🔈 🔈 Lehetőleg hadiárvát

Akár kórkép is lehetne az a bizonyos címben említett korkép. Zoltán Gábor Gáti István apróhirdetés-gyűjteményéből állított össze egy hanganyagot, ami azontúl, hogy bevezet a reklámok világának egy korábbi stádiumába, lenyomatot ad magáról a korról is.

Rengeteg hirdetés szól párkeresésről, ezek alatt általában vidám (amerikai) jazz muzsika, legtöbbjük pedig egy jobb sors reményéről szól.” „Negyvenhat éves gyógyszerész, nőtlen. Fiatal keresztény úrilányt feleségül venne”; „Nyugdíjképes özvegy házasság esetén vagyonával vállalkozásba társulna”; „Úriember kalandmentes levelét keresem”; „Férjhez adnám nővérem kétszobás lakással, pénzzel”; „Kivándorláshoz beutazási engedélyért házasodnék”” – hallható többször. Ezek a hírek a maguk esetlenségével elsőre viccesnek hangzanak, mégis a kétségbeesés kiált belőlük.

A hallgató mintha maga előtt tartaná ezt a sok száz hirdetést tartalmazó „újságot”, néha felnevet, néha elképed az ömlesztve kapott a képtelenebbnél képtelenebb információktól. Ekkor már nemcsak a korábbi hirdetések foszlányai villannak be agyunkba, hanem Radnóti töredéke is: ”„Oly korban éltem én e földön…”” Amikor magánnyomozó árulja magát, hogy háborúban eltűnt hozzátartozókat felkutat; hogy a Kardos-fogászat megnyílt és elvtársaknak kedvezményt ad, és hogy vannak vállalkozók, akik a háborúból próbáltak építkezni, hasznot húzni, bár ez akkori fejjel teljesen elfogadott volt. „”Nyilasok által elvitt pianínért a megtalálónak magas jutalom”; Romház anyagát magas áron megveszi”; Házat vennék, esetleg bombasérültet”; „Globus konzerv, békebeli minőség”.”

Ezek a hírek még többnyire kellemes muzsikával társultak, amikor viszont halálhírt közöltek a hirdetések, vagy családtagok, barátok után érdeklődő, türelmetlen segélykiáltás, akkor eltűnt a háttérzaj, és csak a felolvasót lehetett hallani. ”„Családban sok a veszteség, gyors megerősítést kérünk”, „Auschwitziak! Ki tud XY-ról?”, „Mama jól van, Fricit nem láttuk”.” És ha még ez a kétségbeesés sem lett volna elég, jönnek a kiúttalan, suttogott hirdetések. „16-18 éves lányt, lehetőleg hadiárvát keresek, háztartásban segítségnek”; „17 éves kislány elmenne özvegy lányának. Jelige: édesanyát keresek” Nemcsak a betűket látjuk magunk előtt, hanem a kislány múltját, vagy a háztartásban segítő jövőjét is. Hiszen nagyon jól tudjuk, miért suttogva mondja a hang, hogy lehetőleg hadiárva lányt keres. Mindenki tudja, de nem mondja ki. Ez az igazi korkép.

Igen szokatlan formátumú hangjátéknak lehetünk fültanúi, ha meghallgatjuk Zoltán Gábor Lehetőleg hadiárvát című művét. Leginkább talán a rádió-faliújság kifejezés illene rá. Ugyanis az egész mű nem áll másból, mint színészek által felolvasott apróhirdetésekből. Még egy fontos dolog: ezen apróhirdetések a második világháború utáni Magyarországon keletkeztek.

Egy olyan társadalmi helyzetből kaphatunk ízelítőt, melyben az evidenciák megszűntek, nincsenek kapaszkodók, se biztos pontok és ahol mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Tán közhelyesen hangzik, de jól ideillik, hogy a katasztrófák mindenkiből vagy a legjobbat vagy a legrosszabbat hozzák ki. Ahogy előkerülnek az ügyeskedők, a zavarosban halászók, példaképp a férfi aki „jó anyagi helyzetben lévő hölgyet keres”, de ezek mellett időnként elhangzik egy kétségbeesett hirdetés is, az eltűnt rokonok után kutatók „jóvoltából”. Persze a mű nyilván épít történelmi előismereteinkre, sok mindent csak a hallgató lát, vagy nem lát bele az elhangzottakba.

Talán tovább árnyalja a képet maga a cím is: ez egy konkrét hirdetés, olyan leányt keresnek cselédnek, akinek már nincs senkije, mert azzal kevesebb a gond. Elképesztő a mondat cinizmusa. Végig ezt érezhetjük: mintha egy örvénybe kerültünk volna, egy nem-szűnő álomba, erre a zene, és a már említett visszhangok csak még jobban ráerősítenek.

