Ádám, Éva gyertyalángból
Magyar hangjáték
Arckép Páskándiné Sebők Annáról két részben
Korabeli ajánló
A portréműsor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdődik 1943-ban. Felhőtlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szűkös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznőként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költő Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös életük a ’70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életművet létrehozó író számára mindvégig ő jelentette az örök nőt, a biztos hátteret.
„A portrémusor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdodik 1943-ban. Felhotlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szukös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznoként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költo Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös éveik a 70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életmuvet létrehozó író számára mindvégig o jelentette az örök not, a biztos hátteret. A megejto nyíltan, oszintén elmesélt életútban egy józan, a saját életét illúziótlan tisztán látó és értékelo asszony elegáns magyar mondatokban megfogalmazott portréja rajzolódik ki.” (Elso adás: 1997. 11. 11., P 20.00)
Színlap
A Rádiószínház Dokumentumműhelye
Arckép Páskándiné Sebők Annáról
Készítette: Csaba Klári
Zenei szerkesztő: Kutasy Ferenc
Hangfelvételt készítette: Baska Gabriella, Hajnal Zsuzsa, Varga Károly
Dramaturg: Sumonyi Papp Zoltán (1997)
92 perc
A portréműsor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdődik 1943-ban. Felhőtlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szűkös korlátok közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznőként jön végzetes találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költő Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös életük a ’70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életművet létrehozó író számára mindvégig ő jelentette az örök nőt, a biztos hátteret.
A Rádiószínház Dokumentumműhelyének műsora.
1997. nov. 11. P 20.00
2003. május 6., 21.04
2008. május 17., 20:04
MR1 Kossuth Rádió
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Arckép Páskándiné Sebők Annáról két részben
A Rádiószínház Dokumentummuhelyének musora készítette: Csaba Klári
Zenei szerkeszto: Kutasy Ferenc
A hangfelvételt Baska Gabriella, Hajnal Zsuzsa és
Varga Károly készítette
Dramaturg: Sumonyi Papp Zoltán
„A portrémusor két évvel Páskándi Géza halála után készült. Az
életút egyúttal korrajz: Kolozsvárott kezdodik 1943-ban.
Felhotlennek egyáltalán nem mondható gyermekkor, szukös korlátok
közt megélt egyetemi évek után fiatal színésznoként jön végzetes
találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert k…

találkozása a Ceausescu börtöneit megjárt, akkor már ismert költo
Páskándival, és egy életre elkötelezi magát mellette. Közös éveik a
70-es évek derekától Budapesten folytatódik. A hatalmas életmuvet
létrehozó író számára mindvégig o jelentette az örök not, a biztos
hátteret.
A megejto nyíltan, oszintén elmesélt életútban egy józan, a saját
életét illúziótlan tisztán látó és értékelo asszony elegáns magyar
mondatokban megfogalmazott portréja rajzolódik ki.”
(Elso adás: 1997. 11. 11., P 20.00)
Ismétlések dátumai: 2008-05-17
NAVA ID-k: 3422977
Forrás: Rádió- és Televízió Újság; Kiegészítésként Magyar Rádió műsorboríték vagy a hangjáték konferálása; További forrás a Magyar Rádió Irodalmi Osztályának ún. "Skontró" adatai
| Szerző: | ||
|---|---|---|
| Rendező: | ||
| Dramaturg: | ||
| Zenei szerkesztő: | ||
| Technikai munkatárs: | ||
| Kézi besorolás | AI kategorizálás | |
|---|---|---|
| Játékidő | 92 perc | |
| Bemutató dátuma | 1997. november 11. | |
| Rádiós műfaji besorolás |
Adaptáció |
|
| Régió | Magyarország (közrádió) | |
| Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió Magyar Rádió Rádiószínház Dokumentumműhelye |
|
| Ismétlések adatai |
2008-05-17 |
|
| Forrásmű típusa | Napló, memoár |
Létrehozva: 2021. 09. 29.; Revíziók: 2022. 07. 05.; 2023. 07. 13.; 2024. 04. 11.
A bemutató idején az intézmény neve: Magyar Rádió (MR)
Ekkor a rádió és osztályainak irányítói:
- Elnök: Hajdú István (1996-2000);
- Dramaturgia főrendező: Varsányi Anikó (1994-2002);
- Gyerekosztály / Gyermekstúdió: Varsányi Anikó (1978-1999);
Az adatokban ellentmondások előfordulhatnak a források bizonytalansága miatt.