Miért tettem?

Borenich Péter dokumentumjátéka

A megtörtént esemény szereplői: Bori néni, Kati, Vera, Zsuzsi, a lányai, a szomszédok, a Korányi Kórház orvosai, a körzeti orvosnő, a körzeti ápolónő, a Dózsa György úti Utókezelő főápolónője, valamint az Országos Mentőszolgálat dolgozói

Dramaturg: Loránd Lajos

1974. április 19. K 17.58-18.58

1975. január 7. kedd Petőfi 20.28

2015 május 16 21:04,

56 p

A dokumentumjáték szerzője a kritikusok 1974. évi díját kapta.

Prix Itália díjas dokumentum dráma (1974)

Dokumentumjáték 1974-ből

Bori néni ül a kórházi ágyon, és mesél. Örül, hogy mesélhet, hiszen ő csak egy egyszerű magyar asszony. És örül, mert valaki végre hallani akarja, mit mond, mit gondol, mit érez. Mert Bori nénit más már nem hallgatja meg. Mesél életről, halálról, sorsról, szenvedésről. A saját
történetét, drámáját, tragédiáját meséli el. Mesél az életéről, ahogyan bárki mesélhetne. És Borenich Péter hallgatja figyelemmel, türelmesen. És rögzít mindent. Majd drámává gyúrja azt, amit hall.
Bori néni története szívbemarkoló a maga egyszerű brutalitásával. A öngyilkosság soha nem egy könnyed játék, de Bori néni történetében mégsem az öngyilkossági kísérlet ténye ragadja meg a hallgatót.
Öngyilkosság, fájó, nap mint nap történik. A nagy kérdés mindig a hogyan- hogyan jut el valaki odáig, hogy a halált válassza?! Milyen kapcsolatok, sorsok, bukások kellenek hozzá, hogy egy ember – hisz csak nézzük meg, milyen sorsú emberek küzdenek életükért naponta – feladja?

Bori néni története ott indul, ahol másé véget ér: elfogy ereje, életkedve, nincs hová, nincs választása. Mozgásképtelen, magatehetetlen, nincs, aki szeretné, lánya számára teher. Az egyetlen,
amije van, a biztos tudat, hogy nincs hova tovább, maximum az elfekvő. Magáról nem tud gondoskodni, és nincs, aki gondoskodna róla. Bori néni már nem kell senkinek. Három lánya közül egy foglalkozott eddig vele, de már ő sem bírja. Fültanúi lehetünk a drámának, mely két ember közt
zajlik, két érdek és sors ütközésének. A jelenet bergmani – személyes érdekek, emberi kapcsolatok egész mélysége tárul fel egyetlen percnyi hangjátékban. Felmerül a kérdés – köteles-e egy rokon feláldozni magát a másikért? És ha igen, ki kiért? A gyermek áldozza fel még szinte el
sem kezdődött önálló életét szülőanyjáért? Köteles gondozni, ápolni, hisz mikor kicsi volt, anyja is azt tette, és ne törődjön saját boldogságával, saját jövőjével, családjával? Vagy az anya áldozza fel
magát gyermekéért, hisz ő már idős, az ő ideje lejárt, lépjen félre az útból és hagyjon teret az ifjúságnak? Ha két fél érdeke szöges ellentétben áll, ki az, aki köteles hátrébb lépni a másikért? Nem
létezik konszenzus?

Persze ideális esetben létezik, létezne. Hisz nem vagyunk barbárok, társadalomban élünk, épp azért, hogy gondoskodhassunk egymásról, segíthessük az elesetteket, magatehetetleneket. Bori néni sorsán keresztül felmerül a társadalom felelősségének kérdése. Hisz Bori néni évek óta nem aktív tagja a társadalomnak, így a társadalom szépen lassan levette a kezét Bori néniről, rábízta fiatal lányára, kezdjen vele, amit tud. De a lány nem tud, nem bírja. Lenne ugyan megoldás, de
Bori néni nem megy elfekvőbe, inkább meghal. Holtpont. Persze egy egészséges, fejlett országban a gondozást átvenné a társadalom, melyben Bori néni élt és dolgozott. Egy ilyen társadalomban
felkészülnének a hasonló helyzetekre- az elfekvő szép, napos, nagy ablakokkal és zöld kerttel, de Magyarországon az 1970-es években nem ez a helyzet. Halljuk Bori néni tiltakozását, és a szerző minden kommentárja nélkül is tudjuk, hogy az elfekvő nem lehet egy Éden. Borenich Péter csendben meghúzódik, és hagyja, hogy a tények, a hangsúlyok beszéljenek helyette. Ha kommentálná az eseményeket, valószínűleg a tragédia elvesztené érzelmi mélységeit, szájbarágós és mű lenne, a cenzúra pedig soha nem engedte volna adásba a művet. Egy idősödő asszony, aki nem számíthat segítségre a társadalomtól és öngyilkosságba menekül az elfekvő elől nem túlzottan építi a
szocializmusról alkotott pozitív képet. Ha Borenich Péter kevésbé szűkszavú, ha egy percig is megpróbálja irányítani akár a szereplők, akár a hallgatók véleményét, ha zenével, vágással, hangsúlyozással igyekezne könnyeket csalni a hallgató szemébe, tiszta kérdezés helyett
bármely rejtett problémára felhívva a figyelmet, a cenzúra sosem engedélyezi a művet.

A szerző csak a mű vezérfonalát adja meg. Nem feladata kommentálni, csupán egy szálra fűzni az eseményeket és ott lenni, mikor történik valami. Nem író, hanem rendező. Hagyja a tényeket, az eseményeket beszélni. Mert a tények néha borzalmasabbak és beszédesebbek, mint mindenféle körítés és drámai hangzás. Erre tökéletes példa Borenich Péter dokumentumjátéka a maga egyszerűségével, feltárva az emberi kapcsolatok és a társadalmi kapcsolatok számos kérdését szinte
kommentár nélkül is.

”Hidvégi Réka” 2011

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Borenich Péter Prix Itália díjas dokumentum drámája (1974)
Dramaturg: Lóránd Lajos
„Az 1974-ben készült műsornak amely egy család tragédiájáról szól
érdekes utóélete volt. Először is hajszálon múlott, hogy egyáltalán
elhangozhatott a Magyar Rádióban. Olyan képet festett az akkori
állapotokról, amivel már-már átlépte a közölhetőség határát. Egy
öttagú alkalmi testület döntött végül úgy (három-kettő arányban),
hogy egyáltalán adásba mehet. A jó hazai fogadtatás után benevezték
a világ egyik legnagyobb rádiós és televíziós fesztiváljára, a Prix
Itáliára, ahol nagydíjat kapott. Bemutatta a BBC, a Sender Freies
Berlin, az ORF és a holland rádió is. A BBC változatát a kitűnő
drámaesztéta és rendező Martin Esslin készítette el. A rádióműsor
alapján született azonos című dokumentumdrámát 1980-ban bemutatta a
Thália Színház Stúdió Színpada is.”- Borenich Péter
(Felv.: 1974.02.01 ., – Elso adás: 1974. április 19., Ism.:
1975.10.18., 1977.03.13., 1978.09.22., 1981.07.25., 1982.05.22.,
1991.07.19., 2004.07.14., 2008.03.01.)

Ismétlések dátumai: 1974-04-19|1975-10-18|2015-05-16
NAVA ID-k: 2199530