Összességében ez egy nagyon komor hangjáték, amely oly módon vetít elénk egy korszakot, hogy egymástól független töredékekből és saját projekcióinkból építi fel azt.

Szemelvények Gáti István apróhirdetés-gyűjteményéből

Felolvassa: Botos Éva, Für Anikó, Kulka János és Seress Zoltán

A zenét Kakó Gyula állította össze

A felvételt Liszkai Károly készítette

Szerkesztette és rendezte: Zoltán Gábor

2006. június 12 B 23.02

2006.09.30. Kossuth 21.04

Korkép apróhirdetésekből

„Lehetőleg hadiárvát!”

Akár kórkép is lehetne az a bizonyos címben említett korkép. Zoltán Gábor Gáti István apróhirdetés-gyűjteményéből állított össze egy hanganyagot, ami azontúl, hogy bevezet a reklámok világának egy korábbi stádiumába, lenyomatot ad magáról a korról is.

1945 és a II. világháború után vagyunk. A vérontás véget ért, a nyilas terrort felszámolták, a németek helyett a szovjetek özönlötték el az országot. A hirdetések jellegéből adódóan visszautalásokból, vagy előreutalásokból mindkét éráról, egyúttal a magyar lakosság közérzületéről szerzünk benyomást. Ami olykor megmosolyogtató, olykor megrendítő, vagy épp megszokott, illetve megérthető.

„„Anyatej kapható a kocsmában”” – hasít a levegőbe a felhívás, ekkor viszont már nem tudunk mosolyogni. Pedig az összeállítás úgy indult, mintha egy vígjáték lenne, vidám, pergős muzsikával, de aztán hamar kiderül, nem szórakoztatni akarnak a készítők. Az apróhirdetések nagyon vegyes képet mutatnak, amit fokoz a négy színész és a különböző effektek játéka. Ismétlésekkel, hangerősséggel, suttogással, visszhangokkal érzékeltetik egy-egy hirdetés lényegi részét, amitől egyfelől nem válik unalmassá a hanganyag, másfelől többletjelentést kap a mondanivaló.

Rengeteg hirdetés szól párkeresésről, ezek alatt általában vidám (amerikai) jazz muzsika, legtöbbjük pedig egy jobb sors reményéről szól.” „Negyvenhat éves gyógyszerész, nőtlen. Fiatal keresztény úrilányt feleségül venne”; „Nyugdíjképes özvegy házasság esetén vagyonával vállalkozásba társulna”; „Úriember kalandmentes levelét keresem”; „Férjhez adnám nővérem kétszobás lakással, pénzzel”; „Kivándorláshoz beutazási engedélyért házasodnék”” – hallható többször. Ezek a hírek a maguk esetlenségével elsőre viccesnek hangzanak, mégis a kétségbeesés kiált belőlük.

Nincs ez másként az álláskereső hirdetéseknél sem. „Orosz, lengyel nyelvtudással munkát kerese”; „Hadirokkantat alkalmazunk birtok vezetésére”; „Orosz feliratok, reklámok készítését cégeknek vállalom”. Már mindenki az új éra, a szovjetek kegyeit kereste, eszerint próbált elhelyezkedni. A szovjetek ideológiáit pedig a hivatalosnak tűnő hirdetések is magukon hordozták. Például az ajánlók, a moziműsorok kínálata, ahol egymás követte a Casablanca bemutatója, majd a náci csapatok kivonulásáról szóló dokumentumfilm, aztán Walt Disney-től Miki egér és Plútó kutya kalandja kísérőelőadásként Szálasiék kivégzésével. Abszurd.

„Amputáltaknak műláb kapható” – még abszurdabb.

A hallgató mintha maga előtt tartaná ezt a sok száz hirdetést tartalmazó „újságot”, néha felnevet, néha elképed az ömlesztve kapott a képtelenebbnél képtelenebb információktól. Ekkor már nemcsak a korábbi hirdetések foszlányai villannak be agyunkba, hanem Radnóti töredéke is: „„Oly korban éltem én e földön…”” Amikor magánnyomozó árulja magát, hogy háborúban eltűnt hozzátartozókat felkutat; hogy a Kardos-fogászat megnyílt és elvtársaknak kedvezményt ad, és hogy vannak vállalkozók, akik a háborúból próbáltak építkezni, hasznot húzni, bár ez akkori fejjel teljesen elfogadott volt. „”Nyilasok által elvitt pianínért a megtalálónak magas jutalom”; Romház anyagát magas áron megveszi”; Házat vennék, esetleg bombasérültet”; „Globus konzerv, békebeli minőség”.”

