Levél apámhoz
Fordította Szabó Ede
Írta Franz Kafka
Elmondja Bálint András
A műsort készítette Demjén Erzsébet, Marchall Éva, Tasnádi Márton
Bemutató 1994. április 22. Bartók 1420
„A 36 éves Franz Kafka írja apjának egyik legszemélyesebb művében: A Levél apámhoz c. írásában, amely sajnos alig ismert. Nagydarab, egészséges apa – beteges, gyenge fiú. Sikeres üzletember – félénk és sikertelen író. Hatalmas családapa – félszeg agglegény. Gátlástalan kereskedő — gátlásos hivatalnok.
A fiatal Kafka gyerekkorában csak gúnyos kioktatást kapott, amikor felnőtt, apja megakadályozta kitörési kísérleteit, lehetetlenné tette a család, a társadalom előtt.
Ebben a szenvedélyes, és gyönyörű írásban Kafka a lélek legmélyebb poklait járja be, küzdelme apja súlyos árnyékával, ez a fájdalmas vádbeszéd, alighanem az egyik legszebb írásmű ebben a témában.
Mintegy 10 éve Szabó István rendezésében televíziós monodráma készült a Levél-ből, amely az író születésének 100. évfordulóján, 1983-ban került adásba. Annak idején néhány alkalommal pódiumon is elmondhattam ezt a művet. Most a Magyar Rádió felkérésére hangszalagra került. Remélem a hallgatóknak is örömet szerzek vele. — Bálint András” (Rádióújság)
A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
Fordította: Szabó Ede
Elmondja: Bálint András
Zenei munkatárs: Demjén Erzsébet
Szerkesztő: Marschall Éva
Rendező: Tasnádi Márton (1994)
(GYÁRT.DÁTUMA: 1994.01.31 – ELSÖ ADÁS: P 1994.04.22 – idöpont: 14.20
ISMÉTLÉSI DÁTUMA: 2002.05.02/P/21.04; 2004.04.03/P/03.06.,
2008.04.26. K.)
Ismétlések dátumai: 2002-05-02|2008-04-26|2013-04-27|2018-07-15
NAVA ID-k: 1563374
Szerző | |
---|---|
Rendező | |
Színészek | |
Fordítók | |
Dramaturgok | |
Zenei szerkesztők |
Rádiós műfaji besorolás |
Felolvasás |
---|---|
Hangfelvételt készítő rádió/műhely neve |
Magyar Rádió |
Bemutató dátuma | 1994. április 22. |
Ismétlések adatai |
2002-05-02|2008-04-26|2013-04-27|2018-07-15 |
Játékidő | 53 perc |
Szövegforma | Felolvasás |