Csiki László

Öreg ház

70 perc

1986. szeptember 20. 22:20

Adaptáció
Hangjáték

Megközelítés:
Moralizáló-filozófikus |

Magyar Rádió

Összefoglalás

Az apa, hajdani funkcionárius a rendszerváltás előtti Erdélyben, megörökölvén a vidéki házat – szülőházát – szeretné azt fiának ajándékozni, aki köszöni, nem kér az ajándékból. Az egyikük a jövő elől, a másik a számára ismeretlen, érdektelen, és ellenszenves múlt elől menekül. Ezen sokszor, sokféle szempontot megidézve vitatkoznak. Lassan megjelennek mások is a történetükben: a fiú barátnője, majd élettársa a házban, az apa gondoskodó, áldozati szerepéhez ragaszkodó vénlány rokona, és a másik, rosszhiszemű nőrokon, aki férjével együtt a kispolgári bírvágy megtestesítője a drámában: magának szeretne valamit az örökségből. Megjelenik a falu gyanús politikai múlttal megvert képviselőjeként Károly, akit az Apa – a közös gyerekkori emlékek ellenére – megvetésével súlyt…

Színlap

Csiki László drámájának rádióváltozata

Zeneszerző: Orbán György

Rendező: Seprődi Kiss Attila

Technikai munkatárs: Kosárszky Péter és Madarász Judit

Zenei munkatárs: Veres Jolán

Dramaturg: Katona József Imre

Szereplők:

Apa – Mádi Szabó Gábor

Fiú – Márton András

Rebeka – Törőcsik Mari

Gizella – Tábori Nóra

Bandi bácsi – Ferenczy Csongor

Anna – Kubik Anna

Károly – Bodrogi Gyula

Vevő – Dengyel Iván

1986. szept. 20. (70 perc)

1987. ápr. 17. Petőfi 22:20

1993. feb. 12. Bartók 14:05

2003. júl. 5.

Szerző
Rendező
Színészek
Dramaturgok
Zeneszerzők
Korhatár - Ifjúságvédelmi skálaSzülői felügyelettel
Korhatár rövid indoklása

A téma, az eszmefuttatások összetettsége, a kusza szereplőviszonyok az esetleges gyerekhallgatókban – felnőtt magyarázata nélkül – érthetetlenségük miatt szorongást kelthetnek.

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Adaptáció
Hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió
Bemutató dátuma 1986. szeptember 20. 22:20
Játékidő 70 perc
Eredeti korhatári besorolás Nincs
Szereposztás
Karakter Színész A karakter gyerek?
Apa Mádi Szabó Gábor
Fiú Márton András
Rebeka Törőcsik Mari
Gizella Tábori Nóra
Anna Kubik Anna
Károly Bodrogi Gyula
További szereplők

Bandi bácsi – Ferenczy Csongor
Vevő – Dengyel Iván

Előforduló releváns játékterek Otthon
Releváns földrajzi régió Vidék, Város
Időszinkronitás Szinkron
Megidézett kor (magyar) Nem értelmezhető vagy nem magyar téma
Szemléletmód, alműfaj, tematika Moralizáló-filozófikus
Szövegforma DIalógus
Történetszál Kapcsolattörténet, Hálózattörténet
Narratíva/konfliktustípus Keresés, Élettörténet, Szenvedéstörténet
Dramaturgiai egyéb adatok Színházszerű
Történet időtartama Több hónap
Cselekmény kronológiája Kronologikus
Felvétel helye Stúdió
Effektek és technika Mikrofonplánok
Nyelvezet Köznyelv, Emelkedett stílus
Főbb szereplőviszonyok Nemek harca, Magánéleti (nem szerelmi), Nemzedéki, Politikai, Szerelmi/szexuális
Releváns társadalmi/kulturális/gazdasági/politikai - poszt/hivatás/tevékenység Háztartásbeli, Nem felsővezető mérnök/műszaki szakember, Paraszt/mezőgazdasági munkás/gazda, Újkori politikus/káder/középvezető
Releváns státuszváltozás és életesemény Folyamatos (bármelyik), Erkölcsi felemelkedés (jellemfejlődés - pozitiv), Lélektani felemelkedés, Erkölcsi lelepleződés (pozitív)
Főszereplők releváns kora Fiatal, Középkorú
Narrátor Nincs
Narráció helye Nincs narrátor
Párbeszédek jellege Férfi-férfi, Nő-nő, Férfi-nő
Zenei jellemzők Érzelmi, Átvezetőzene, Főcímzene
Zenei tipológia Montázs
Bemutató médium Petőfi
Technikai adatok Nem tudjuk azonosítani
Forrásmű címe Öreg ház
Forrásmű szerzője azonos? Újrafelhasznált mű
Forrásmű első megjelenésének éve 1978
Forrásmű típusa Színmű
Megidézett kor (nemzetközi) 1970-1979 Hetvenes évek
Címkék

Örökség, Házeladás, „Város és vidék ellentéte”

Társadalmi címkék

Ifjúság helyzete
Parasztok helyzete
Nők helyzete
Kisebbség helyzete
Parasztok helyzete
Értelmiség helyzete
Hátrányos helyzetűek helyzete
Idősek helyzete
Politika, pártpolitika
Ellenség
Szocializmus
Diktatúra
Lakáshelyzet
Gazdasági fejlődés

Kódolás kész? Kész

Vélemény, hozzászólás?