Ezek a hírek még többnyire kellemes muzsikával társultak, amikor viszont halálhírt közöltek a hirdetések, vagy családtagok, barátok után érdeklődő, türelmetlen segélykiáltás, akkor eltűnt a háttérzaj, és csak a felolvasót lehetett hallani. „„Családban sok a veszteség, gyors megerősítést kérünk”, „Auschwitziak! Ki tud XY-ról?”, „Mama jól van, Fricit nem láttuk”.”
És ha még ez a kétségbeesés sem lett volna elég, jönnek a kiúttalan, suttogott hirdetések. „16-18 éves lányt, lehetőleg hadiárvát keresek, háztartásban segítségnek”; „17 éves kislány elmenne özvegy lányának. Jelige: édesanyát keresek” Nemcsak a betűket látjuk magunk előtt, hanem a kislány múltját, vagy a háztartásban segítő jövőjét is. Hiszen nagyon jól tudjuk, miért suttogva mondja a hang, hogy lehetőleg hadiárva lányt keres. Mindenki tudja, de nem mondja ki.
Ez az igazi korkép.

„Tóth Bálint” (2011)

Lehetőleg hadiárvát

Igen szokatlan formátumú hangjátéknak lehetünk fültanúi, ha meghallgatjuk Zoltán Gábor Lehetőleg hadiárvát című művét. Leginkább talán a rádió-faliújság kifejezés illene rá. Ugyanis az egész mű nem áll másból, mint színészek által felolvasott apróhirdetésekből. Még egy fontos dolog: ezen apróhirdetések a második világháború utáni Magyarországon keletkeztek.

Végig nagyon sötét atmoszféra jellemzi a hangjátékot, időnként némi fekete humorral fűszerezett, bár ez kizárólag a szerkesztésnek köszönhető, ugyanis kizárólag a hirdetések beszélnek önmagukért, kommentár egyszer sem hangzik el.

Egy olyan társadalmi helyzetből kaphatunk ízelítőt, melyben az evidenciák megszűntek, nincsenek kapaszkodók, se biztos pontok és ahol mindenki úgy boldogul, ahogy tud. Tán közhelyesen hangzik, de jól ideillik, hogy a katasztrófák mindenkiből vagy a legjobbat vagy a legrosszabbat hozzák ki. Ahogy előkerülnek az ügyeskedők, a zavarosban halászók, példaképp a férfi aki „jó anyagi helyzetben lévő hölgyet keres”, de ezek mellett időnként elhangzik egy kétségbeesett hirdetés is, az eltűnt rokonok után kutatók „jóvoltából”. Persze a mű nyilván épít történelmi előismereteinkre, sok mindent csak a hallgató lát, vagy nem lát bele az elhangzottakba.

Ha már a hallgatónál tartunk: egyáltalán nincs könnyű dolga. Nagyon nehéz végighallgatni ezt a hangjátékot, mert borzasztóan tömény. Az emberben folyamatosan gyűlik a felháborodás a kicsinyes haszonlesés hallatán, de közben ott motoszkál benne, hogy nem tudhatjuk min ment át az illető, hogy erre kényszerült. Aztán hirtelen szánakozásba válthatunk át, az elveszett szeretteiket kutatók hallatán. Furcsa groteszk hatást kelt a színészek hangsúlya is sokszor, mikor a legnagyobb szörnyűségeket szenvtelen hangon olvassák fel, és az elhangzottakat a mondatok visszhangja nyomatékosítja.

Talán tovább árnyalja a képet maga a cím is: ez egy konkrét hirdetés, olyan leányt keresnek cselédnek, akinek már nincs senkije, mert azzal kevesebb a gond. Elképesztő a mondat cinizmusa. Végig ezt érezhetjük: mintha egy örvénybe kerültünk volna, egy nem-szűnő álomba, erre a zene, és a már említett visszhangok csak még jobban ráerősítenek.

Összességében ez egy nagyon komor hangjáték, amely oly módon vetít elénk egy korszakot, hogy egymástól független töredékekből és saját projekcióinkból építi fel azt.

„Preil Róbert Béla”

A NAVA oldalán közölt adatok a hangjátékról:
1
Szemelvények Gáti István apróhirdetés-gyujteményébol
Felolvassa: Botos Éva, Für Anikó, Kulka János és Seress Zoltán
A zenét Kakó Gyula állította össze
A felvételt Liszkai Károly készítette
Szerkeszto-rendezo: Zoltán Gábor
A Rádiószínház musora
(III/2. rész: holnap, K. 20.35)

Szemelvények Gáti István apróhirdetés-gyujteményébol
Felolvassa: Botos Éva, Für Anikó, Kulka János és Seress Zoltán
A zenét Kakó Gyula állította össze
A felvételt Liszkai Károly készítette
Szerkesztette és rendezte: Zoltán Gábor
A Rádiószínház musora
(a 06.06.12-i adás rövidített változata!)
– konf.az elején rajta zenében, és a végén élobol!
(Zoltán G.)

Ismétlések dátumai: 2006-09-30|2007-01-08
NAVA ID-k: 3396036 | 3383552