus Rádióban a fent megjelölt napokon 13 óra 30 perckor került adásba, ismétlés ugyanezeken a napokon 21 óra 30 perckor.

Cserés Miklós pályázat éve 2016

Támogatás összege 1 800 000 Ft

Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Katolikus Rádió
Bemutató dátuma 2018. január 29.
Játékidő 151 perc
Szemléletmód, alműfaj, tematika Krimi
Sci-fi
Bemutató médium Magyar Katolikus Rádió

Vélemény, hozzászólás?