chevron-downchevron-leftchevron-rightchevron-upquotesearch
Kopányi György

Profán trió (Török Tamás)

22 perc

1975. március 02. 10:51

Magyar Rádió Kísérleti Stúdió

„Az eléggé rendhagyó kis hangjátéknak egyetlen szereplője van,s mégis hárman játsszák. Illetve: egyetlen színész alakít egy hároménű embert.A helyszín sem sablonos, egy temetésről érkező férfit zavar meg az őszinte gyászban egy nő. Valóban profán alaphelyzet, ám nem kiagyalt. Az élet szeretete diadalmaskodik a halál felett, s közben egy és más kiderül az ember természetéről. Többek közt az is, hogy jónéhány anyagból vagyunk egybegyúrva….”

Mini-mono-komédia =  Mini monó-komédia
Írta: Kopányi György
Játssza: (első én, második én, és én szerepeiben:) Básti Lajos
Km. Medgyesi Mária és Agárdy Gábor
A felvételt Hámor János és Varga Károly készítette
Zenei szerkesztő: Horkai Rózsa
Dramaturg: Maráz László
Rendező: Török Tamás

1973. január 22., URH 18.50 Zsebrádiószínház

1975. március 2. Vasárnap, 3. műsor, 10:51 – 12:00

2000. január 12., Petőfi, 2.38 – 3.00

20006. július 29., K 20.34

Cikk: 1975. február 24 – Március 02. 20. évfolyam 3.oldal

https://archivum.mtva.hu/news_archive/item/NEWS-R2F3RnhMNVNXK1psQkI2dVZ0eDhqc0prRUZxbHNRRFJGRC9WSDJXMzNrQT0

Prix Italia nevezés

Státusz Önálló mű
Rádiós műfaji besorolás Hangjáték
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve Magyar Rádió Kísérleti Stúdió
Bemutató dátuma 1975. március 02. 10:51
Játékidő 22 perc
Eredeti korhatári besorolás Nincs
Szemléletmód, alműfaj, tematika Komikus
Bemutató médium 3. műsor
Kapcsolódó rádiójátékok
Filter by
radioplay Post Page
Sort by

Profán trió (Bozó László)

Az eléggé rendhagyó kis hangjátéknak egyetlen szereplője van, s mégis hárman játsszák. Illetve: egyetlen színész ala

2

Böjte Csaba füveskönyve

Boldogsághoz segítő gondolatok Írta Böjte Csaba és Csender Levente Km. Jámbor Nándor, Z

1

Profán trió (Kopányi)

Írta Kopányi György Rendező: Kopányi GyörgyJátssza: Kállai FerencKözreműködik: Győrffy György és M

1

Cantata profana

Balázs Attila dokumentumhangjátékaA műsorban megszólal: Bogyai Katalin, a londoni Magyar Kultúrközpont és a 2004

1

Vélemény, hozzászólás?

hu_HUHUN